Tetszés szerint

Nem szokásom ötleteket adni a kormánypártoknak, mert félő, hogy valóban meg is fogadják őket. De jelen esetben éppen a kormánypártok "kreativitása" adta az ötletet az alábbiakhoz. "Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról" szóló, szépséges magyar című jogszabály-tervezet, amelynek címe ráadásul alig félrevezető, hiszen csak tucatnyi sarkalatos törvényt - köztük Alkotmánybíróságról szólót - módosít, lehetővé tenné, hogy az alkotmánybírónak megválasztott személyek a hivatalba lépésüket követő 30 napon belül kérelmezzék a köztársasági elnöknél bíróvá történő kinevezésüket. Azok pedig, akik a törvény hatályba lépésekor már az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai, a hatályba lépéstől számított 30 napon belül kérhetik ugyanezt Áder Jánostól. Hogy nem véletlen tévedésről van szó, azt bizonyítja, hogy a tervezet megszünteti az alkotmánybírósági tagság eddigi összeférhetetlenségét a bírói tisztséggel.
Jó, legyen, gondolja az ember, ha már alkotmánybíró lehet valakiből, miért ne lehetne akár rendes bíró is, hiszen amíg az Ab tagja, addig a bírói hivatását amúgy sem gyakorolhatja. De a súlyosabb problémák csak itt kezdődnek. A gyönyörűséges magyar címet viselő tervezet ugyanis úgy módosítja a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt, hogy azt az alkotmánybírót, aki kérelmezte bíróvá történő kinevezését, "a köztársasági elnök a kinevezési feltételek vizsgálata és pályázat kiírása nélkül határozatlan időre bíróvá kinevezi". Vagyis egy alkotmánybírónak nem kell megfelelnie a bírói tisztség betöltéséhez szükséges kritériumoknak: minden bíró egyenlő, de az alkotmánybírók még egyenlőbbek. Hurrá! - fordult egyet sírjában Orwell. Lehet ezt még fokozni? Hát hogyne lehetne. 
A rendes bíróvá kinevezett alkotmánybírót ugyanis Ab tagsága megszűnését követően a Kúria elnöke tanácselnöki munkakörbe osztja be - a Kúriára. Fontos, hogy nem a 12 éves alkotmánybírói mandátum lejártáról beszél a tervezet, hanem az Ab-tagság megszűnéséről. Így ugyanis lehetővé válik, hogy ha valakit ezen a héten alkotmánybírónak választanak, majd egy hónapon belül az államfő bíróvá nevezi ki, újabb egy hét múlva az Ab-tagsága megszűnik, így az illető a Kúrián találja magát tanácselnökként. 
Az Amnesty Magyarország, amely elsőként hívta fel a figyelmet a bíróvá válás e világviszonylatban is unikális módjára, lex-Handónak nevezte e passzusokat - kérdőjellel. A nemrég alkotmánybíróvá választott Handó Tündének ugyanis csaknem 30 éves bírói gyakorlata van. Nem úgy például Varga Zs. Andrásnak, aki korábban Polt Péter helyetteseként vitézkedett, s újabban Darák Péter Kúria-elnök utódaként emlegetik. Eddig nehezen tudták volna a legfőbb bírói posztra ültetni, így már megnyílt előtte az út. 
De az igazán vérfagyasztó ötlet egy bírótól származik, és így szól: képzelje el, hogy ifj. Lomnici Zoltánt holnap alkotmánybíróvá választják, egy hét múlva bíróvá nevezik ki, rá egy hétre pedig a Kúria tanácselnöke lesz. És a név tetszés szerint helyettesíthető...
Szerző
Simon Zoltán

