Előfizetés

Ahova nem csak inni jár az ember

F. Szabó Kata
Publikálás dátuma
2019.12.01. 12:44

Mi a közös egy csapat magyarkanizsai pedagógusban, egy szolnoki baráti társaságban, egy kolozsvári fizikusban és e sorok írójában? Az, hogy hétfőn este kilenc körül egy kocsmában mind azon törik a fejüket, vajon Európában melyik az az ország, ahol utolsóként jutottak nők választójoghoz, melyik egyházi méltóság található meg a billentyűzeten, és vajon mi lehet az a sellőpor?
A Quiznight története nagyjából tíz évvel ezelőtt kezdődött, mára minden hétfőn öt ország több mint ötven helyszínén ugyanabban az időpontban, ugyanazzal a kérdéssorral több ezer ember játszik, néhány fős csapatokban. A bajnokság ősztől tavaszig tart, a csapatok hónapokon át gyűjtögetik a pontokat, hogy végül májusban a legjobbak között egy szuperdöntőn dőljön el, kik viszik el a legfontosabb kupát. Az ötlet szülőatyja és mai napig a fő motorja az eredetileg megújuló energiákkal foglalkozó közgazdász, Bartha Álmos, aki Sanghajban az egyetemi évei alatt találkozott a kocsma­kvízzel, és hazaköltözve elkezdte hiányolni ezeket az eseményeket. 2009 februárjában szervezett először kocsmakvízt Szentendrén. Akkor még csak a barátainak, de hamar megszületett az igény, hogy „bevegye” Budapestet is, végül egy klasszikus egyetemi kocsma fogadta be a teljesen új kezdeményezést. A pörgős, profi és semmi itthon ismert játékhoz nem hasonlítható programnak hamar híre ment, onnantól hétfő esténként nem csak az olcsó fröccs és a zsíros kenyér vonzotta az akkor még főleg fiatalokból álló csapatokat a pincébe. Álmos volt az első Magyarországon, aki hasonlóval próbálkozott, ma már négy másik kvízszervező csapat működik hasonló modellben Budapesten, és ő egyáltalán nem sajnálja, hogy többen is vannak a piacon, mert mindannyian kicsit másképp gondolkoznak arról, mitől jó egy kocsmakvíz. Aki járt már ilyen kvízen, tudja, hogy jól felismerhető hangja van annak, amikor egy csapatnál leesik a tantusz, általában egy hangosabb „jaj”-t vagy „Jézusom”-ot követő megkönnyebbült moraj jelzi, ha egy válasz hosszas kínlódás árán született meg. A Quiznight népszerűségének egyik titka az alapító szerint éppen az, hogy nem lehet felkészülni a kérdésekre, nem feltétlenül az a csapat nyer, ahol a legtöbb tudás koncentrálódik. És egyáltalán nem azok a kérdések jelentik az igazi élményt, amikre valamelyik csapattag egyből rávágja, hogy „IV. Béla”. „Egyszer a szezon végi döntő előtt a Tüskecsarnokban találkoztam egy csapattal, akik éppen az Árpád-házi királyokat magolták. Mondtam, hogy azonnal hagyják abba, nem ez a lényeg” – meséli Álmos, akinek az a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen sikerélménye, ezért kifejezetten a saját kudarcának tartja, ha egy héten alacsony pontszámok születnek vagy egy kérdésre kevesen tudják a választ. 

Nem segít a három diploma

A „módszertant”, hogy hogyan kell jól kérdést írni és mi a megfelelő egyensúly a különböző kérdéstípusok között, alapvetően ő tapasztalta ki. Álmos szerint nem az általános műveltségre kell helyezni a hangsúlyt, bár kétségtelen, hogy anélkül nem megy – nem árt, ha van valaki a csapatban, aki keni-vágja a történelmet, a földrajzot, valaki a természettudományokban jártas, és az alapvető olvasottság is jól jön. De ha összeállna egy csapat, amelyben csak egyetemi professzorok játszanak a különböző tudományágakból, egyáltalán nem biztos, hogy megnyernék a kvízt. A kérdéssorokban megjelenik a popkultúra, mindenféle aktuális érdekesség és a bulvár is, ezeknél vagy éppen egy agyzsibbasztó képrejtvény­nél három diploma sem segít. A nyeremény semelyik helyszínen nem több egy üveg italnál vagy egy lefogyasztható kuponnál, már csak azért sem, hogy nehogy túl nagy legyen a csábítás a csalásra, a „telefonozásra”. A Quiznight évről évre több városban és egyre több kocsmában jelent meg, Álmos felidézni sem tudja pontosan, mik voltak a fő fordulópontok, de fontosnak tartja a 7. bajnokságot, amikor a 3000-et is átlépte a heti rendszerességgel játszók száma, és akkor rendezték az első igazán profi és nagyszabású szezonzáró döntőt a Tüskecsarnokban, összesen 1500 résztvevővel. A vidéki városokba jellemzően olyan játékosok vitték el a kvízt, akik hazaköltöztek a fővárosból, és hiányolták a hétfői programot. „Három éve Pesten kezdtem el játszani, aztán hazaköltöztem Szolnokra, ahol a családomat csaltam el a kvízre – meséli Gyimesi Bernadett, aki Budapesten a kollégáival szokott játszani. – Mindig is érdekeltek a kvízek, szerepeltem a tévében a Maradj talpon!-ban is. De azokban a játékokban egyszer csak elbukik az ember, és nincs tovább. Itt viszont végig megmarad az élvezet, van idő együtt gondolkodni, és nincs versenyhelyzet és kudarcélmény sem.” Bár Álmos eredetileg úgy gondolta, főleg a fiatalok lesznek a célközönség, és az idényt az egyetemi szemeszterekhez, vizsgaidőszakokhoz igazította, ma már egyáltalán nem csak fiatalok játszanak. Bernadett szerint a legnehezebb a szülőket kimozdítani otthonról, de ha egyszer sikerül, ők is rákattannak a kvízre.  

