Előfizetés

Cafeteria kereszténység

Egy verőfényes kedd délelőtt Kósa képviselő betér a tetszőleges hiedelmek nagy szupermarketébe. Épp ideje, ahogy mondani szokás, egy kis shoppingolásnak. A többi Fideszes képviselőtárs – hogy a divatdiktátor miniszterelnökről ne is beszéljünk – egyik kedvenc áruháza volt ez már hosszú évek óta. A divatszezon legkelendőbb termékei - mint anno a munkaalapú társadalom kis vörös sálja, az illiberalizmus fekete nagyestélyije, vagy a legutolsó divat szerinti kereszténydemokrácia szűzies hosszúszoknyája - is mind ebből a boltból valók voltak. Kósa képviselő a tömött polcok között nézelődve ezúttal nem nagybevásárlást intéz. Csak egy jól szabott kis érvelést keres magának, ami pompásan mutat majd a Honvédelmi Bizottság aznapi ülésén, mikor is elutasítják a tranzitzónákban éheztetett gyerekek és az ő szüleik megfelelő ellátásáról gondoskodó törvényjavaslatot.
Óriási szerencséjére a tetszőleges hiedelmek áruháza fenntartások nélkül kiszolgál bárkit. Nem szólnak bele, hogy az újonnan megvásárolt termék annyira illik az előzőleg kiválogatottakhoz, mint egy nercbunda az újrahasznosított lenvászonból készült nadrághoz. Sőt, ez a tetszőleges hiedelmek áruházának egyik legnagyobb előnye. Mióta a gazdag képviselők a Parlament felé vezető úton rendszeresen beugrottak ide vásárolgatni, a bolt két termékcsaládja is rapid növekedésnek indult: az egyik az ízléstelenül meghímzett keresztény hiedelmek szekciója, a másik pedig, kissé talán zavarba ejtő módon, a pszichopata közgazdaságtani magyarázatok sora. Bár felületes szemlélőnek a kettő talán összeegyeztethetetlennek tűnhet, a képviselők tudták, mit csinálnak. Másnap már úgysem emlékezett rá senki, mit viseltek előzőleg.
Volt persze néhány finnyás ellenzéki, akik mindenféle bizottságokban rámutattak a tarka hiedelmek zavarosságára. Emlékeztettek: a keresztények többek közt arról voltak híresek, hogy egyetemet alapítottak, és nem pedig arról, hogy kidobták az egyetemet az országukból. A jól értesülteket a képviselők egyébként is különösen utálták, főleg mikor Máté evangéliumából idéztek nekik a röszkei tranzitzónában rekedt 77 gyerek kapcsán: „Mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem.” A képviselők tudták, úgyis ők határozzák meg, ki mit viseljen, mint ahogy azt is, hogy ki kaphat enni és ki nem.
Kósa képviselő most sem töltött sok időt a boltban – a kiszolgálás errefelé olyan gyors volt, hogy az embernek szinte gondolkodni sem maradt ideje –, de már meg is találta, amit keresett. A turistáknak sem ad enni a Magyar Állam – hangzik az érvelés. A gyerekek a röszkei tranzitzónában bizonyára vakációznak. Ezzel az összeállítással kezdjen valaki valamit! Kósa képviselő műanyagszatyrot kér, elcsomagoltatja a terméket, hogy aztán a Honvédelmi Bizottság ülésén megvillanthassa azt. 
Az áruházból kifelé jövet Kósa képviselő egy gyors pillantást vet a keresztény hiedelmek szekciója felé, és elégedetten konstatálja, hogy a túlvilágra vonatkozó keresztény tanítások szerencsére még nem kerültek fel a polcokra. Kósa képviselő jól tudja, hogy bizonyos okokból kifolyólag neki ott igen-igen melege lenne. A szerző a Közép-európai Egyetem hallgatója

