Előfizetés

Szabad szemmel: Tényleg elhitte valaki, hogy Várhelyi független lesz Orbántól?

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2019.11.23. 07:03

Nemzetközi sajtószemle, 2019. november 23.
Politico A leendő magyar biztos ugyan azt ígérte, hogy új tisztségében nem hagyja magát befolyásolni az Orbán-kormány részéről, ám ezt a miniszterelnök másként gondolja. Várhelyi Olivér azért kapta meg az EP-jóváhagyást a napokban, mert írásban szavatolta függetlenségét, ám szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor azt hangoztatta: régi balos trükk elhatárolódni a nemzeti politikától, nem is érdemes azt komolyan venni. Megjegyezte, hogy soha nem javasolna olyasvalakit nemzetközi posztra, aki nem jó hazafi, és aki nem tudja összeegyeztetni hazaszeretetét az éppen vállalt külhoni feladattal. Orbán egyúttal azzal vádolta az Európai Néppártot, hogy az balra tolódik. Ezért kilátásba helyezte, hogy a Fidesz ott hagyja a pártcsaládot, ha az tovább megy ezen az úton. Akkor ugyanis más politikai közösséget kell építeni. Olyat, amely nem migrációbarát, támogatja a határellenőrzést, a magyar kerítést. Megadja a kellő tiszteletet magyaroknak, és elismeri munkájukat a földrész védelmében. A jelentés megemlíti, hogy a bírálók szerint a magyar vezető beavatkozik a Balkánon és nyíltan szoros kapcsolatokat tart fenn Putyinnal.  
Guardian Timothy Garton Ash azt sürgeti, hogy mondjon le Merkel – Németország és Európa érdekében, mert kormánya csak nyugodt időkben képes érdemi munkára, ám nem látszik rajta, hogy meg akarna birkózni a mostani óriási feladatokkal. A szerző, aki oxfordi egyetemi tanár és a földrész ügyeinek nagy szakértője azt kifogásolja, hogy Berlin jelenleg igen ráérősen viszonyul olyan kihívásokhoz, mint a Brexit, a populizmus, Trump, Putyin vagy a klímaváltozás. Pedig itt sürgősen lépne kellene, ám a kancellár nemigen tüsténkedik, mert országának jól megy a sora. Nem érzékeli, mekkora bajok vannak a földrész szinte minden más pontján. A szocializmus bukása, majd az új tagok EU-csatlakozása remek lehetőséghez juttatta a német gazdaságot, hogy áttelepítse a termelést az olcsó bérrel dolgozó visegrádi államokba. Azon kívül Németországnak kedvezett az euró külső árfolyama is, ez azután megdobta az ország kivitelét és kedvezően hatott a kereskedelmi mérlegre, amihez társult a kiegyensúlyozott költségvetés. Ám a felszín alatt egyre erősebb érezni a nyugtalanságot. Lehet, hogy az eredményeket lerombolja a bevándorlás, Trump vámháborúja, a populizmus, stb. A német társadalom azonban konzervatív és ragaszkodik a fennálló helyzethez. Macron forradalmasítani igyekszik Európát, de ehhez a németek nem partnerek. Hatalma 14 éve során Merkel 10 éven át nagykoalíció élén irányította az országot, ám ennek az az ára, hogy elmaradtak a nagy viták, amelyek pedig nélkülözhetetlenek egy liberális demokráciában. Így azután feljöttek a szélsőségesek. Ám közben úgy néz ki, hogy a kancellár ki akarja tölteni teljes mandátumát. Szerencsére van rá esély, hogy ez nem így lesz. Európa és Németország hosszú távú érdekei a mielőbbi változást indokolják.  