Határon túli fanatikusok

Az első határon túli kvíz Újvidéken indult el, egy Budapesten tanuló lány vitte haza a kocsmakvízt és szervezte meg az ottani közösséget. Hasonlóan indult el a Quiznight Bécsben, Grazban, Újvidéken, Magyarkanizsán, Zentán, Szabadkán, Kolozsváron, Ba­róton és Dublinban is. Az erdélyi Bálint Zoltán 9 évig élt és kutatott Grazban a családjával, ahol jártak klasszikus angol mintájú kocsmakvízre, amit viszont elég unalmasnak találtak. Öt évvel ezelőtt olvasott egy cikket a Quiznightról, és hamar megkereste Álmost azzal az ötlettel, hogy Grazban is szeretnék elindítani a játékot. A helyi magyarok közül is sokan vevők voltak az ötletre, és gyorsan kialakult egy 20-22 fős fix társaság, akik minden hétfő estéjüket ezzel töltik. Zoltánék 2016-ban költöztek haza Kolozsvárra, szerencsés véletlen, hogy éppen ekkor indult el ott is a kvíz (idén csatlakozott a városban egy második helyszín is), és bár mindkét városban ott volt a kezdeteknél, nem szeretett volna kvízmester lenni. Ő játszani szeret, különösen élvezi a csapatmunkát, a legjobb pillanatoknak pedig ő is azt tartja, amikor egyik csapattag sem tudja a választ, végül mégis rávezetik egymást a megoldásra. Zoltán prototípusa a fanatikus kvízjátékosnak, már a csapat összetételét is tudományos alapon állították össze a baráti körből: van köztük irodalmár, zenész, matematikus, köz­gazdász, és Zoltán, a fizikus, hogy biztosan minden területet lefedjenek. Utólag mindig kielemzik, hogy az adott kérdésre kinek kellett volna tudnia a választ, és ha mégsem tudta, vajon ­miért nem. A győzelmet mindig fotóval ünneplik, a cél minél több fénykép összegyűjtése. A felesége szintén játszik, de egy másik csapatban, mivel hamar kiderült, hogy ugyanabban erősek, ugyanazokra a kérdésekre tudják a választ. A Quiznight játékos/lakosságszám arány valószínűleg a szerbiai Magyarkanizsán a legjobb, a valamivel több mint 8000 fős városban minden héten hetvenen ülnek le egy kocsmában, hogy megválaszolják a kérdéssort, nem utolsósorban a kvízmesternek köszönhetően, aki nagy lelkesedéssel terjeszti a kvíz hírét a városban. Ábel István gyerekei Budapesten élnek, a lánya itt kezdett el kvízre járni, majd amikor hazalátogatott, a szüleit is elvitte Szabadkára játszani. Istvánnak – aki nyugdíjas, de jelenleg is aktív matematikatanárként nagyon szereti a fejtörőket, rendszeresen készít keresztrejtvényeket a helyi újságoknak – nagyon megtetszett a játék, úgy érezte, ezt ő is meg tudná szervezni Magyarkanizsán. A téli szünetben bemutató kvízt szervezett, főleg pedagógus ismerősei között terjesztette a játék hírét, és már az első alkalommal 50 embert sikerült „mozgósítania”. „Tanárokból, mérnökökből, főleg értelmiségiekből áll a társaság, ami minden héten összegyűlik a kvízen, vannak, akik 20-30 kilométerről jönnek” – meséli István, aki büszke arra, hogy mára igazi közösség épült a magyarkanizsai kvízesekből.  

A versengés is fontos

A kocsmakvíz „üzleti modellje” szerint a vendéglátóhelyeknek azért éri meg helyet adni a kvíznek, mert hétfőn esténként egyébként egy-két betévedőt leszámítva üresen konganának. És úgy tűnik, az embereknek van igényük az ilyen típusú szórakozásra, minden kedden délelőtt 10 órakor nyílik meg az asztalfoglalási lehetőség a Quiznight oldalán, és néhány perccel később el is fogynak a helyek. Álmos mégsem szeretné nagyobbra növeszteni „birodalmát”, a kocsmák által fizetett jelképes összegeken túl anyagi haszna nem származik abból, ha új helyek csatlakoznak, és így marad a dolognak egyfajta zárt, közösség jellege. A májusi döntőket övező hangulat semmihez sem hasonlítható, ilyenkor egymás szemébe nézhetnek a más helyszíneken játszó nagy ellenfelek, akik egész szezonban csak a toplistákon figyelik, éppen hogy teljesítettek a rivális csapatok. Mert bár kétségtelen tény, hogy a kvíznek hatalmas a közösségszervező ereje, kár lenne tagadni, a versengés legalább ilyen fontos. És néhány hónap után az ember konfliktuskezelésből is sokat tanul, mert az igazi maximalistáknál a teljes béke törékeny. Mert az nagyon helyes, ahogy az egyik csapattagnak beugrik, hogy meglepő módon Svájcban kaptak legkésőbb szavazati jogot a nők, egy másiknak pedig leesik, hogy a perjel az egyházi méltóság a billentyűzeten. Viszont hogy fordulhat elő, hogy még az az ember sem jön rá, a sellőpor a körömlakk több színben való csillogásáért felel, akinek minden héten más színű a körme? A rosszalló pillantásoknál csak az önvád kínzóbb.

