Mázlisták

Valószínűleg Orbán Viktor sem gondolta volna, hogy micsoda párhuzamot produkál az élet a magyar foci és a Fidesz között.

Mert ha Dzsudzsák Balázsék jövő év elején kijutnak a 2020-os Európa Bajnokságra, akkor - ha korrektek vagyunk - csak annyit mondhatunk, hogy az oda vezető utat inkább felejtsük el a megalázó 3-0-al a horvátok ellen, a szlovákoktól kapott dupla veréssel és a reménytelen játékunkkal a „sorsdöntő” meccsen Cardiffban. Ha pedig a Fidesz megőrizheti a tagságát 2020 elején az Európai Néppártban, akkor a párt vezetői, ha a szívükre teszik a kezüket, szintén nem mondhatnak mást, csak annyit, hogy felejtsük el a 2019-et, a megalázó önfelfüggesztéssel, a pozícióvesztésekkel mind a pártcsaládban, mint az Európai Parlamentben, Orbán Viktor magyarázkodásával a „bölcseknek”, és úgy általában az egész jogállamiság ellenőrzési procedúrával a Néppárt részéről, amit a miniszterelnök nyilván megalázónak és igazságtalannak tart.

A párhuzam persze itt véget ér. Mert ahogy a magyar válogatott tényleg irgalmatlan szerencsével kapott még egy esélyt azzal, hogy a szebb napokat látott bolgár vagy román válogatotton keresztül (na jó, az izlandiakra ez nem igaz) juthatnak ki az EB-re, úgy a Fidesz számára a politikai konstelláció kínál hasonló menekülő utat; és persze saját teljesítménye is, az EP-választásokon megszerzett 13 mandátum, ami a pártcsaládon belül is az egyik legerősebbé tette a magyar frakciót.

Orbán Viktor átrendeződést vár a Néppárton belül, ami alatt ő persze azt érti, hogy tessék szépen nyitni a populista jobboldal felé, de még ebben is a kezére játszik a sors, ugyanis az EPP valóban komoly változáson megy keresztül: ahogy a Politico fogalmazott, „az európai konzervatívok keletre tekintenek”. Vagyis mindenki azt jósolja, hogy a 2004-ben vagy utána csatlakozott tagállamok konzervatív pártjai a jövőben egyre nagyobb befolyásra tesznek majd szert a Néppártban.

Innentől pedig Orbán Viktor – Dzsudzsák Balázsékkal ellentétben – nemcsak abban bízhat majd, hogy egy labda a kapufáról esetleg befelé pattan Szófiában vagy Bukarestben, hanem nyugodtan kalkulálhat azzal, hogy régiós politikustársai valóban szolidárisak lesznek vele, és ezáltal akár vissza is szerezheti előbb-utóbb a most kétségtelenül elveszített befolyását. A bolgár konzervatívoknak ugyanannyi szavazatuk van az EPP-ban jelenleg, mint az olasz tagpártnak, ez sok mindent elmond az erőviszonyok átrendeződéséről, miközben sok elemző szerint minden kritikus megnyilvánulása ellenére Donald Tusk, az új lengyel elnök is megértőbb lesz a „sajátjai” iránt, mint egy nyugat-európai politikus.

Vagyis a Fidesznek ott az esély, akárcsak a magyar válogatottnak, hogy maradjunk a végére az erőltetett sporthasonlatnál. Már csak azt nem értjük, az egész Juncker-plakátos hercehurcára minek volt szüksége a magyar kormánypártnak: ez tipikus ki nem kényszerített hiba volt. Nem az első, és minden bizonnyal nem is az utolsó. Kérdés, hogy miként a magyar válogatottnak, a Fidesznek és Orbán Viktornak is tart-e még a szerencseszériája.