Az újság úgy mutatja be von der Leyent, mint aki kerüli a viszályokat, ezért várhatóan egészen más politikát folytat a tekintélyelvűség felé elbillenő Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, mint Juncker. Kommunikációs tanácsadója abból indul ki, hogy ebben a kérdésben ezentúl Berlin álláspontja lesz a meghatározó. Márpedig a Bizottság elnökének felfogására nagy hatással volt a CDU főtitkára, aki azt vallja, hogy mindaddig lehetséges a reálpolitikai kompromisszum Budapesttel és Varsóval, amíg ott nem sérülnek a német exportérdekek. Ennek megfelelően Brüsszelben már nem a harcos Timmermans kezében van a jogállamiság kérdése, a területet a sokkal engedelmesebb cseh Jourová, illetve a belga Reynders kapta meg. Így most egy illetékes szerint a tétlenség időszaka köszönt be ebben a kérdéskörben.
A lap ugyanakkor abból indul ki, hogy általában véve is a hideg béke jellemzi majd a Bizottság munkáját, a testület igyekszik minden áron megelőzni az új konfliktusokat, legyen szó a klímavédelemről, vagy a migrációról. Persze ez nehezen fog menni, hiszen pl. az üvegházhatás csökkentését papíron mindenki támogatja, csak akkor lesz heves vita, amikor a konkrét kibocsátási vállalásokról tárgyalnak majd. Az is viszályforrás lehet, hogy von der Leyen meghirdette: közel akar kerülni a polgárokhoz. Csakhogy neki nem ez a dolga, hanem az, hogy megvalósítson bizonyos dolgokat, és így aligha utazhat a népszerűségre – mondta egy brüsszeli illetékes.
Megválasztása előtt elhangzott beszédében a Bizottság új elnöke fokozott harcot ígért a klímaváltozás ellen és nagyobb növekedést is szükségesnek tart, de azt is egyértelművé tette, hogy nem enged a jogállamért vívott küzdelemben. Azaz fenn kívánja tartani a nyomást a demokratikus normák megőrzésére, így nem kap haladékot a magyar és lengyel kormány, amely összetűzött Brüsszellel a demokrácia játékszabályai kapcsán. Von der Leyen úgy fogalmazott: a jogállam ügyében nem lehetséges a kompromisszum.
A globális felmelegedés elhárítása kapcsán ugyanakkor segítséget ígért az olyan tagoknak, mint Lengyelország, amelyek gazdasága jelentős mértékben továbbra is a szénre épül. Egyben Merkel szövetségeseként jelezte, hogy az EU ajtaja nyitva áll a jelentkező nyugat-balkáni köztársaságok előtt. Úgy értékelte, hogy az uniónak vannak vitái a Trump vezette USÁ-val, ám összetartoznak. Jelezte azt is, hogy várhatóan tavasszal terjeszti elő javaslatát a közös menedékpolitika átalakítására. Ugyancsak nagy kihívás lesz számára a következő hosszú távú költségvetés.
Az Európai Tanács távozó elnöke azt hangsúlyozza, hogy Európában a szolidaritás a legfontosabb, mert mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei, ha nem bízunk saját értékeinkben. Azzal viszont Tusk nem ért egyet, hogy 30 elteltével is a kelet-nyugati megosztottság a legnagyobb gond az unióban, leszámítva a menedékkérők elosztását. A kép ennél összetettebb, mutatott rá, de folyton keresni kell a megegyezés lehetőségét. A politikus az interjúban nagy csalódottsággal beszélt arról, hogy egyelőre leáll az észak-macedón és albán csatlakozási folyamat. Ráadásul ezt nem csak Macron, hanem több ország is akarta, ami erkölcstelen és ellentmond a földrész saját érdekeinek. Hiszen máris a Nyugat-Balkánon ólálkodnak az oroszok, kínaiak, törökök és a szaúdiak. De hogy mely kormányok feküdtek még keresztbe a franciákon kívül, azt Tusk nem árulta el.
Megerősítette, hogy Oroszország az EU számára nem stratégiai partner, hanem stratégiai probléma, bár nem ellenség, de még az lehet belőle. A legnagyobb kihívás azonban alighanem az USA, mert annak elnöke nyíltan szembe fordult az egyesült Európával. Az unió felbomlására játszik. Ám Tusk a legjobban mégis attól fél, hogy a kontinens megadja magát a szabadság, a jogállamiság, az emberi jogok ügyében. Mert akkor csengettek neki. Az is biztos, hogy jelenleg kritikus időszakot élünk át. Ki kell állni az értékekért, a populizmus megállításáért. Tőlünk függ, hogy melyik oldal győz: a jó vagy a gonosz, bár ez a harc sosem dől el véglegesen. A történelmet azonban mi formáljuk.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy felállt ugyan az új Bizottság, ám annak cseppet sem lesz könnyű dolga, hiszen a nemzeti érdekek és az Európai Parlament között kell rátalálnia a siker útjára. Amit von der Leyen elmondott tegnap Strasbourgban, abban nem lehet kifogásolnivalót találni. A klímaváltozás elleni harc, a digitalizálás előmozdítása, valamint új migrációs terv, ez a három súlypont. Mégis máris bírálják, pl. azért, mivel éppen a magyar biztosnak adta a bővítés feladatkörét. Csakhogy a személyi javaslatokat a tagállamok teszik meg, és Orbán Viktor sohasem terjesztene elő olyasvalakit, aki nem az ő álláspontját képviseli. Azok kívül a következő években úgysem lesz új felvétel.