Bartha Álmos a most megjelent A Nagy Kocsmakvízkönyvben összegezte 10 év tapasztalatát arról, hogyan érdemes kvízt tartani, és hogyan kell a világot abból a szempontból figyelni: miből válhat jó kérdés. A könyv belépő lehet azoknak, akik még soha nem játszottak kvízt, de szívesen kipróbálnák otthon a barátaikkal vagy a családjukkal, amihez Álmos egy évtized legjobb, legemlékezetesebb több mint 2500 kérdését válogatta ki.

Fogyasztás rogyásig – avagy mindent visz az ár

Balassa Tamás Kövesdi Péter
Publikálás dátuma
2019.12.01. 08:00

Fotó: ALEX SILVA / AFP
Csapataink árharcban állnak. A vesztésre álló klímacsata miatt csak a bevásárlóközpontokban röpködnek ugyan a mínuszok, de a karácsony előtti konzumáláshoz ez pont elég. A kiterjesztett Black Friday-valóság csápjai mélyen a tárcánkban matatnak. És közben szorongunk mindentől: a rengeteg információtól és a nagy kínálattól is, tehát vásárolunk. Aztán szorongunk, mert költöttünk. A megokosodott fogyasztó álom csupán. Hol van már a „Nincs karácsony Corvin nélkül” békéje? A kereskedelemnek a mostani helyzet álomszerű. Kérdés: észrevesszük-e?
Minálunk – hála Istennek – még nincs hálaadás, így nem kell éjfélkor beállni a sorba (vagy bérsorállót fizetni, vésze­sen csökkentve a várható árelőnyt), hogy a Black Friday hajnalára kelve kiadós kiadásokba verhessük magunkat konkrét közelharcok árán. De mert bennünket sem ejtettek a fejünkre (vagy ki tudja), a fekete hétköznapból fekete mindennapokat csináltunk. Mert miért lenne a Black ­Friday egy pár órás péntek, amikor lehet hosszú hónap is? A kereskedelem elemi igénye, ha vannak erőforrásai, elképzelései, innovációi, hogy fenntartsa a vásárlói igényt, mégpedig egészen addig, amíg lehet, mondja Kovács Gergely, a Nielsen piackutató és -elemző cég ügyfélkapcsolati menedzsere. Vagyis amíg a vásárló szeret és tud is vásárolni, addig októberben is meg fogja venni a csoki Mikulást, és februárban a csokinyulat. Addig a Black Friday is eltarthat két hétig vagy akár egy hónapig, és az advent sem december elején, hanem november közepén fog kezdődni. „Ebben az elnyújtott ünnepi folyamatban a kereskedői és gyártói igény az erősebb, de a fogyasztói hajlandóság nélkül ez nem menne” – mondja Kovács Gergely. Hozzátéve, hogy az állandó „akciózás” élményét az olyan kevésbé frekventált időszakok is erősítik, mint az iskolakezdés már a nyár közepén, vagy a tavaszi kerti munkákat megelőző periódus, ami sokszor már januárban elkezdődik a hipermarketekben. Becker György reklámpszichológus, a BME és az ELTE címzetes docense szerint a novemberben kezdődő akciódömpinget egy „normatív elem”, a karácsony ma­gyarázza, hiszen ilyenkor ajándékot illik venni a sze­retteinknek, a hozzátartozóinknak, sőt: a bejárónőtől a titkárnőig mindenki kap valamit. „Az viszont, hogy akciók vannak, lényegében egy humbug, mert az akciók folyamatosak. Az emberben viszont van egy erőteljes késztetés, hogy jól járjon. Ez a jól járás azonban a mai posztmodern VUCA-világban (volatile – gyorsan változó, uncertain – kiszámíthatatlan, complex – bonyolult, ambigous – bizonytalan) roppant nehéz” – mondja a reklámpszichológus. Törőcsik Mária közgazdász, egyetemi tanár úgy látja, a Black Friday idején olyan erővel vetik bele magukat az emberek a vásárlásba, mintha mi sem történt volna, mintha ingyen adnák a hiteleket, és tényleg csak egy kattintásba kerülne a 24 havi részletfizetés. Mindenhez könnyű hozzáférni, de a törlesztés könnyűségéről nem beszél senki. „A fogyasztásmánia, a túlzott fo­gyasztás, a még több legyen, még nagyobb legyen, még többet tudó legyen mindig fontos jellemzője volt az embernek. De közben megjelent az ellentrendi hatás, miszerint légy letisztultabb, legyen kevesebb tárgyad, ne legyenek eldobott élelmiszereid. Ez utóbbiak a lassítás mega­trendjei.”  Becker György azt mondja, a fogyasztás mára szorongáscsökkentő aktussá vált. Amíg régen a vásárlást a szükség elve alapján elterveztük, addig ma nem csak olyasmit veszünk, amire szükségünk van. A vásárlást önjutalmazásra, örömszerzésre is használjuk.   