Üldözöttek

Kissé megmosolyogtató, hogy a magyar kormány rendez nemzetközi konferenciát a keresztényüldözésről. Jó, persze, értjük, hogy Magyarország a kereszténység bástyája, és – miként szeptemberben miniszterelnökünk fogalmazott – demokráciánkat a keresztény szabadság szellemében rendeztük be, bármit jelentsen is ez, de a keresztény értékek mellett való elköteleződés nem igazán tükröződik vissza a kormány politikájában. Jól hangzanak ugyan ezek a jelszavak, de amikor Orbán Viktor a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának kongresszusán vett részt október közepén, vajmi kevéssé zavarta, hogy olyan politikusokkal ült büszkén egy asztalhoz, akik a keresztényeket üldözik. 
Ez az egyik gond. A másik, hogy nehéz összefüggésbe hozni a magyar kormány fellépését Krisztus tanításával. A gyűlöletkampányra, a politikát, gazdaságot és a kommunikációt is érintő mérhetetlen cinizmusra felettébb nehéz lenne ráaggatni a keresztény jelzőt.
Azért szomorú, hogy Magyarországon a keresztényüldözés kérdéséből is politikai ügyet kreálnak, mert valóban létező problémáról van szó. Az Open Doors nevű szervezet minden évben közzéteszi jelentését a keresztényekről. A legutóbbi felmérésből kiderül, hogy a világban 200 millió embert üldöznek azért, mert Krisztus tanítását követi. A világ félszáz országában nem tartják tiszteletben vallásukat. A szervezet által felállított ötvenes listán megtalálhatjuk Törökország, Azerbajdzsán, Üzbegisztán és Kazahsztán nevét - azon országokét, amelyek a Türk Tanács tagjai is.
Mindezek után nehéz elképzelni, hogy a magyar kormány komolyan gondolja a keresztények védelmét. Nem csoda, hogy sok mélyen hívő keresztény nem tud azonosulni Orbánék politikájával, hiszen a kabinet számára a kereszténység csak egy politikai eszköz. És a legkevésbé sem világkép, vagy éppen mások szolgálata.

A mi klímánk

Magányos lovas robog a narancsvörös tájban, körülötte városok romjai és elszenesedett csontvázak. Tűz a nap, legalább 60 fok lehet árnyékban, de nincs árnyék, és az élet jelei sem látszanak sehol. A hírnök kiáltványt lobogtat, miközben azt kiabálja: „Nemzeti konzultáció a klímaváltozásról! Ön is töltse ki a kérdőívet, mielőtt túl késő lesz!”  
Ha az Orbán-kabineten múlik, legfeljebb a fenti formában kérik majd ki az emberek véleményét a globális felmelegedés elleni küzdelemről. Abban az országban, ahol a hatalom már eszmét cserélt a lakossággal (darabonként tízmilliárdokért) a nyugdíjakról – közvetlenül a magánnyugdíj-kasszák bezárása előtt, amire természetesen nem kérdeztek rá –, a Soros-tervről, sőt Brüsszel (?) megállításáról is, a klímaválság valamiért nem került a témák közé. Tulajdonképpen érthető: ha nem fékezzük meg a belga fővárost, az nyilván más mederbe tereli a tízmillió magyar állampolgár életét – na de az éghajlat? Végül is mi történhet? Mit befolyásol a kiszáradás/elsivatagosodás/erdőpusztulás, a méhek és az énekesmadarak eltűnése, néhány tucat új kártevő és járványos betegség megjelenése, az aszályok és a pusztító áradások gyakoribbá válása (akár ugyanabban az évben többször is), egy kicsivel több földrengés, tornádó, jégeső, hóvihar, néhány millió klímamenekült, meg a többi előrejelzett következmény? Ér ez az egész annyit, hogy kérdésekkel zaklassuk az embereket, aztán esetleg a válaszok miatt be kelljen zárni az ország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóját (történetesen egy Mészáros Lőrinc nevű sikervállalkozó erőművét)?
Brüsszel persze nem nyugszik: utolsó leheletével a minap ránk kényszerített egy amolyan nem hivatalos éghajlat-totót. Szerencsére a magyar emberek kormánya eldugta, ám így is kitöltötte vagy kétszázezer hazaáruló. Amennyiben lehet tippelni, a többség valószínűleg arra ikszelt, hogy még élne egy kicsit, de az ő véleményük nem számít. Mi másképp szeretjük a demokráciát: majd valaki a Karmelita kolostor hűvös falai között eldönti, hogy mi legyen a klímánkkal.