Bárhogyan is, nekik fütyül

Szeretném hinni és remélni, hogy ha a Vasvári Csaba bíró elleni, minden alkotmányos jogalapot nélkülöző fegyelmit (amelyet azért indított a Fővárosi Törvényszék megbízott elnöke, mert a bíró egy végzésében az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett) a bírói kar elleni hadüzenetként fogja fel a Magyar Bírói Egyesület, akkor legalább ilyen határozottan szót emel a bírósági intézményrendszer elleni durva kormányzati támadással szemben is.
A Fidesz Európai Néppártban való maradásnak egyik feltétele az volt, hogy álljon el az önálló közigazgatási bírósági rendszer felállításától. Így most ugyan nem lesz önálló közigazgatási bíróság, legalábbis egyelőre (mivel az alkotmányosan nem létező Alaptörvényben azért benne hagyták ennek lehetőségét, tehát bármikor élesíthetik a bombát), de az új, az igazságszolgáltatás átalakítását célzó törvénymódosítások tekintetében a végeredmény nemhogy ugyanaz, de talán még rosszabb is.
Az új módosítás által lehetővé válik, hogy ha a hatóság bármely ügyben hozott döntését a bíróság felülírja, megváltoztatja, hatályon kívül helyezi, s ezt a hatóság a saját jogai megsértésének tudja be, akkor ezen bírósági döntést megtámadhatja az Alkotmánybíróság előtt. Innentől viszont már nem az ügyben érintett fél jogai és érdekei vannak terítéken, hanem a hatóságéi, amely joggal sérelmezheti azt, hogy a bíróság az ő döntését felülbírálta. Vagyis az Alkotmánybíróság előtt már nem az ügyben érintett fél alkotmányos jogai kerülnek elbírálására, hanem a hatóság és a bíróság fog összecsapni. És ez nemcsak érdekes lesz, de jogi értelemben brutális is. Ugyanis – alaphelyzetben – az Alkotmánybíróság a hatóság egyoldalú indítványa mint nyilatkozata alapján fog dönteni, erről ez esetben a bíróságot nem lesznek kötelesek megkérdezni.
Az Alkotmánybíróság megteheti ugyan, hogy a bíróságot is véleményezteti, de erre semmilyen kötelezettsége sem lesz. Ugyanakkor, ha a bíróság mégis kapna lehetőséget arra, hogy az álláspontját kifejtse, azt az Alkotmánybíróság nem lesz köteles figyelembe venni. Viszont a maga nemében abszurd egy helyzet lesz, amikor a bíróságnak kell védekeznie azért, mert betartja a törvényességet, egy olyan Alkotmánybíróság előtt, amely egyre nyíltabban tagadja meg az alkotmányosságot.
Közben pedig az ügyben érdekelt ügyfél tehetetlenül figyelheti mindezt a háttérből, mert a folyamat ebbéli szakaszába már nem lesz beleszólása, hiszen már nem róla és nem az ő ügyéről lesz szó. Viszont mindaddig, amíg ez az összecsapás tartani fog a hatóság és a bíróság között, addig az ő ügye nem lesz végérvényesen lezárva, az a feje felett fog lebegni, jogbizonytalanságot okozva.
Ez nagyjából olyan lesz, mint amikor a másodfokú bíróság az elsőfokkal szemben eltérő döntést hoz, és ezért az elsőfokú bíróság nekimehetne a másodfoknak, mert a jogorvoslati eljárás keretében meghozott más tartalmú vagy jellegű döntés az ő mint elsőfokú bíróság jogait és érdekeit sérti. Ha ez gyakorlattá válik, ebből olyan eljárásjogi káosz én anarchia lesz, amelyben a bíróság egész intézményrendszerének a léte és szükségessége fog megkérdőjeleződni.
Összességében ennek van egy olyan olvasata, hogy az állam úgy gubancolja össze a jogszabályok szálait, hogy abból lehetőség szerint minden esetben ő kerüljön ki győztesen. Akkor is, ha jogilag nincs igaza. És innentől ez az egész már nem a jogszerűségről, nem a törvényességről és nem az alkotmányosságról szól, már nyíltan és vastagon beleépítik az igazságszolgáltatás rendszerébe a politikai hatalmi harcokat, amelyekbe beleviszik a bíróság intézményrendszerét is, hogy ezáltal, ha alaphelyzetben az ügyfélnek lesz is igaza a bíróság előtt, az az ügy a végén mindezzel ellenkezőleg is végződhet.
Ugyanis a jelenlegi Alkotmánybíróság, amely már 2012 óta a kegyencrendszer része, a hatalom kontrollja helyett annak kiszolgálásában érdekelt, és mindent ennek rendel alá. Ennek keretében az Alkotmánybíróság az alkotmányos jogok érvényesülése és érvényesítése helyett a Fidesz politikai érdekeit szolgálja. Ez az újabb törvénymódosítási salátacsomag az igazságszolgáltatás rendszerének eltörléséről és mindennek még demonstratívabb kinyilvánításáról, valamint érvényre juttatásáról szól. 
Nem lesz önálló közigazgatási bírósági rendszer. Lesz valami más helyette, ami még ennél is sokkal rosszabb. Mint a kisvasút. Ha nem kell, meghosszabbítjuk. 
Szerző
Ferincz Jenő

