Kecskerádió

Kicsi rádiót kellett szerezni, olyat, ami szolidan megbújik ugyan a kecskeól szelemenje mögött, de azért messzire hallik a hangja, legalább a hátsó kerítésdeszkáig, vagy még azon is túl, egészen a kertek szélét karéjozó patakig.

Titokzatos és véres események vezettek odáig, hogy rádiót kellett venni. Először csak egy tyúk tűnt el, aztán még egy, majd a következő napon már egyszerre kettő. Mondták persze az itteniek, hogy a falu szélén meglehetősen nagy bátorság tyúkok és kacsák nevelésébe fogni, s milyen igazuk lett, mert negyednapra eltűnt a gácsér is. A hátrahagyott két tojó kétségbeesve futkározott fel-alá, kacsanyelven bizonyára az elvesztett hím előnyös tulajdonságait sorolták órákig, megszépítve a borúsabb emlékeket, merengve a meztelen csigák felkutatásával együtt töltött órák megannyi szépségén. Huszonnégy óra elteltével – ennyi lehet a gyászév indiai futókacsa-időben számítva – aztán csatlakoztak az itáliai kakas és a megmaradt hat palóc nyuszkanyakú tyúk mellé, így alkotva meg a lábasjószágok új, színes, egymás másságát és különböző nemzetségét elfogadó csapatát.

Nekünk azonban cselekedni kellett, ha nem akartuk, hogy végül csak kitépett tollak, kivájt mellkasok és kiszívott vérű testek maradjanak nekünk. Az esettanulmányokból és a helyszíni fotókból a helyi folklór mindjárt meg is alkotta szokásosan eltérő véleményét. - Róka lessz´a főnök, anyósomnak is az vitt el ötöt… - Vesszek meg, ha ez nem valami ragadozómadár, az vájja ki így a húst, a mellit meg a combját róka biztos nem hagyta volna ott… - Menyét, az befér egy tenyérnyi lyukon is. Vagy nyest… Giriny biztosan nem, az nem bír el ekkora tyúkkal…

Rádiót kell venni, bekacsolva odatenni az udvarba, mert az emberi hang elriasztja a ragadozókat – javasolták egyöntetűen. De feltétlenül olyan csatornára tekerjük, ahol nem zenét játszanak, mert egy andalító jazz, egy fülbemászó sanzon még inspirálhatja is a galád gyilkost, hogy kevésbé óvatosan is odalopakodhat, úgyse hallja meg senki.

Sok választásunk nemigen volt, itt, a hegyek között egyetlen közszolgálati adó jön be, ahol beszélnek. Nehéz volt a hangerőt úgy beállítani, hogy a házhoz már ne hallatsszon fel a hang, ám a gazdasági udvart még beterítse, elriasztva így minden rendű és rangú ragadozót, de sikerült. Tölthető akkumulátorokat is vettünk, hisz a folyamatos műsor kétnaponta meríti le az elemet.

Mindennek lassan már három hete, ami épp elég a tanulságok levonására. A tyúkok, a kakas s a kacsák annyira gyűlölik a rádió hangját, hogy amint kilépnek reggel az ólból, rohannak is el az udvar végéből a forgalmasabb, utca felőli részre, így a görénynek esélye sincs elragadni őket. Az erdélyi rackák továbbra is sztoikus nyugalommal legelnek. A kecskéket viszont múlt pénteken rajtakaptuk, amint az ól melletti fára ágaskodva hallgatják a miniszterelnök szokásos reggeli interjúját. Még nem tudjuk, hogy szervilizmussal vagy valódi, szívből jövő rajongással van-e dolgunk, a kecskéknél az ilyesmi nagy talány.