Majmok jobban tudnák

Ha valakit ledorongoltak a munkahelyén vagy volt egy koccanása hazafelé, a következő gesztussal vesz magának valamit, mondván: „Nem lehetek ennyire lúzer, megérdemlem!” A szorongáscsökkentésben viszont lehet egy öngerjesztő elem is, amikor az ember hazamegy és azt kérdezi: „Kellett ez nekem?” És megint szorong, mert rosszul döntött. Az üzletek „jól járás”-üzenete erre reagál: „Nem döntöttél rosszul, jól jártál, kedves fogyasztó, hiszen csak neked, csak itt, csak most a legjobbat, legolcsóbban sikerült vásárolnod.” De ez egy végtelen hülyeség, hiszen mindenki tudja, hogy nem csak neki, nem csak ott és nem csak akkor. Ez a zsugorított valóság, amikor karácsony előtt az óragyártó kiírja: készleten az utolsó darabok, következő szállítás márciusban. A kereskedelem zsugorítja a világunkat, és mi rávetődünk minden ajánlatra, mint macska a falon fickándozó lézerpontra. Akkor is, amikor van időnk, és semmi sem sürget. A reklámpszichológus szerint a túl nagy választék is kellemetlen, mert elbizonytalanítja a fogyasztót. Amikor háziasszonyok körében vizsgálták, mekkora kínálatból vesznek többen, kiderült, hogy ha hatféle lekvár volt, egyharmaduk vásárolt, de csak kevesebb mint egytizedük, amikor két tucatból választhattak. Akkor az volt a benyomásuk, hogy nem tudnak jól dönteni. A VUCA-világot az információrengeteg jellemzi, és ebben még a politikai elit sem mindig igazodik el az egyetemi docens szerint. Aki Rosling Tények című könyvét idézve elmondja, a szerző egy G7-es csúcstalálkozón megkérdezte a világ vezetőitől: mennyivel több gyerek születik a harmadik világban? Senki sem találta el. Csak 1,5-2-szer több gyerek születik ott, mint a fejlett világban, mert óriási fejlődés zajlott le. Ma már iskoláztatni próbálják a gyerekeket, és 80 százalékuk megkapja az oltásokat is. „Az információbőség időszakában félreinformáltak az emberek. Rosling szerint az állatkerti majmok jobb eredménnyel találnák el, mi történik a Földön, mint a G7-ek. A majmok tudniillik mindenféle plusz­információ nélkül is nagyjából 30 százalékos pontossággal trafálnak telibe. Hogy várhatjuk el az egyszeri fogyasztótól, hogy eligazodjon, főként a fake news korában? Kínában például több százezer tagja van a 50 Cent Armynak, ahol a haza­fias netizenek (internetpolgárok) az államtól kapnak fizetést az álhírek terjesztéséért. Mivel egyre kevésbé vannak abszolút értékek, ez megint csak arra sarkall minket, hogy kapaszkodjunk a családba, a barátokba, és erősek legyenek az olyan szimbolikus aktusok, mint a karácsonyi ajándékvásárlás.”   

A racionalitás hiedelme

Felmérések szerint, ahogy Nyugat-Európában, úgy idehaza is folyamatosan emelkedik azoknak a fogyasztóknak a száma, akik nem vagy kevésbé tervezik meg pontosan a költéseiket. Míg 2014-ben csaknem háromnegyedük konkrét büdzsével rendelkezett, amit bevásárlásra fordított, addigra ez az érték 2018-ban 47 százalékra zsugorodott. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztók több pénzt költenek el a kiskereskedelemben, hiszen kedvezőbbnek ítélik meg pénzügyi kilátásaikat. „Ha megkérdezzük a fogyasztót a személyes pénzügyi helyzetéről, munkahelyi kilátásairól és költési hajlandóságáról, amit mi egy 200 pontos fogyasztói bizalmiindex-skálán mérünk negyedévenként, azt látjuk, hogy nagyjából 80 pont körül járunk. A 2010-es években ez az index 30 pont körül mozgott, és az európai átlag most is 70 és 90 pont között van. Tehát a magyar fogyasztó felzárkózott az európai élmezőny aljához” – állítja Kovács Gergely. Vagyis a magyar fogyasztó ténylegesen többet költ, mint korábban, de jobban is érzi magát anyagi szempontból. A magyar vásárló egyébként mindig is ártudatos volt, ami azt jelenti, hogy azt és ott vásárolt, amit és ahol kedvezőbb áron megkapott. Egy felmérés szerint a vonzó és érdekes akciók mindig is a vásárlással kapcsolatos legfontosabb szempontok között voltak. Négyből három kelet-európai fogyasztó még ma is az egyszerű árakciókat tartja a legmegfelelőbbnek. A fogyasztók egy jelentős része nem balga, hanem nagyon is vigyáz a pénzére – ezt mondja Becker György is. Az okoseszközeit használva megnézi, hol mi a legolcsóbb. A plázák egyik nagy elektronikai áruháza egyébként éppen arra panaszkodik, hogy odamennek a vásárlók, kinyitják, megtapogatják, szétszedik a terméket, aztán megköszönik, visszarakják, és megrendelik az interneten Csehországból kevesebb áfával. És sokkal jobban járnak. „Az ember törekszik a tökéletes észszerűségre, de persze nemigen sikerül neki. A teljes racionalitás hiedelem. Az ember csak szeretne észszerűen működni, de a gondolkodását képek vezérlik, és ha a hirdetésekben vagy a másik embernél valami vonzót lát, ami felkelti a figyelmét, akkor elkezd vágyni rá. Ismeri a tárgy attribútumait, de nem a tulajdonságait veszi meg, hanem a következményeket. Azt az élményt, amit a használat, a látvány okoz neki.” Az élményvásárlás igénye Kovács Gergely szerint új tendenciaként figyelhető meg a magyar vásárlói szokásokban. Az ár-érték arány és a hatékonyan tervezhető vásárlás mellett ma már ez a harmadik legfontosabb szempont. Kutatások bizonyítják, hogy a boltbeli aktivitások, kóstoltatások, termékkihelyezések mindenképpen fokozzák a vásárlási hajlandóságot. Vagyis a kereskedelem elemi érdeke, hogy találjon valami témát, legyen az a Halloween, az advent, a karácsony vagy akár az iskolakezdés. „Ha ezek a körülmények – olcsóság és élményszerűség – együtt állnak, a magyar fogyasztó hajlandó egyre többet fogyasztani” – mondja a piackutató cég szakembere.   

