Méregkeverők

Aki ebben az országban arra a hazug ostobaságra vetemedik, hogy egy zsidót plakátol ki a nemzet ellenségeként, az vagy nem normális, és – legkevesebb – nem ismeri a történelmünket, vagy politikai ámokfutó és méregkeverő. Sokszor leírtuk már ezt a mondatot, amióta a hatalom, élén az antiszemitizmus ellen zéró toleranciát hirdető Orbán Viktorral, Soros György arcképével ragasztotta tele az országot – olyan finoman egyébként, hogy abban ittjártakor még maga Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő sem talált semmi kivetnivalót. Sőt: követsége tiltakozását is semlegesítette.

Az akkor elvetett mag lassan szárba szökken, s aligha tévedünk, ha egyértelmű összefüggéseket vélünk felfedezni a történtek mögött. Több mint egy hete kampányol a kormánymédia – nyíltan népszerűsítve a néppártosodó Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom szélsőjobboldali, parlamenti (!) pártot – az Index két újságírója ellen. Csak mert egyikőjük megírta: a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a mérkőzés előtt az Ismerős Arcok „nemzeti érzelmű zenekar” Nélküled című dala elhangzott. A másik skribler pedig nem átallotta összevágni a dal koncertfelvételét egy menekülteket ábrázoló képpel.

A Mi Hazánk nevű politikai alakulat rögvest közölte: a magyar nép elleni uszítás miatt feljelenti az Indexet – mire a főváros utcáin titokzatos kezek plakátokat helyeztek el, rajtuk a két „magyarellenes” újságíró, mögöttük pedig az izraeli zászló. Ha valaki pedig nem értené, mi köze a stadionban történteknek a zsidó állam nemzeti jelképeihez, ott a felirat: „Mi is a határon túlról jöttünk. Index – konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás.”

Az a legkevesebb, hogy a Népszava szerkesztősége kiáll az Index és újságírói, a véleménynyilvánítás, a szólás szabadsága mellett, és tiltakozik a szerző(k) nélküli plakátok ellen. Ebben nem egyszerűen a szakmai szolidaritás vezet bennünket: anélkül is a nacionalista hülyeség tobzódásának gondoljuk, ha valaki magyarellenesnek címkézi azt, aki egy meglehetősen kétes értékű pop-produktum (még ha sokak szívéhez közel áll is) hallatán nem vágja vigyázzba magát, pedig körötte csaknem hetvenezren felemelkednek. Mert ezt a tiszteletadást az eddig bevett szokásjog alapján csupán a magyar Himnusz és a Szózat érdemelte ki, és még ez a szokásjog sem kötelező senkire nézve.

Hanem a nacionalizmus vakító hülyesége a nyíltan antiszemita plakátokkal túlnőtt önmagán. Amire figyelmeztetünk: a maradék sajtó- és szólásszabadság ellen indított rohammal egyszersmind megmozdult az antiszemitizmus eddig is csak látszattétlenségre ítélt szelleme. Nem tudjuk, mit szól e szellem ténykedéséhez Netanjahu, és mit szól saját országa nagykövetségének közleményéhez, amely szigorúan elítéli a posztert. Mit szól hozzá a zéró toleranciát mormogó, de a reagálást nem éppen elsiető magyar kormányfő. Vajon ráébredt-e már, hogy abban a pillanatban elhal a verbális igyekezet, ha csak egyetlen embert – akár valós származása miatt, akár rámondásra – zsidósága okán, „magyarellenesség” miatt üldözni kezdenek?