Európa zöld útja

Nemrég emlékeztünk meg a berlini fal leomlásnak harmincadik évfordulójáról. 1989-ben nehéz volt elhinni, hogy összedőlhet egy totalitárius rendszer, amely nemzeteket, társadalmakat és családokat választott el egymástól, szabadságukban megnyomorította őket. E pillanat örökségét a mai napig cipeljük: az eufória eltűnt. De mégis, hogyan tovább Európa?

Az elmúlt harminc évben keletkezett új korlátok és keretek az emberi életet próbálják meg kiszakítani a szerves élővilág rendszeréből, az ökoszisztémából. A társadalmi életformák és szokások az élővilág korlátozás nélküli kizsigerelésére épülnek, és következmények és felelősség nélkül használják fel az élővilág forrásait. A nyugati világ, és ebbe Magyarország is beletartozik, saját szokásainak alárendelve pusztítja más tájak biodiverzitását, hogy a fogyasztóknak még többet, szebbet és olcsóbbat termelhessen, és még többet fogyaszthassanak. Mert hiszen a növekedés mindent igazol.

Azonban ezzel együtt a társadalmi egyenlőtlenségek is nőttek, általánossá vált a kiszolgáltatottság. Az elmúlt évtizedekben a gazdagok még gazdagabbá, a szegények még szegényebbé váltak. A XXI. század központi kérdése tehát, hogy megszabadulhatunk-e saját függőségeinktől, elszakadhatunk-e a mai kor embere által kialakított fojtogató világától, ami a természet egyensúlyát megbontja, és önmagával együtt romba döntheti.

A jelenkor falai, kerítései, szögesdrótjai ugyanúgy globális jellegűek, ahogy a berlini fal volt. És ugyanúgy politikai karanténba kényszerítik az emberiséget, csak éppen a pusztító hatalomszerzéssel és természeti kizsákmányolással. Azonban a lázadás is megjelenik: egyre többen készülnek "zöld transzformációra", egy olyan társadalmi és gazdasági paradigmaváltásra, amely révén gyermekeink számára egy élhetőbb és igazságosabb bolygót hagyhatunk örökségül. Ehhez azonban magunk mögött kell hagynunk a "zöldre festés" illúzióját, igazi változásra van szükségünk. Úgy, ahogy azt a berlini fal leomlása szimbolizálta. És ahogy a „gulyáskommunizmus” is téves illúzió volt, ugyanígy nincs szükségünk ma egy illúziókra épülő, zöldre festett Európára. Nem kevesebbet, mint Európa megújulását, globális szerepét kell újragondolni.

Valódi zöld alapokra kell Európát építeni, és a változást a kis közösségek szintjén kell kezdeni. A XX. században a szén és acél közösség, az euroatom megállapodás jelentette azokat a feltételeket, amelyek mentén az EU, a liberális demokrácia, az alapvető emberi és szabadságjogok kiteljesedhettek. De ez azt is jelenti, hogy az Európai Unió egy globalizáció előtti képződmény, és így nem a legmegfelelőbb konstrukció a XXI. század kihívásaira.

Nem fogadhatjuk el, hogy a zöldre festés illúziójával próbálják sokan elfedni, netán tartósítani az elmúlt század által ránk terhelt globális válságot, vagy éppen fenntartani a korábbi kedvezményezettek hatalmát, szemben a túlnyomó többség kiszolgáltatottságával. Új társadalmi és gazdasági kiegyezésre van szükség: olyan kiegyezésre, amely képes a természetet és környezetet egységben kezelni, ahol az ökoszisztémának az emberi társadalom és a gazdasági rendszer is része.

A következő évtizedekben dőlhet el, hogy képes lesz-e Európa új pályára állni. Képes lesz-e a begyűrűző globális krízist - ami elsősorban az egyensúlytalanságokban, a demográfiai válságban, a klímaválságban ölt testet - a jelen keretek közötti foltozgatások révén megoldani. Semmi garancia nincs rá, hogy Európa a mai állapotában ezt meg tudja oldani. Különösen azoknak a politikai erőknek a vezető szerepe mellett, amelyek elsősorban a „hagyományos”, múlt századi logika mentén gondolják Európát megmenteni, működését és szerepét fenntarthatóvá tenni. Hiszen a klímaváltozás lassítása és a megfelelő klímaadaptáció érdekében például felül kellene vizsgálni a nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodásokat, a folyamatban lévő tárgyalásokat fel kell függeszteni, és nyilvánossá kell tenni az EU tárgyalási mandátumát, fontos klímavédelmi és emberjogi tárgyalási feltételeket kell szabni.

Teljes európai energia váltásra kellene felkészíteni az európai közösséget: a fenntartható, tiszta és megújuló energiára történő átállásnak az a célja, hogy az energiahatékonyság maximalizásával járjon, és az energiaszegénység felszámolását is megvalósítsa. A környezetkímélő közlekedési infrastruktúra és eszközök használata, akárcsak szokásaink újragondolása megkerülhetetlenné vált. De ezekben a változásokban is tekintettel kell lenni a legkiszolgáltatottabbak érdekeire. Proaktív és dinamikus, konfliktusmegelőző külpolitika kell, amelyik nem a korábbi hatalmi logikára és hadiipari befolyásszerzésre épül, hanem kooperatív és partneri viszonyrendszer kiépítésére. A globális válságnak, a helyi és regionális konfliktusoknak és a klímaváltozásnak is betudható migrációs krízis következményeinek Európa nem fordíthat hátat, nem engedheti meg, hogy emberi tragédiák következzenek be határainál. Emberség, biztonság és a migrációt kiváltó okok hatékony kezelése nélkül Európa nem fog tudni megbirkózni ezzel a kihívással.

Az európai zöldek készek ennek a folyamatnak az elindításában konstruktívan szerepet vállalni. Egyre több európai önkormányzatban és kormányban kapnak és vállalnak felelősséget a „zöld transzformáció” elindítására. Európa zöld fordulata adhat csak választ a klímaváltozás és a társadalmi igazságtalanságok helyes kezelésére. Európa csak akkor lehet sikeres, ha fenntartható és igazságos tud lenni.