Influencer körorvosok

Becker György szerint nagy kihívás lesz az értékrendszer változása. A smart consumer nemcsak azért okos fogyasztó, mert mobiltelefonja van, hanem mert például elkezdett odafigyelni a környezetére. Angol háziasszonyokat kérdeztek 2000-ben: mennyire érdekli őket, hogy a tej vagy a szalámi gyártója társadalmi felelősségvállalásra (CSR) költ. Egyötödük mondta, hogy foglalkoztatja ez a norma. A 2001-es World Trade Center elleni merénylet utáni évben kétszeresére ugrott az arány. Egy szörnyű terrorcselekmény gondolkodtatta el őket, és azóta szívesebben vásárolnak olyan cégtől, amely társadalmi felelősséget vállal. Ezért a nagy cégek számára a legnagyobb lábon lövés egyébként, amikor közügyekre adakoznak, de közben kiderül róluk, hogy adatokat gyűjtenek a fogyasz­tóikról. „A VUCA-világra adott érthető fogyasztói reakció a rejtőzködés lesz. A tudatos fogyasztó már rejti magát, nem adja meg könnyen az e-mail címét, a bankkártyaszámát, külön kártyán fizeti az internetes vásárlásait. De nem sikerül eltűnnie, mert a közösségi térben öntudatlanul megoszt magáról mindent. A szorongásokkal terhelt világban az ember gyakran már nem is törekszik a racionalitásra, ez a posztmodern paradoxona. Hozzászoktunk az ellentmondásokhoz” – mondja a reklámpszichológus. Szerinte a posztmodern marketingben a vásárló megértésére nemigen lehet számítani. Ogilvy, a híres reklámguru már az ’50-es években azt mondta: a fogyasztó nem azt gondolja, amit érez, nem azt mondja, amit gondol, és nem úgy viselkedik, mint amit mond. „Nem lehet megérteni őt kérdőív alapján, meg kell figyelni. Aki megérti a fogyasztót, kreatív és intuíciója van, az nagyot tarol. Persze csak egy hónapig, mert utána megjönnek az autentikus másolatok Kínából” – mondja Becker György. Szerinte a fogyasztó megpróbál ugyan racionálisan viselkedni, ellenőrzi az árakat, odafigyel Greta Thunbergre, aztán gyakran teljesen összefüggéstelenül cselekszik. A legmeglepőbb számára az, hogy az okos­eszközök és a vállalatok piackutatásai ellenére a fogyasztó még mindig gyakran a „szájreklámból” szerzi az információt: mit mondott a fodrász, az autószerelő, a körzeti orvos. „A legnagyobb influencerek, véleményformálók a körzeti orvosok. Így sokan a másik dilettáns véleményét veszik figyelembe. »Mert azt mondta Pirike, a fodrászom«. Nem ellenőrizzük az információt. A reklámoknak hajlamosak vagyunk utánajárni, és ha találunk valamit az interneten, ami a mi személyes, egyedi információnk lesz, amit mi fedeztünk föl, akkor elhisszük azt, pedig lehet, hogy teljesen fals szövegnek dőlünk be” – magyarázza az egyetemi docens. Megemlíti, hogy amíg régen korzóztak az emberek, ma mindenki beletemetkezik a telefonjába, ami elég infantilis viselkedés, egyfajta bezárkózó reakció. De annyi munkába kerülne ellenőrizni mindig minden információt, ami gyakorlatilag lehetetlen. „Itt a sajtó felelőssége, a néhány még szabad sajtóorgánumé. Ellenőrizni kell az információkat, és a fogyasztót is rá kell szoktatni, hogy hiteles helyeken nézzen utána az adatoknak” – mondja Becker György.

