Trump, Farage, Orbán és a többi populista olyan embereket vonz, akik azt akarják, hogy a világ térjen vissza a múltba, ám ezeknek a politikusoknak az a küldetése, hogy olyan zűrzavaros, rettenetes jövőbe taszítsanak bennünket, amilyet még csak elképzelni sem tudunk. Ez a következtetése annak az elemzésnek, amely kimutatja, hogy az eltelt időszak a politikai nosztalgia és a leszámolás folytán lehetett az egyre erőteljesebb (jobboldali) populizmus kora. 2010 óta olyan erős emberek jöttek fel, mint Orbán Viktor, akik fajtájuk új egyedeként elutasítják a demokratikus hagyományokat, ugyanakkor örömmel felkarolják az előítéleteket és a fanatizmust.
A csúcs persze Trump, aki beveti az összes, szégyentelen eszközt: így a rasszizmust. Elutasítja a szabad kereskedelmet és a globalizációt, önnön céljait követve megveti a feltételezett hatalmi elitet, ami roppant nevetségesen hangzik egy milliárdos szájából. Arról nem beszélve, hogy értelmetlen, egymásnak ellentmondó dolgokat zagyvál össze, de így is hatott a jelszó: tegyük ismét naggyá Amerikát!
Nem véletlen, hogy a populizmus a 2008-as pénzügyi válság után jelent meg újra a színen. Hiszen annak folyományaként nagyon sokaknak elbizonytalanodott a helyzete. Ők azok, akik fogékonyak az érvelésre, hogy vissza kell szerezni az ellenőrzést, vissza kell térni a nemzetállam dicsőséges korszakához. Továbbá, hogy el kell utasítani a globalizálódást, a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat, valamint – nyilvánvalóan – az EU-t. Természetesen, a világ közben a gazdasági helyzet és a technológiai változások következtében az ellenkező irányban halad.
Az élet magától értetődő jelensége, hogy az emberek egyik országból a másikba költöznek, ezzel együtt jár a sokszínűség és a változás. Ám ez egyeseknek nem tetszik, ezért volt vízválasztó az európai populisták számára a 4 évvel ezelőtti menekültválság. A muzulmánok visszatérően bűnbaknak számítanak, mint ahogy a zsidók is. Ebben részben a régi fasizmus és antiszemitizmus tükröződik vissza, de a populizmus egyben mélyen korszerű. A közösségi média nagyszerű ugródeszkát jelentett számára. Az eltelt évtized arról árulkodik, hogy sok millióan nem kívánnak igazodni a változásokhoz, így valószínűleg továbbra is elégedetlenek lesznek a világgal. Ez pedig jól jön a megalkuvó politikusoknak, akik azt hangoztatják, hogy ezeket az embereket karolják fel.
A populista nacionalizmus felfutásával párhuzamosan az antiszemitizmus is erősödött Kelet-Európában, de a zsidók kettős lojalitásának meséjére nagy a kereslet olyan helyeken is, mint Spanyolország és Belgium. Az amerikai Rágalom-ellenes Liga (Anti-Defamation League) legújabb felmérése arra jutott, hogy a földrész középső és keleti felén az utóbbi 4 évben jelentősen megugrott a zsidóellenesség. Ez a lengyelek esetében a korábbi 32 százalék helyett 46 százalékot jelent. A magyaroknál viszonylag szerény, 2 százalékos az emelkedés, igaz, már eleve magas, 40 százalékos volt a kiinduló szint. Arra a régi közhelyre, hogy vajon a zsidók túl nagy hatalmat birtokolnak-e az üzleti világban, nálunk az emberek 56 százaléka bólintott rá. Továbbá 67 százalék értett egyet azzal, hogy túlzottan nagy a befolyásuk a nemzetközi pénzpiacokon.
A magyarok fele gondolja úgy, hogy a zsidók túlságosan is kézben tartják a világot. 59 százalék szerint pedig nem kellene annyit beszélniük a holokausztról. A felmérés 14 államra terjedt ki, és arra jutott, hogy az antiszemitizmus javarészt a férfiakra jellemző. E tekintetben Magyarországon 11 százalékos a különbség a két nem között. Viszont nálunk az idősebbek általában sokkal kevésbé zsidóellenesek, mint a fiatalok, ami egyedi jelenség a kontinensen.
