női kézilabda-válogatott;Kim Rasmussen;

2019-11-28 16:24:31

Női kézi-vb: Rasmussen nagy döntés előtt áll

Megérkezett Japánba, de első edzését egyből le is mondta a női kézilabda-válogatott Kumamotóban.

Kim Rasmussen szövetségi kapitánynak péntek este hatig kell eldöntenie, hogy a 18-as keretből melyik két játékosát hagyja ki a világbajnokságon szereplő csapatból. „A Szöul Kupa után folytattuk a felkészülést, a három mérkőzés tapasztalata és a játékosok jelenlegi állapota alapján kell kijelölnöm a tizennyolc játékos közül a szombati rajtra benevezhető tizenhatot” – osztotta meg problémáját a szövetségi kapitány a válogatott közösségi oldalán. Megjegyezte, a szabályok szerint a torna alatt háromszor van lehetőség a keret cserélésére, ezért jól meg kell fontolnia döntését. Nehéz elhatározás lesz a kapusposzt kijelölése, mert a kapitány úgy vélte, Szöulban mindhárom kapus extrateljesítményt nyújtott. Mivel három posztra utaztatott ki három-három játékost, ezért azt már elhatározta: a kapusok, a jobbátlövők és a beállók közül fog két kézilabdás kimaradni. „Még nem döntöttem a tartalékokról” – mondta. 

A válogatott több mint egy hete, előző kedden indult Budapestről Szöulba, ahol a Premiere4 Kupa nemzetközi felkészülési tornán az utolsó tesztmeccseket játszotta. A csapat az olimpiai bajnok oroszoktól 29-25-re, a szerbektől 25-23-ra kikapott, a házigazda Koreai Köztársaságot ellenben 31-25-re legyőzte, így a harmadik helyen végzett.

A dél-koreai túra után csütörtökön Fukuokába repült a csapat, onnan kétórás buszozás után jutott el Kumamotóba. A csütörtöki edzést azonban a távirati iroda beszámolója alapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány egyből lemondta, mert a szervezők 20 órától biztosítottak volna lehetőséget a tréningre, de ezt a dán edző túlságosan későinek tartotta. Az utolsó gyakorlást pénteken délelőttre írták ki, ezután derül ki a végleges keret névsora.

Tomori Zsuzsanna úgy vélte, a szerbektől Szöulban elszenvedett vereséget az időeltolódás okozta nehézségek okozták, de ez már a múlté, a csapatban már senki nem szenved a időzónaváltás-szindrómától. „Nagyon fontos lesz, hogy miként tudunk majd regenerálódni. De a stábunk nagyon sok gépet ki tudott hozni, ami ezt segíteni fogja. Kulcskérdés lesz, mennyire leszünk frissek” – mondta a Siófok átlövője.