A lassú az új gyors

Törőcsik Mária évtizedek óta oktatja-kutatja a fogyasztó magatartás-változásait. Évekkel ezelőtt az kezdte érdekelni, a „válságtanult” ember mennyire tud élni a választás szabadságával, megfontoltabban és tudatosabban dönti-e el, mire van szüksége valójában, képes-e egyensúlyba hozni a vágyait és a lehetőségeit? „A megokosodott fogyasztó kategóriáját arra a feltételezésre fogalmaztam meg, hogy a válságot túlélve az emberek tanultak a tapasztalataikból. De nem ez történt. A fogyasztó megokosodott ugyan, de inkább csak annyiban, hogy mindenféle gátlás nélkül használja a jobb ajánlat lehetőségét, a megosztott tapasztalatokat, értékeléseket, kommenteket, ár-összehasonlító cseteléseket, egyébként nem látom, hogy nagyon megokosodott volna” – mondja a Pécsi Tudományegyetem professzora. Aki szerint a ma embere inkább infantilis, az önimádat, az individualizmus, a nárcizmus befolyásolja, és az okoseszközökkel megnyert időt a közösségimédia-platformokon tölti el. Az egyetemi tanár azt mondja, mind a gyorsítás, mind a lassítás irányába mutató megatrendek észrevehetően erősödnek. Szerinte az emberi működés alapeleme, hogy szeretnénk jobb helyzetbe kerülni, több élményt megélni. Ez a törekvés előreviszi, gyorsítja a dolgokat. Eljutottunk ugyanakkor egy olyan szintre, amikor önmérsékleti hatásra volna szükségünk. „A marketing felkelti ugyan a vágyat, de inkább megy az emberek elvárása után. Senki nem áll ott csőre töltött pisztollyal, hogy »vedd meg a legnagyobb átmérőjű tévét!«. Persze a helyzet olyan, mintha mindig kiéhezett lenne az ember, mert az innováció hatására újabb és újabb fejlesztések jönnek, amelyek találkoznak a kielégítetlen emberek vágyával, miközben persze a vágyak miatt van a kínálat is. Ezek egymásra ható motívumok. A vállalatok társadalmi felelősségvállalása (CSR) már mindennapos, célszerű volna egyre inkább felvetni: mi a fogyasztó felelőssége? Nem lehet mindent a »csúnya marketingre« és az »irgumburgum-kereskedőkre« fogni. Végül is mi vesszük meg, mi nem tudjuk fékezni magunkat, és kifizetjük a három pólót olcsóbban, pedig csak egyre van szükségünk, még ha drágább, akkor is” – hangsúlyozza az egyetemi tanár. Mindeközben működik a társadalmi célú marketing, amely felhívja a figyelmet a túlzásokra is. A „kevesebbet fogyassz”, „ne ülj autóba” gondolatait azonban csak halkan lehet hallani, hiszen a gazdaság növekedésorientált pályán mozog. „Ha az állam arra biztat, ne vásároljunk, nem kell harmadik autó, vegyünk inkább egy rendes kerékpárt, akkor a saját gazdasága fejlődését akadályozza. Nehéz kérdések ezek, de a vásárlónak nem szabad áthárítani a felelősséget a termelőre, a gyártóra, a kereskedőre vagy a marketingre, mert a döntés az övé” – mondja Törőcsik Mária. Ennek Becker György személyes tapasztalata szerint is megvannak a nehézségei. „Számomra a legnagyobb csapda a kínai Ali Express, ahol minden hülyeség megvehető fillérekért. Emiatt kivagyok magamon, mert ezt tanítom, és mégis bedőlök. Lyukas a cipője a suszternek…”

Rágózz a hirdetések ellen!

Minden alkalommal, amikor új személy vagy termék nevét halljuk, az ajkaink és a nyelvünk automatikusan megpróbálja kiejteni azt a nevet, idézi a Fogyasztói Pszichológia Társaság 2015-ös kutatását a Piackutatás blog. Mindez észrevétlenül, tudat alatt, a száj mozgása nélkül történik. Amikor a nevek ismétlődnek, az artikulálást okozó stimuláció működésbe lép, és egyszerűbbé, ismertebbé válik a megismételt márkanév, mint egy új. Ha ez a belső beszéd sérül, például rágózás vagy suttogás hatására, akkor az ismétlődés ereje gyengül vagy eltűnik. A pattogatott kukoricát majszoló vagy rágózó emberek ezért immunisak az ismétlődő kifejezésekre, és így a reklámok hatásaira is – legalábbis valamennyire, állítja a kutatás.

A reklámpszichológus 3 tanácsa

Becker György szerint akkor lehetünk egyre okosabb fogyasztók, ha leg­alább három tanácsot megfogadunk. 1. Ne engedelmeskedjünk a fast fashionnek, vegyünk használt ruhát! 2. Menjünk cetlivel vásárolni: tervezzük meg a fogyasztást! 3. Szabjunk időkorlátot: ha adott idő alatt nem tudjuk beszerezni, amit akartunk, engedjük el! Semmiképpen se lépjünk az elsüllyedt költségek csapdájába, amikor nem tudunk kiszállni egy rossz üzletből, mert már annyi időt, pénzt fektettünk bele. De így a végén nagyon sokat bukhatunk, mert megvesszük a rosszabbat, drágábbat is.