Mindenütt erősen jelen van a vád, hogy a zsidók inkább kötődnek Izraelhez, mint a saját országukhoz. A közvélemény kutatás azt tanúsítja, hogy újra meg kell vívni a régi csatákat. A liberális demokrácia védelmezőinek a lehető leghatározottabban kell fellépniük a jelenség ellen, ha nem akarják, hogy újra sötét idők köszöntsenek ránk.
Németország új elképzelést dolgozott ki a menedékkérők automatikus áttelepítésére, ám ezt Magyarország és több már közép-európai állam minden bizonnyal meghiúsítja, mert itt kötelező rendszerről volna szó, még ha ez a kifejezés nem is fordul elő a szövegben. A németek hangsúlyozottan vitaanyagnak szánják a tervet, amelynek lényege, hogy a menedékkérelmeket már a külső határokon elbírálnák, a tagállamoknak utána kellene átvenniük azokat, akik zöld jelzést kaptak a belépéshez.
Ám mivel ez alól nem lehetne kibújni, továbbá a dolgozat nem tartalmaz semmiféle alternatív lehetőséget a szolidaritás kimutatására, az új tagállamok alighanem keresztbe fekszenek az ötletnek. Már csak azért is, mert akinél helyt adnak a folyamodványnak, az minden további nélkül mehet tovább. Márpedig ez várhatóan nem tetszik majd a magyar és a lengyel vezetésnek, mondván, hogy a rendszer felhívást jelentene táncra azoknak, akik még Európán kívül várakoznak, hogy bejussanak az ígéret földjére. Az elosztás egyébként úgy történne, hogy a lakosság és a GDP nagysága alapján szabnák meg, melyik tagállam hány embert vegyen át. Berlin különben az összes kormányhoz eljuttatta a tervezetet, hogy megkönnyítse a maga dolgát, amikor a jövő év 2. felében átveszi az EU soros elnökségét.
Ma alighanem véget ér az unióban a Juncker-korszak, amit olyan tényezők befolyásoltak, mint a populisták sikerei és a jogállam aláásása Romániában, Magyarországon és Lengyelországban. Az EU ugyan eljárást indított Budapest és Varsó ellen, hogy szavatolja a bíróságok függetlenségét, de az illetékes biztos gyakran nem tudott egyebet tenni, mint hogy nyilvánosan nyomást gyakoroljon az érintett kormányokra és felhívja őket, hogy térjenek vissza a demokráciához. Több tagállam ugyanis nem akart túl kemény lenni. Orbán Viktor ezért nyomtathatott óriásplakátokat Juncker képével, mint aki az elit bürokráciát képviseli. Ma azonban az Európai Parlament várhatóan megszavazza az új Bizottságot, így jön a von der Leyen-féle Bizottság.
FAZ
Az osztrák Erste Bank távozó elnök-vezérigazgatója úgy látja, hogy az olyan illiberális rendszerek, mint amilyen a magyar is, kényszerhelyzetet jelentenek a pénzintézetek számára. Vagyis azok megfizetik az árát, hogy olyan piacokon is jelen vannak, ahol továbbra is csak cammogva halad a demokrácia fejlődése. Pedig ezek az intézmények Treichl szerint felgyorsították a jövő szempontjából kulcsfontosságú középrétegek kibontakozását, de a demokratizálódáshoz is hozzájárultak.
A szakember, aki az elején összeakaszkodott az Orbán-kormánnyal a pénzügyi szektort sújtó többletterhek miatt, de azután 15 %-os részesedést adott a magyar államnak a magyarországi leányvállalatban, szomorúan konstatálja, hogy a negatív kamatok miatt egész nemzedékek képtelenek bankbetétekből kiegészíteni a jövedelmüket. Ennek okát abban látja, hogy Európában valójában nincs megfelelő tőkepiac. A gazdaság gerincét alkotó középrétegek nem találnak igazán kedvező lehetőségeket a bankoknál, a tőzsdéről viszont az a hír járja, hogy az a spekulánsok terepe. De valójában annál nagyobb a veszély, minél kisebb a tőkepiac. Ennélfogva az átlagember kettős szorításba kerül: a megtakarításai semmit sem hoznak, ellenben a börze túlságosan is kockázatos számára.
