parkolás;Budai Vár;

2019-11-22 17:12:44

Megszüntetnék a VIP parkolási lehetőséget a budai Várban

A Momentum javaslatot tesz arra, hogy a jól menő vendéglátóhelyek és szállodáktól vegyék el a lehetőséget, az intézményekkel pedig tárgyalják újra a látogatók parkoltatásáról szóló megállapodást.

Kezdeményezni fogom, hogy az önkormányzat vizsgálja felül a parkolási kódoló rendszert, és annak alkalmazását úgy, hogy a kedvezményezettek köréből a profitorientált luxus éttermek és szállodák kerüljenek ki, a Budai Vár ugyanis egyrészt megtelt, másrészt nem parkolóház” – közölte Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere Facebook-oldalán.

Gelencsér hozzátette: amikor hivatalba lépett, eldöntötte, hogy minél előbb utánajár a kerületi parkolási ügyeknek. „Nem kellett sokáig keresgélnem, míg szembe nem jöttek az érthetetlenebbnél érthetetlenebb szerződések” – fogalmazott.

Mint írta, egyes cégek, így például a Hilton, vagy éppen a hírek szerint az előző városvezetéssel jó viszonyt ápoló étteremtulajdonosok vendégei 1 forint+ÁFA / perc alapdíjon parkolhatnak a Vár területén.

8.353.866,14. Tehát 8 Millió 353 ezer 866. Ennyi percet parkoltak tavaly 1 forint+ÁFA/perc azaz 76,2 forint/ óra áron a Budai Várban egyes vendéglátó ipari cégek vendégei. Ez 10.609.410 forint »bevételt« jelentett a kerületnek. Ezzel egyidőben a város más kerületeiben, így például az Újlipótvárosban, 525 forint / óra a parkolási díj. Ha csak a lipótvárosi díjszabást veszem alapul, akkor is közel 62 millió forinttal folyt be kevesebb pénz, mint amennyi befolyhatott volna” – jelentette ki.

Gelencsér Ferenc a 444.hu-nak azt mondta: a vendégek jutányos parkoltatása technikailag úgy működik, hogy az önkormányzat bérbe ad egy kódolót a helyeknek, hogy a sorompónál megkapott zsetont azzal dekódolják. A kódólógép a cégeknél van, így a vendégek, vagy bárki akinek dekódolták a bilétáját, ki tud hajtani a várból fizetés nélkül. Az 1 forintos percdíjat pedig a vendéglátó rendezi az önkormányzattal.

A szerződések szerint a kódolóért havonta 10 000 vagy egyes esetekben 5000 forint bérleti díjat fizetnek a helyek. Ez valamennyit javít azon a hiányon, amit a kedvezményes parkolás okoz az önkormányzatnak, ez körülbelül 62 millió forintra tehető évente. De nem ez a legnagyobb kár, amit VIP rendszer okoz, hanem az, hogy a várban nagyon kevés a parkolóhely, a lakosok is alig tudják megoldani az autójuk elhelyezését, a kedvezményes parkolási rendszer nagyban növeli a forgalmat, és a kerületiek rovására foglalja a helyeket. Ezért a Momentum arra tesz javaslatot, hogy ezt a rendszert számolja fel az önkormányzat. A jól menő vendéglátóhelyek és szállodáktól vegyék el a lehetőséget, az intézményekkel pedig tárgyalják újra a látogatók parkoltatásáról szóló megállapodást.