Glamour- és Joy-napok és persze a Black Friday – a vásárlásmániások évközi ünnepei, amelyeken néhány éve magam is lelkesen tülekedtem a boltokban, nem foglalkozva a tömeggel, a levegőtlenséggel, azzal, hogy lassan rám olvad a kabát. A kuponokkal és akciós ajánlatos szórólapokkal a kezemben ide-oda cikáztam a sorok között. Izgatottan, mintha legalábbis valami hihetetlen és soha vissza nem térő bizniszt csinálnék éppen. Magam voltam a reklámcégek álomvásárlója, akinek szinte minden eladható. Szorgosan vettem is a felesleges holmikat, nem számított, hogy kicsit sem volt rájuk szükségem. Aztán utazni kezdtem, és rájöttem, hogy egy nagyobb hátizsáknyi cuccal hetekig vígan boldogulok, a ruháim és egyéb holmijaim minimum fele pedig teljesen felesleges. El is kezdtem eladogatni mindent, és az így kapott (nem vicc, több százezer!) forintból újabb utakat szerveztem. Már nem hat meg a Black Friday (idén sem vettem semmit), és a boltokban is mindig megkérdezem magamtól: valóban szükségem van-e arra a cipőre/pulcsira/illatgyertyára, vagy megint csak impulzusvásárlást csinálnék? Persze olykor most is bekerül a kosárba ez-az „csak úgy”, de zömében két nap múlva ezekkel is inkább visszaballagok a boltba, és visszakérem a pénzt. Végül is, inkább repjegyre költöm. Kuslits Szonja

„Gyerekkel igazi horror az élet már november eleje óta. Nem mindig tudom megoldani, hogy másra hagyjam, amikor vásárolok, de már gyakorlatilag nincs olyan bolt, ami nincs elárasztva csoki Mikulással és gyerekjátékkal. Szinte mindegy, hogy melyik hipermarketbe megyek a napi bevásárlást intézni, ott virítanak a színes dobozok éppen szemmagasságban az ötéves fiam számára. Azt még nagy nehezen el tudom hitetni vele, hogy a Mikulás is ott fog vásárolni, azért állnak gúlában a csokifigurák. De arról már sokkal nehezebb meggyőzni, hogy legyen türelmes, a Jézuska majd elhozza a vágyott játékokat, csak harmincat kell aludni. Egy ilyen kicsi gyerek számára az beláthatatlanul sok idő, ezért néha megtörök” – meséli egy anyuka, aki éppen múlt szombaton tört meg, és vett nyolcezer forintért akciósan egy doboz legót az árubőségtől transzba esett gyereknek. Az igényeket azzal igyekszik kordában tartani, hogy levelet írnak a Jézuskának a vágyott ajándékokról, de a lista egyre változik és bővül. Azt tervezi, hogy a posta lassúságára hivatkozva napokon belül inkább lezárják és felbélyegzik a borítékot.

Alibaba és a 68 másodperc

A Black Friday ízig-vérig amerikai találmány. A múlt század közepén, a második világháború utáni gazdasági konjunktúra idején eszelték ki ötletes kereskedők. Azóta a hálaadás napját követő hosszú hétvége a fogyasztás ünnepe. Péntektől hétfőig sokan nem dolgoznak, és ugyan mi mással tölthetnék ráérő idejüket, ha nem shoppingolással? (Nem egyértelmű, hogy mitől lett éppen fekete ez a péntek. Az elnevezés egyik lehetséges magyarázata szerint régen a könyvelők piros színnel zárták a veszteséges mérleget, feketével a nyereségeset, és ezen a napon mindig erős pluszban zártak.) Az ilyenkor szokásos tömeg gyakran produkál hisztérikus jeleneteket a reggeli nyitás utáni percekben. Sokan eszüket vesztik, és sajnos néha megesik, hogy valaki az életét. Halálra tapostak már biztonsági őrt és eladót is. Volt példa rá, hogy vásárlók egymást lőtték agyon egy játékbolt előtti elfajult vitában. A kisebb incidensek, lökdösődések, verekedések annyira megszokottá váltak ezen a november végi napon, hogy újabban már el sem érik a sajtó ingerküszöbét. A Fekete Péntek szokása néhány évtized alatt meghonosodott a világon, így nálunk, Európában is. Németországban a legfrissebb felmérés szerint a megkérdezettek 97 százaléka pontosan tudja, miről van szó. A németek idén fejenként átlagosan 254 eurót (több mint 85 ezer forintot) szánnak a kedvezményes vásárlásra, némileg többet, mint tavaly. És habár a költségvetés emelkedik, a lelkesedés csökken – figyelmeztetnek német szakemberek. Korántsem biztos, hogy a vevő tényleg jól jár a Fekete Pénteken. Fogyasztóvédelmi tapasztalatok szerint ilyenkor gyakoribbak a becsapós reklámok, a megtévesztő árak, több a silány holmi. Aki gondosan felméri a választékot, az talál előnyösebb ajánlatokat, és az év bármely napján vehet olcsóbb, jobb minőségű, igényeinek megfelelőbb terméket, mint az őrült forgatagban. De hát ez a nap nem feltétlenül a tudatosságról szól, hanem (ahogy cikkünkben is írtuk) a shoppingolás mámorító élményéről. Nincs abban semmi meglepő, hogy újabban Kínában szökik a legmagasabbra a vásárlási láz – mégpedig az interneten. Az Alibaba online kereskedelmi óriáscég és kiskeredelmi leánya, az Aliexpress elképesztő forgalmat bonyolított le három héttel ezelőtt, november 11-én. Hogy mi van akkor? Aki még nem értesült róla, a Single’s Day, a szinglik napja (állítólag a dátumban rejlő négy darab 1-es számjegy az egyedülállókat szimbolizálja). Afféle anti-Valentin-nap, amikor az ember nem a szeretteinek kedveskedik ajándékkal, hanem saját magának. Tipikusan XXI. századi vívmány tehát, eleve a fogyasztás, az internetes vásárlás ösztönzésére találták ki, és előre megfontolt szándékkal a középosztály vastagodó pénztárcáját célozzák vele a földkerekség legnépesebb országában. Idén a szinglik napja új bevételi rekordot hozott; már globálisan is nagyobbat, mint amennyit a Fekete Péntektől egyál­talán remélni lehet. Tavaly óta 27 százalékkal nőtt a forgalom, 38 milliárd dollárra. Ez átszámítva 11 625 milliárd forint, amiből – az összehasonlítás kedvéért – legalább 60 új Puskás Ferenc Stadiont lehetne építeni. Az első dollármilliárd bő egy perc alatt jött össze, egészen pontosan 68 másodperc kellett, amíg az online vásárlások összértéke elérte ezt az összeget. Az Alibaba papír­jait ezen a héten vezették be a hongkongi tőzsdére, jelentős sikerrel. A novemberi össznépi költekezést a közgazdászok erőpróbának tekintik, miközben a világ két legnagyobb gazdasága, az amerikai és a kínai között kibontakozóban a Trump-féle kereskedelmi háború – és jól látható az ázsiai dominancia.  Bártfai Gergely