Szóval nem érdemes folyton nyavalyogni, esélyt kell adni von der Leyennek. Egyedül amúgy sem jut semmire sem. Meg egyébként is be van szorulva az állam- és kormányfőket tömörítő Európa Bizottság, illetve Strasbourg közé. Előbbi testület megosztott, mert Orbán a menekültpolitikában nem ismeri a szolidaritás fogalmát, Macront pedig annyira idegesíti az unió lomhasága, hogy súlyos hibákat követ el, amint azt a felvételi párbeszéd megkezdésének megakadályozása tanúsítja Észak-Macedónia és Albánia esetében.
De nem lesz egyszerű a feladat Strasbourggal sem, mert igencsak rögös útnak ígérkezik a többséget tető alá hozni konkrét témák mentén. Pl. a kör négyszögesítéséhez hasonlatos, ha bárki olyan migrációs megállapodást próbál kidolgozni, amelyhez Magyarországgal és Olaszországgal bezárólag minden tagállam csatlakozik. A Bizottság elnök asszonya azonban nagy taktikus. Ügyes húzás a részéről, hogy két legfőbb szárnysegéde a szociáldemokrata Timmermans, illetve a liberális Vestager, illetve a francia Breton. De az biztos, hogy von der Leyen elkötelezetten Európa-párti. Csak nem tudni, mekkora segítséget kap saját országától, amibe beletartozik, hogy Berlin adjon több pénzt a közös célokra. Azok ugyanis sokba kerülnek, de a végén még az is kiderülhet, hogy megéri a befektetés.
Az elemzés úgy ítéli meg, hogy von der Leyen meg akarja békíteni a tagállamokat, ennek megfelelően jelölte ki a posztok gazdáit a Bizottságban, de az erősen megosztott EU-ban végképp felülkerekedhetnek a nemzeti érdekek, legyen szó az euróról, a migrációról vagy a jogállami elvekről. Hogy merre legyen az út, az ügyben élesen eltérnek az elképzelések keleten és nyugaton, északon és délen. Már egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tagállamok valóban ugyanazt az értékalapot képviselik, és azt erőteljesen meg is védik. Alapos ok van a kétkedésre. Az unió egy ideje létválságot él át, de a csúcsponton talán már túljutott.
Ilyen körülmények közepette a Bizottság vezetője igyekszik közeledni a nemzetállamokhoz, amelyek eltávolodnak az EU-tól. Ez az oka, hogy a cseh Jourová kapta meg a jogállami tárcát, Várhelyi Olivér pedig a bővítésért felel. Ám a megbékítésnek jócskán van kockázata, mert a tagállamok közti viták átterjednek az unió végrehajtó testületére is. A biztosok ugyanis a felszín alatt nagyon is figyelembe vehetik saját országuk törekvéseit. Ez pedig előbb-utóbb meggyengítheti a Bizottságot. Egy példa: Orbán már régóta erőlteti Szerbia és Montenegró csatlakozását, mert ott pont olyan tekintélyelvű politikusok vannak hatalmon, mint ő maga. Velük együtt ugyanis erős bázist tudna kiépíteni Brüsszelben. Így most a magyar biztosnak igazolnia kell, hogy a felvételek előkészítése során nem megy bele semmiféle kompromisszumba a jogállam kapcsán.
A francia gazdasági és pénzügyminiszter nem lát ellentmondást abban, hogy Macron május EP-választás előtt még fenyegetésnek nevezte Orbán Viktort Európa szemszögéből, jelenleg azonban már kulcsfigurának tartja a magyar vezetőt, mert szeretné megnyerni a visegrádi csoportot az uniós biztonságpolitika megújításának. Bruno Le Maire szerint meg kell érteni a négyek aggodalmait és helyzetét. Senkit nem szabad beskatulyázni, ám közben nem szabad megfeledkezni a közös értékekről. Az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság nem vita tárgya.