Ez már kétfordulós választás

Bár az első komolyabb politikai sikert az elhíresült Torgyán paktum hozta meg Orbán Viktor számára, nem lett „hivatalból” a kétfordulós választási rendszer barátja... Amikor másodjára kormányra került, első dolga volt, hogy a „királycsináló” kétfordulós választást likvidálja. 
Orbán, mint tudva levő, nem egy kiköpött demokrata. Viszont többnyire jól számító politikus, aki nyíltan hangoztatta: „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon!” S miután a gazdasági-pénzügyi világválság is a kezére játszott, önmagának 2010-ben szabad kezet adott.
Rendes jogállami körülmények között az egyfordulós választási rendszer természetesen nem ördögtől való. Legfeljebb akkor, ha bevezetésének célja az, hogy a Fidesz soha többé ne veszítsen választást. Márpedig a fékek és ellensúlyok kiiktatásával az akkoriban nyélbe ütött Alaptörvény is elsősorban a kormánypárt közhatalmi hegemóniájának megőrzését szolgálta, szolgálja.
És sokáig valóban úgy tűnt, mintha a centrális erőtér populista szellemi hordalékára épülő NER-rendszernek nem is volna ellenszere. Így az ellenzék választási összefogásra buzdító kísérleteit a hiábavalóság szinonimájaként kezdték emlegetni. Az első valódi áttörését az idei önkormányzati választás jelentette. Budapestet elvesztette a Fidesz. A közvélemény-kutatók cáfolják azt a tévhitet, hogy a kormányzat csupán a Borkai-ügynek köszönhette vereségét. Inkább a hatalmi arroganciája, a korrupt parvenük ellenszenves életvitele miatt büntették a választók a Fideszt. Csakhogy az ellenzék „váratlan” sikerének van egy kevéssé ismert dimenziója is, amelyre hiba volna nem fölhívni a közfigyelmet. Mert ha az ellenzék még nem is ébredt tudatára, a NER-rendszer egyik – ha nem legerősebb ellenszerét – a „kétfordulós választásban” megtalálta. 
Tényleges visszaállításához persze aligha lesz partner az Orbán-kormány, amely az egyfordulós szisztéma haszonélvezője. Törvényhozó hatalom híján tehát a demokratikus ellenzéknek (egyelőre) be kell érnie az „előválasztással”.
Tagadhatatlan: kezdetben igen sok fenntartás fogadta ezt a választás-technikai újítást. Úgy tartották, egy reprezentatív közvélemény-kutatással összevetve nem is állná ki a próbát. Ám mára megváltozott a helyzet: komoly politika versenyelőnyhöz juttatta az előválasztást az a kivételes képessége, hogy alkalmas a választók mozgósítására. 
Amíg ugyanis a kérdezőbiztosok fejlett tudományos módszerekkel, de zárt ajtók mögött teszik a dolgukat, a fővárosi közterekre kitelepült ellenzéki képviselő- és polgármester-jelöltek az előválasztások időszakában (fokozódó média-érdeklődés mellett) képesek voltak közvetlenül megszólítani a lakosság széles rétegeit. Amit az általuk képviselt közügyek demokratikus vitelében érdekelt fővárosi polgárok jól honoráltak. 
A sikeresen honosított előválasztás közjogi olvasata világos: bár az egyfordulós rendszer névleg, „de jure” fideszes megalkotói szolgálatában áll – a demokratikus ellenzék Budapesten már „de facto” visszaállította a kétfordulós választást. 
A Fidesz most, a veszett fejsze után kapva, megpróbálja a maximumot kihozni saját választási vereségéből. De mára az ellenzék is megtanulta a leckét, és ideje szélesebb körben élnie az előválasztás kínálta új politikai lehetőséggel. Nem utolsó sorban azért, hogy e „részben szabad” országban a választási eredmény visszanyerje közakarat jellegét. A szerző jogász, újságíró 
Szerző
Bodnár Lajos