Ugyanakkor az ingatlanok iránt akkora a kereslet, hogy az árak megfizethetetlenek a normál ügyfél oldaláról. Nyugaton az államkötvényeknél általában igen alacsony a kamat, ha nem negatív. Ezért azok sem jelentenek alternatívát. Ily módon Treichl azt tartaná jónak, ha módszeresen felépítenék a tőkepiacot. Egyben azt tanácsolja a fiataloknak, hogy a saját jövőjük érdekében menjenek ki az utcára, mert egyre fenyegetőbb az öregkori elszegényedés.
Ebbe persze belejátszik az is, hogy az embereknek csak minimálisan konyítanak a pénzügyekhez. Az iskolákban puszta ideológiát oktatnak, miszerint a bankok bűnözők, mint ahogy a cégek java is az. Ahelyett, hogy a tanárok rávezetnék a fiatalokat, miként kell eligazodni ebben a világban. Mert ha pl. kiismernék az állam gazdálkodásának mikéntjét, a politikusok nem tudnák átverni őket. És akkor nem esnének áldozatul Bitcoin-csalóknak sem. Viszont lehetnének vállalkozók. Ám a kormány leginkább abban támogatja őket, hogy minél jobban eladósodjanak. Továbbá, hogy fogyasszanak, lehetőleg minél többet.
A svájci újság visszatér arra, hogy a Kúria döntése nyomán Orbán Viktor kormányának bocsánatot kell kérnie, mivel megrágalmazta a Helsinki Bizottságot, ám a hatalom csupán fogcsikorgatva engedelmeskedik, sőt egyelőre inkább ellentámadásra hív fel. A miniszterelnök szívesen oszt ki másokat, ám politikai stílusának nem része, hogy visszavonulót fújjon, ha ő maga lépi át a határokat, merthogy azt a gyengeség jelének tekintené. Így kényszeríteni kell, hogy elnézést kérjen. Ám mint a mostani eset igazolja, ez csak több bírói ítélet árán lehetséges, hiszen ezúttal is csak harmadfokon született meg a jogerős verdikt. Mint emlékezetes, a kabinet azzal vádolta a civil szervezetet, hogy az támogatja a migránsok törvénysértéseit. Ehhez a nemzeti konzultáció formájában sokmilliós, közpénzből finanszírozott kampány szolgált alapul Soros és állítólagos ügynökei ellen.
A Helsinki Bizottság kap ugyan pénzt a Soros-féle alapítványoktól, ám függetlenül működik és a migránsok jogait védi. Az NGO szinte folyamatosan nyer a hatalommal szemben a bíróságokon, ezért utóbbi igyekszik bűnösnek beállítani a másik fél ténykedését. A mostani ítélet után kirohant a szervezet ellen, mondván, hogy az változatlanul a migránsokat pártolja, a milliárdos zsebéből. A bocsánatkérés még odébb van, - egy korábbi esetben ezt csak két további ítélettel lehetett elérni nála -, de arra nem lehet számítani, hogy a kabinet jobb belátásra térne. A hivatalos közlemény az előző összecsapás során is megismételte a vádakat a Helsinki Bizottság ellen.
A magyar kormány családtámogatási programjának hatására megugrott a házasságkötések száma, de az egyelőre nem világos, hogy jön-e az áhított babyboom. Orbán Viktor fő céljának tekinti, hogy mind több magyart rávegyen a gyerekvállalásra, hiszen egyre csökken a lakosság száma. Ezért mindenféle támogatással, adókedvezményekkel igyekszik megfordítani az irányzatot. A hatás egyelőre az, hogy az év első 9 hónapjában a korábbinál 20 százalékkal többen álltak az anyakönyvvezető elé, ami rekordnak számít az utóbbi csaknem 30 évben. A kedvezményekért idáig több mint 50 ezer pár folyamodott. A születések száma ugyanakkor tovább esett: statisztikai átlagban 1,48 utód jut egy-egy anyára, szemben a korábbi 1,49-cel. A hatalom a demográfiai gondok ellenére élesen elutasítja a bevándorlást.
