„Van, aki csak pár napig vagy hétig marad, hiába próbálunk segíteni. Gyakran a rendőrök sem tudnak mit tenni. Tizenéves lányok, akik az anyjuktól eltanult mintákat követik, ugyanazt az életmódot választják. Szinte egymásnak adják a kilincset a várandós kamaszok, de megfordult itt olyan asszony is, akit az istállóban a kezénél fogva kikötözve vert szinte halálra a férje. Bírósági tárgyalások is voltak az ügyben, testőrt is fogadtunk mellé. Mikor úgy tűnt, hogy már minden rendben, kerestünk neki munkahelyet, kapott szolgálati lakást, a gyerekek járhattak az ottani iskolába. Pár hónap után mégis visszament a férfihoz, akitől kilencszer lett várandós” – meséli a szinte felfoghatatlan történeteket a Dunántúli Református Egyházkerület által fenntartott Árvácska Anya- és Csecsemőotthonban Nagy Csabáné, aki férjével évtizedek óta igazgatja az intézményt.
Az országban körülbelül 150, a nágocsihoz hasonló „titkos menedékhely” érhető el azoknak a nőknek és gyermekeiknek, akiket terrorizált korábbi élettársuk, ezért menekülniük kellett.
Elhúzódó újrakezdés
„Előfordul, hogy valaki két hétre megy el, de már várandósan jön vissza, miközben se munkája, se végzettsége, nem számíthat senkire. Sokan pedig már eleve úgy érkeznek ide, hogy kiemelik, nekik járnak bizonyos dolgok. Az adomány ruha – de csak a legjobb, a zsebpénz (ami egyébként nincs), a külön szoba, a kóla, a cigi, a csipsz… Vannak, akiknek hetekig tartjuk az üres helyet, de végül nem szólnak, hogy egy másik intézménybe mentek. A legnehezebb mégis azokon segíteni, akik folyamatosan visszamennek a bántalmazóhoz” – mesél a mindennapi nehézségekről Nagy Csabáné, négy saját és két örökbe fogadott gyermek anyukája.
A nágocsi otthonban jelenleg – a tűz következtében lakhatatlan apartmanok miatt – 20 férőhely van, és ahogy szinte mindig, úgy most is majdnem telt házzal működnek.
A tavaly novemberi tragédia utáni felújítást csak idén szeptemberben tudták elkezdeni és várhatóan december közepére végeznek majd. Nem kis munka az épület helyretétele, hiszen amit a tűz nem emésztett fel, azt a víz tette tönkre. Az udvaron most is halomban állnak a megégett, tönkrement gerendák, amiket talicskával manőverező munkások kerülgetnek – már amikor nem az emeleten festenek vagy csempéznek.
Az új épület alsó szintjét játékok, ruhák, használati tárgyak uralják. Vannak itt plüssökkel tele rakott kiságyak, korcsolyák, nem működő tévék, bútorok, babakocsik, könyvek. Egy év távlatából már ez is hatalmas mennyiségnek tűnik, de mint kiderül, ez csak egy töredéke a kapott holminak, a többségét már egy külső raktárban tárolják, máshol nem volt hely. „Sok adományt mi is továbbadtunk, egy részüket a mélyszegénységben élő településekre vitte egy lelkész, hiszen több száz zsák ruhával már mi sem tudtunk mit kezdeni” – mondja Nagy Csabáné. Sokan anyagilag kezdték támogatni az otthont a tűz után, van olyan segítő, aki azóta is minden hónapban küld valamennyi pénzt. „Ez egy nagyon szép gesztus, hálásak vagyunk érte!” – köszöni az intézményvezető, aki szerint nem az összeg, hanem maga a segítő szándék a lényeg.
Küzdelem a munkásokért
Nagy Csabát, a Somogyi Református Egyházmegye esperesét nem találtuk Nágocson, az utóbbi hónapokban ugyanis szinte ki sem látszott a munkából. Az anyaotthon segítése mellett (aminek egyébként 27 éve igyekszik megfelelni) Kaposváron is helyettesítenie kellett, ahol elhunyt a lelkész, így a feladatok rá hárultak. Sokat van úton, így csak telefonon sikerült elérni. „Várjon egy pillanatot, félreállok az autóval” – mondja, és hallani, ahogy leparkol, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Mikor arról kérdezem, miért húzódott el ennyire a felújítás, elmondja, milyen nehéz is volt megfelelő kivitelezőt találni. „Többen azt mondták, már csak 2020-ra vállalnak munkát, előbb nem tudnak jönni. Mások ugyan jöttek volna, de nagy távolságokról, ami irreálisan megnövelte volna a költségeket. Végül szó szerint úgy kellett összekaparni a csapatot, de már látjuk a végét, egy-két hét és befejezik a munkát. Már csak a csempézés és a központi fűtéssel kapcsolatos munkák vannak hátra” – nyugtázza megkönnyebbülten. No meg persze a berendezés. Korábban adomány bútorokkal töltötték meg a lakásokat, valószínűleg most is ez várható. A felújítás költsége 40 millió forint körül mozog, az összeget a püspöki hivatal támogatásából, adományokból és a biztosítótól kapott pénzből fedezik.