New York Times A kommentár úgy látja, hogy a világban lázadás zajlik a populizmus ellen, a tömegek a szabadságért tüntetnek, Teherántól kezdve, Hong Kongon, Varsón és Budapesten át, egészen Isztambulig és Moszkváig. Ekkora megmozdulásokra 30 éve nem volt példa. A gyökerek a rendszerváltásig, a liberális demokratikus kapitalizmus csúcspontjáig nyúlnak vissza, mert az új rend ellentétekhez vezetett a jól élő, tanult városiak és a leszakadók között. Sokan úgy érezték, hogy elveszik tőlük a nemzeti kultúrájukat. A demagóg visszacsapás eltérő formában jelentkezett az egyes országokban. Kelet- és Közép-Európában nacionalista erős emberek vezették, Orbán, Putyin, a PiS. Amerikában Trump fehér etnikai nacionalizmusa és a Brexit volt az irányadó. De van, ahol még most is erősödik a populizmus, lásd a francia sárga mellényeseket. Azonban az is látszik, hogy az ilyen pártok nem tudnak teljesíteni, ha hatalmon vannak. Ennek következménye a városi középosztály felkelése populista önmaga ellen, elsősorban gazdasági okokból. A másik ok a korrupció, hiszen ezek az erők a szabályok szétverését ígérték, de aztán kiderült, hogy az egész csak a saját meggazdagodásukra és védelmükre volt jó. A populista-tekintélyelvű rezsimek elvesztik létjogosultságukat, az ellenoldal a szabadságjogokért harcol. Az üzenet az, hogy a liberális globalizáció hibái valósak, ám a populista alternatíva nem vált be. A tiltakozások után a tüntetések vezetőinek feladata most az, hogy olyan új társadalmi szerződést írjanak, amely nagy vonalakban megfelel a városi elitnek, illetve a vidék dolgozó osztályainak. Aki erre képes, azé a jövő.   
Die Presse Madeleine Albright Orbán Viktor példáját teljesen tipikusnak tartja abból a szempontból, mennyire visszájukra fordulhatnak a dolgok a politikában, hiszen a magyar kormányfő a rendszerváltáskor ellenzékiként az egész Nyugat kedvence volt, aztán mi lett mára belőle. A volt amerikai külügyminiszter, egykori német kollégájával, Joschka Fischerrel együtt másfél órás előadást tartott a CEU új bécsi campusán, „Elkerülni a falakat, 1989 tanulságai” címmel. Úgy fogalmazta meg mondandóját, hogy a demokrácia nem mindig teljesítette, amit ígért. Fischer az időnként jelentkező visszaesésektől függetlenül derűlátó, de hozzátettei, hogy Európának az eddiginél több katonai és anyagi kötelezettséget kell vállalnia a NATO keretében, különben kopogtat az ajtón Kína. Szerinte Oroszországot az vezérli, nehogy a kijevi felkelés megismétlődjön a Vörös téren. Albright szomorúan figyeli, mi történik manapság az Egyesült Államokban. Úgy fogalmazott, hogy sír a Szabadságszobor. Merthogy falakat építeni nem felel meg az amerikai hagyományoknak, illetve értékeknek. Ezt Soros György is így látja, tette hozzá az újság.  
