közlekedés;MÁV;

2019-11-22 18:18:21

Közlekedő Tömeg: Értelmetlen rombolás lett az új vasúti menetrendből

Szeged, Kecskemét és Kiskunfélegyháza felé is szétverik a közlekedést – figyelmeztetnek.

Súlyos visszalépés történik a vasúti közlekedésben decembertől az ország egyik legfontosabb vasútvonalán. A közlekedésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára eredetileg gyorsítani akarta a Budapestről Szegedre tartó vonatokat, azonban végül az érintett utasok 80%-a ritkább és lassabb vonatokat kap” – írja a Közlekedő Tömeg a Facebook-oldalán. A blog szerint értelmetlen rombolás lett az új vasúti menetrendből.

A bejegyzésben kiemelik: Szegedre eddig egész nap, óránként jártak az InterCity-vonatok, és megálltak útközben a fontosabb városokban és Budapest forgalmasabb állomásain is. Jövőre ezek közül két pár vonat a Nyugati pályaudvartól Szegedig nem áll meg, így ezek irányonként 18 perccel gyorsulnak.

Csakhogy emiatt minden más vonat lassabb és kiszámíthatatlanabb lesz. Szeged felé, Cegléd után már csak egy vágány van, a szembe jövő vonatoknak az állomásokon kell egymást bevárni. Emiatt egy gyorsabb, nem megálló InterCity vonatra 3-4 lassuló jut, amelyek Szeged felé együttesen 51, Budapest felé pedig 70 (!) perccel lesznek lassabbak.

A posztban azt is hangsúlyozzák, hogy a gyorsabb InterCity utasai sem nyernek semmit, amennyiben nem a Nyugatiba utaznak: Budapesten belül akár 30-40 perces többletutazásra is kényszerülhetnek, ugyanis ez a két vonatpár sem Ferihegyen, sem Kőbánya-Kispesten, sem Zuglóban nem fog megállni.

Emellett kiemelik, hogy a szegedi vonal közbenső településein, így például a száztízezres Kecskeméten vagy Nagykőrösön és Kiskunfélegyházán a gyorsabb IC-k nem állnak meg, így pont a nap legforgalmasabb időszakaiban maradnak órákra vonat nélkül. „Ugyan megjelent a menetrendben két pár plusz vonat, de csak Kecskemétig járnak, Kiskunfélegyházáig már nem. A budapesti végállomásuk pedig a külvárosi Kőbánya-Kispest lesz, amely a metrófelújítás miatt nehezen közelíthető meg. Zuglóból abban a két órában, mikor a gyorsabb IC-k járnak, csak átszállással lehet eljutni majd Kecskemét felé, míg Szegedre egyáltalán nem” – teszik hozzá.  

A Közlekedő Tömeg azt írja, a Szegedről nem Budapestre, hanem Debrecenbe és Miskolcra utazók az elbukott ceglédi csatlakozások miatt akár 50 percet is várakozni kényszerülnek majd az átszállásra, de az eddig Kecskeméten és Kiskunfélegyházán átszállók sem tudják majd elérni csatlakozó vonataikat csúcsidőszakban. Az utasok a menetrend negatív hatásait így érezni fogják Kiskunhalastól egészen Hódmezővásárhelyig.