Oroszország;Palkovics László;

Magyar–orosz vasútfejlesztési paktumot írt alá Palkovics

A felek megvizsgálják egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét is.

Megállapodás született október végén a közlekedésért felelős magyar és orosz tárcák között a hazai vasút versenyképessége javításának szándékáról – írja a Magyar Nemzet.

A kormányközeli lap szerint a magyar részről Palkovics ­László ­innovációs és technológiai miniszter által aláírt nyilatkozat alapján a két ország vasútvállalatai együtt mérik fel, hogy miként tudnak együttműködni a magyarországi vasúti hálózat és szállítási lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

A felek megvizsgálják egy közös vállalat létrehozásának a lehetőségét is, amelynek célja, hogy a keletről érkező áruk minél hatékonyabban, Magyarországon keresztül érjék el Nyugat-Európát – teszik hozzá.

A lap birtokába került megállapodás szerint a két ország együttműködik a vasúti közlekedés korszerűsítésében, digitalizációjában, a kiberbiztonság megteremtésében is. Emellett „külön figyelmet fordítanak az önvezető vasúti járművek fejlesztésére, az orosz szakemberek tapasztalataira támaszkodva megvizsgálják egy önvezető járművek tesztelésére is alkalmas, kísérleti vasúti tesztpálya építésének lehetőségét Magyarországon.”