Frankfurter Rundschau Németország és más uniós államok tárgyalni próbálnak Moszkvával, ám ezt Putyin saját, agresszív politikája igazolásának veszi. Erre figyelmeztet vendégkommentárjában a legnagyobb észt napilag szerkesztője. Bretty Sarapuu megjegyzi, hogy az észtek nem hisznek a fülüknek, amikor például Macron európai hatalomnak nevezi Oroszországot. Már elfelejtette volna a földrész a Krím megszállását, a kelet-ukrajnai háborút és a grúziai viszályt? Mire ez a nagy engedékenység? Nem látja a kontinens, mekkora veszélyt jelent Moszkva? Lehet, hogy erre az EU csak akkor jön rá, ha a Baltikum is áldozatul esik az orosz terjeszkedésnek? Keleten persze másként ítélik meg az orosz államot, mind nyugaton. Ebből azután vita támad az EU-n belül, de a Kreml éppen ezt akarja. De a német kormány például kettős játszmát űz: egyrészt megszavazza a szankciók meghosszabbítását, másrészt viszont tető alá hozza az erősen vitatott Északi Áramlat 2-t. Azon kívül az orosz vezető a gyengeség jelének tekinti a párbeszéd és az együttműködés szándékát, hiába próbálja Európa visszaterelni a jogállam és a demokrácia útjára. Putyin a világban zavart kelt a dezinformációs kampányokkal, odahaza elnyomja az ellenzéket. Balti szemszögből nézve úgy látszik, mintha az unió közeledne Oroszországhoz, nem pedig fordítva. Nincs közös stratégia az együttes fellépésre. Magyarország úgy tekint Putyinra, mint barátjára, akinek tele a zsebe. Moszkva igyekszik kiaknázni az európai országok közti nézetkülönbségeket, kijátszani egymás ellen a kormányokat. Részéről nincs szándék a párbeszédre az EU-val vagy a NATO-val, mivel nagyon is tudja, hogy a Nyugat ereje ezekben a szervezetekben van. Ezért ha Európa erős akar lenni az oroszokkal szemben, akkor mindenek előtt egységet kell felmutatnia.  
Financial Times   Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke úgy ítéli meg, hogy 30 évvel a Berlini fal leomlása után a földrész keleti részére, illetve a Kaukázusra kell vetni a vigyázó tekinteteket. Suma Chakrabarti ezt megtoldotta azzal az elemzésben, hogy az előrevezető utat a szabályokra épülő nemzetközi rend adja, amint azt az EU példája igazolja, bár az eltelt 3 évtized politikai mérlege nem annyira sikeres, mint a felszabadult országok gazdasági mérlege. A szakember ettől függetlenül azt ajánlja a befektetőknek, hogy az unió Keleti Partnerségéhez kapcsolódva vegyenek szemügyre olyan államokat, mint Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova és Ukrajna. Azok ugyanis igen jelentős reformokat hajtanak végre és ez minden bizonnyal csak a kezdet. Bőven lemásolhatják az unió új tagjainak sikertörténetét.  
Guardian Úgy tudni, hogy Gulyás Gergely menlevelet küldött az ausztrál pénzügyminiszternek, aki ellen a saját választó körzetének egyik lakója hónapokkal ezelőtt keresetet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságon, mondván, hogy nem tölthetne be magas tisztséget, mert magyar származású édesanyja révén kettős állampolgár. A politikus ezek után fordult a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéhez, aki hírek szerint most arról tájékoztatta, hogy teljesen megalapozatlanok az állítás. Nincs nyoma annak, hogy akár az édesanya, akár ő magyar állampolgárok lennének. A mama, Strausz Erika, 1943-ban, Budapesten született, ikergyermekként. A család hat évvel később vándorolt ki és Párizsban kiállított hontalan útlevéllel érkezett Ausztráliába. A tiltakozó választónak egyébként igazából az a baja Josh Frydenberggel, hogy az szerinte félvállról veszi a klímaváltozást.  