Az adományokkal kapcsolatban Nagy Csaba is megjegyzi, nagyon szép gesztus, hogy az emberek segíteni akarnak, hálásak is érte, de annak reményében, hogy ezt senki sem veszi zokon, arra kér mindenkit: már ne hozzanak több holmit, mert nem tudják hova tenni. „Kaptunk tucatnyi televíziót, van több mint 30 babakocsink és legalább 2000 zsák ruha” – mondja az esperes, aki a beszélgetés végén leszögezi: különösen nehéz, olykor hasonló életutak futnak náluk össze, gyakran reménytelennek tűnő kilátásokkal. „Egy anyaotthonnak segíteni kell, reménységet kell adni az ide menekülők számára. A tűz – a tetemes anyagi kár mellett – 15 rászoruló embertől vette el ezt a lehetőséget. Hamarosan végre ismét 35 helyünk lesz. Mindenkinek hálásan köszönöm a megtapasztalt szeretetet, az adományokat, a segítőkészséget” – mondja. Rövid beszélgetésünk után szalad is tovább, sok a dolog.
Miért mennek vissza?
Míg kint a munkások sürögnek-forognak, addig az anyaotthon régi, épen maradt épülete lakóktól nyüzsgő. Két édesanya és három kisgyermek szaladgál a szobák és a konyha között, készül az ebéd, és míg beszélgetek egyikükkel, lassan az orrunkig kúszik a sült hagyma étvágygerjesztő illata. Alexandra, a csendes, visszafogott fiatal nő halkan mesél, miközben gyermekei, a három- és négyéves fiúk egy ágyon ugrálnak. „Két hete vagyunk itt. Azért jöttünk el otthonról, mert az élettársam, akivel egy évet voltunk együtt, néhány hónap után bántalmazni kezdett. Ivott és drogozott is, ilyenkor erőszakossá vált.”
Alexandra kicsivel jobb helyzetben van a többségnél, gyermekei édesapja (nem a bántalmazó későbbi élettárs) nagyon rendes ember, fizet gyerektartást, és ahogy tud, igyekszik segíteni nekik. Első gyermeke, Kevin azonban sajátos nevelési igényű, így dolgozni egyelőre nem tud, nem hagyhatja magára nagyobbik fiát. Az élénk, aktív gyerek az első perctől kezdve lelkesen mutatja a játékait és a maga módján igyekszik kifejezni magát. Hároméves testvére, Martin már félénkebb, nyugodtabb, de cserfes természet. Igazán izgatott csak akkor lesz, mikor előkerül egy óriási plüssparipa, amit túláradó szeretettel kezd ölelgetni. A kis szobában, ahol most hárman élnek, szinte minden sarokban van valamilyen játék. Alexandra és Kevin együtt alszanak az egyik egyszemélyes ágyon, vele szemben a másikon Martin. A család még szokja az új közeget.
A szomszédos szobában lakó fiatal édesanya és másfél éves kisfia már közel egy éve élnek Nágocson, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek ide. Az anya egyszer már visszament oda, ahonnan elmenekült. „A fiam miatt tettem. Az apja folyamatosan győzködött, hogy mennyire hiányzik neki a gyermekünk. Nem ő bántalmazott, hanem a testvérei és az alkoholista anyukája. Titokban már akkor is jártam a családsegítőbe, és amint lehetett, eljöttem” – meséli. Ugyan második alkalommal már csak rövid időt töltött újra az alig 21 éves férfival, de ismét teherbe esett. Az apa tudja, hol élnek, de egyszer sem kereste fel őket Nágocson. Őt nem zaklatja senki. Szemben másokkal. Tavaly arról mesélt nekünk egy asszony, tizenhat hetes terhes volt, mikor a gyermekei apja megverte és kidobta az albérletből, az utcára került. A fia születése után nem maradhatott a hajléktalanszállón, így került Nágocsra a 32 éves nő. A nevét nem árulta el, mert „az ördög soha nem alszik”. Minden tragédia ellenére ő már megtette a legnehezebb lépést: eljött, hogy neki és gyermekeinek is jobb élete legyen. Példáját sokaknak lenne érdemes követni.