A miniszter emlékeztet arra, hogy határozottan meg kell védeni a liberális demokráciát, mert Kína a század vezető hatalma akar lenni, Amerika ugyanakkor elfordul Európától. Ezért Párizs szándéka az, hogy az unió közös piacból igazi, szuverén kulcstényező legyen a világban. Azaz nincs ok, hogy bárki Macron becsvágyától tartson, mert az államfő nagyon is egyértelműen fogalmazott, amikor agyhalottnak minősítette a NATO-t. Le Maire úgy ragadta meg a dolgot, hogy országa rá akarja ébreszteni a földrészt annak tényleges helyzetére, ideértve, hogy meg kell szerveznie saját védelmét, de ettől még fennmarad az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete.
Fontos azonban, hogy a döntések kompromisszumok révén szülessenek meg. A Brexit pedig abból a szempontból tanulságos, hogy megmutatta: az unió nem végleges és megingathatatlan. Bizonyos kérdésekben azonban csakis közös erővel lehet előbbre jutni. De meg kell akadályozni a kollektív politikai öngyilkosságot.
„Nem, Kelet-Európában nem aludt ki a fény!” A berlini Tudományos Kollégium egyik tekintélyes tagja így reagál arra, hogy nemrégiben megjelent, nagy közfigyelmet keltő könyvében a bolgár Ivan Krasztev és az amerikai Stephen Holmes úgy értékeli, hogy a liberális nagyképűség miatt Magyarországon és Lengyelországban vereséget szenvedett a Nyugat. Soros György úttörő munkának nevezte a szerzőpáros elemzését a hidegháború vége óta eltelt időszakról, mivel az bemutatja, miként győz a volt szocialista országokban az illiberalizmus és hogyan húz abból hasznot Orbán, Kaczynski, Putyin, Trump és Hszi Csin-ping.
Csakhogy – hangsúlyozza Wolfgang Lepenies, aki szociológus és politológus – a kötet fatalista ábrázolásmódjával ellentétben a térségben mostanában fények gyúlnak, hiszen a PiS elvesztette a többséget a felsőházban, a magyar ellenzék pedig győzött Budapesten és több más nagyvárosban.
A szakember visszaemlékszik arra, hogy a rendszerváltás tájékán Budapesten tapasztalta meg, mennyire hatnak a nemzeti közhelyek és történelmi sérelmek, amelyek továbbélnek nemzedékeken át. Ő maga segített létrehozni az azóta már felszámolt Collegium Budapestet, hogy a kutatók ne hagyják el az országot, ám a nacionalisták, burkolt antiszemitizmustól vezérelve, sorozatosan támadták a liberális-nyugati intézményt. Az háborította fel őket, hogy annak székhelye a Mátyás-templom mellett volt. De az illetékes miniszter is figyelmeztette a vendéget, hogy még gondjai lehetnek, mivel a kiválasztott magyar professzorok között túl sok volt a zsidó. Az ELTE egyik történész tanára ezzel egyidejűleg Trianon revízióját sürgette. Vagyis nem arról van szó, hogy azt a Nyugat provokálta volna ki, mivel saját modelljének utánzását követelte meg az országtól, amint azt Krasztev és Holmes állítja.
Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem okvetlenül rossz az, ha a régió visszatekint a saját múltjára, mert az sokak számára a Felvilágosodás Európájával egyenlő, amikor még a Kelet és Nyugat értékközösséget alkotott. Mellesleg Orbán és Kaczynski épp most akarja azt felmondani. A Collegium Budapest és a CEU elűzetése azután azt jelenti, hogy a rezsim megszabadul két „liberális idegen testtől”. De a hasonló intézmények idestova 30 éve változatlanul működnek Szentpéterváron, Szófiában és Bukarestben. Vagyis a fény nem hunyt ki, még lobog.
A világban jelenleg tapasztalható politikai és társadalmi válság azért jó, mert ráébreszt arra, hogy milyen fontosak a demokratikus értékek, illetve hogy oda kell figyelni a súlyos szociális bajokra, amelyek belülről rohasztják szét a jogállamot, anélkül, hogy felismernénk a pusztítás tényleges mértékét. Merthogy a demokrácia megjósolhatatlan, rendetlen, perlekedő és alapvetően nem tökéletes. De azok becsülik meg igazán, akik elvesztették, vagy éppen afelé tartanak, illetve soha nem is tapasztalták meg, hogy milyen – állapítja meg a kommentár.
De nemrégiben megtapasztalhattuk, milyen kockázatokat hajlandók vállalni olyan emberek, akik ki akarják vívni, illetve próbálják megőrizni a demokratikus jogokat. Lásd Hong Kongot, de a török és magyar választók is kihasználták jogaikat egy mind inkább tekintélyelvű rendszerben, hogy helyi választásokon nyújtsák be a számlát kormányuknak. A demokratikus szabadságok helyreállításának vágya mindkét országban felülírta az ellenzék széttagoltságát. Persze korai volna kikiáltani a tavaszt, az autokraták még sokfelé vannak hatalmon. Főleg tenni kell érte, ha meg kívánjuk menteni, illetve próbáljuk elmélyíteni a demokráciát. A feladat keményebb, mint gondoltuk, ám megéri.