Terrorizmussal és lázítással vádolja Moralest az ideiglenes kormány

MTI
Publikálás dátuma
2019.11.22. 22:12

Fotó: PEDRO PARDO / AFP
Azt állítják, a volt elnök Mexikóból arra buzdította híveit, hogy blokádokkal zárjanak körül városokat.
Terrorizmussal és lázítással vádolta pénteken a lemondatott, Mexikóba menekült Evo Morales volt elnököt a bolíviai ideiglenes kormány, amely azt állítja, hogy Morales Mexikóból arra buzdította híveit, hogy blokádokkal zárjanak körül városokat. Számos bolíviai város utcáin jelenleg is zajlanak a Morales visszatérését követelő megmozdulások.
„A lehető legsúlyosabb büntetést követeljük”

– mondta a sajtónak Arturo Murillo, az ideiglenes kormány belügyminisztere az ügyészség épületénél, ahol benyújtotta az ezzel kapcsolatos panaszt.

A belügyminisztérium szerdán egy olyan telefonbeszélgetésről készült hangfelvételt osztott meg a sajtóval, amelyen állítása szerint Morales adott utasításokat az őt támogató tüntetők egyik vezetőjének.
„Ne hagyjátok, hogy élelmiszerek jussanak el a városokba, le fogunk mindent zárni, és bekerítjük a városokat”

– mondja a hang, amelyet Murillo a volt elnöknek tulajdonít.

Ez az utasítás – mint azt a belügyminiszter mondta – „emberiesség elleni bűncselekmény”.
„Az elkövetkezendő órákban panaszt fogunk benyújtani a nemzetközi hatóságoknál”

– figyelmeztetett akkor.

Az AFP francia hírügynökség megjegyzi, hogy jelenleg élelmiszerhiány van a bolíviai főváros, La Paz boltjaiban és éttermeiben az útakadályok miatt, amelyeket a mezőgazdasági területekhez vezető utakon emeltek az ország középső és keleti részén. Morales november 10-én kényszerült lemondani az elnöki posztról. A rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította fel azt követően, hogy az Amerikai Államok Szervezete (OAS) súlyos szabálytalanságokról számolt be az októberi elnökválasztáson – amelyen bírálói szerint Morales nem is indulhatott volna –, és az eredmény megsemmisítésére szólított fel. Morales ezt követően Mexikóba menekült. Miután a parlament mindkét háza határozatképtelenné vált ahhoz, hogy kijelölje Morales ideiglenes utódát, a múlt héten Jeanine Ánez, a szenátus ellenzéki alelnöke az ország ideiglenes államfőjévé nyilvánította magát, és bejelentette, hogy a lehető leghamarabb új elnökválasztást akar. Csütörtökön új választások megtartásáról állapodott meg az Ánez által beiktatott bolíviai átmeneti kormány Morales pártjának parlamenti képviselőivel. Morales lemondása óta hívei naponta tüntetnek visszatéréséért La Paz és több tartományi székhely utcáin. A bolíviai rendfenntartó erők csütörtökön könnygázzal oszlatták fel a kormány ellen tüntető temetési menetet, amelynek tagjai a néhány nappal ezelőtti összecsapások során meghalt emberek koporsóit vitték, megpróbálva eljutni az elnöki palotáig. Az október 20-i választásokat követően kialakult belpolitikai válság óta többször erőszakos összecsapások törtek ki tüntetők és a biztonsági erők között. A bolíviai ombudsman szerint legalább 30 ember vesztette életét, további 775 megsebesült.

Betiltottak kilenc orosz tévécsatornát Lettországban

MTI
Publikálás dátuma
2019.11.22. 20:51
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A döntés addig lesz érvényben, amíg Jurij Kovalcsuk, a csatornák egyik tulajdonosa szerepel az EU szankciós listáján.
Kilenc orosz televíziós csatorna betiltását jelentette be pénteken a lett médiahatóság, miután az Európai Unió szankciókat rendelt el az egyik tulajdonosuk, egy Kremlhez közel álló bankár ellen. Az Európai Unió 2014-ben vette fel Krím orosz bekebelezése miatti szankciós listájára Jurij Kovalcsuk milliárdost.
„A kilenc csatornát azért tiltották be Lettországban, mert az egyik tulajdonosuk (.), Jurij Kovalcsuk szerepel az Ukrajna szuverenitását, területi épségét és függetlenségét megsértő személyek elleni uniós szankciós listán”

– közölte Ivan Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács (NEPLP) alelnöke.

A tiltás addig lesz érvényben, amíg Kovalcsuk szerepel a szankciós listán. Januárban a NEPLP három hónapra betiltotta a Rosszija RTR orosz televízió adását, amelyet azzal vádolt, hogy gyűlöletet szít és dezinformációkat terjeszt Ukrajna kapcsán. Előzőleg 2016-ban már betiltották egyszer a televízió sugárzását. A mostani betiltás filmeket és szórakoztató műsorokat sugárzó orosz nyelvű csatornákra vonatkozik, amelyek igen népszerűek az 1,9 milliós lakosság egynegyedét kitevő oroszajkú kisebbség körében.