Költünk a kényeztetésre

Európai összevetésben is nagyot nőtt a magyar napi fogyasztási cikkek (FMCG) piaca. Az évi 6-8 százalékos növekedéssel az európai élmezőnyben vagyunk. Ennek egy része valóban mennyiségi növekedés, a másik része az árváltozásból fakad (infláció, amely az utóbbi negyedévben erősebb); másrészt benne van az úgynevezett prémiumizáció. Olyan termékkörök húzzák ezt a növekedést, mint a kényelmi vagy kényeztető termékek (kapszulás kávé, mirelit pizza stb.) és az egészségtudatos készítmények. Ezek eleve magasabb árkategóriába tartoznak, és ezek forgalma gyorsabban növekszik, mint a piaci átlag – mondja Kovács Gergely, a Nielsen piackutató munkatársa.

Heti abszurd: Tehenek a fake news mezőn

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2019.12.01. 07:30

Fotó: Ministry of Agriculture and Food of the Moscow Region
Már megint a fake news! Már megint az álhírek elleni küzdelem, amely az őszinteség álarcában veszi fel a harcot a dez­információ ellen, miközben ő maga is dezinformáció. Mert mintha bárkinek is érdeke volna, hogy a valóságról valóságosan beszéljen. Mintha nem a dezinformáció volna az emberiség legősibb, legmaradandóbb, s érinthetetlen története, amelynek során eleve vesztésre álló harcban próbálták meg a legfényesebb elmék lefosztani a látszatot a valóságról. Ha sikerült, a kutya sem hitt nekik. Ők lettek az álmodozó, hazudozó népbutítók. Már a Nagyon Nagy Egész egy hatalmas kavarással kezdődött. Ádámról, Éváról, a Kígyóról, Istenről és a tiltott gyümölcsről, az Almáról beszélünk. Hát nem megmondta Isten előre az igazságot? De hol az az – amúgy – általa teremtett ember, aki hisz az igaz szónak? Éva sem hitt neki, beleharapott az Almába, és rávette Ádámot, kövesse. Oszt jó napot!, repültek a paradicsomból, mert a Kígyónak hittek, aki kétségbe vonta Isten szavát, hogy az Alma-falattól még nem fognak meghalni. Na most ugorjunk kicsit, és merengjünk azon, vajon mekkora látszatnak dőlt be Julius Caesar, amikor rádöbbent, hogy tucatnyi merénylője között fia, Quintus Caepio Brutus is az életére tör. Csak növeli a zűrzavart, hogy a fake news önmagába gabalyodik, mert nem ismert olyan kortárs beszámoló, amely megerősítené, hogy ezt valóban a haldokló államférfiú mondta volna. Suetonius és Plutarkhosz is azt állította – hisz nekik valaki? –, hogy Ceasar semmit nem mondott a merénylet idején. Mellesleg nem csodálnánk, éppen mással volt elfoglalva. Felidézhetnénk tehát itt az egész egyetemes történelmet, ki hogyan dőlt be az álhíreknek, a látszatnak és a dezinformációnak, s hogyan keletkeztek álhírek az utókor száján elmúlt korok álhíreiről, mígnem meg nem jelent a színen az internet, s most aztán mindenről és mindenkiről mindent mondhat mindenki. Mindez arról jutott eszünkbe, hogy ­Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is eljutott oda, hogy harcot hirdessen az álhírek ellen, és azt mondta, nemcsak Oroszország, hanem uniós tagországok, például Magyarország is megpróbálja „álhírekkel terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba”. Pedig már az orosz és az észak-koreai állami hírügynökség is közösen küzdene az álhírek ellen. Hacsak nem álhírként kezdték terjeszteni ezt. De a dezinformációról beszélgettek a napokban a brit nagykövetségnek a budapesti Gellért Szállóba szervezett angol nyelvű konferenciáján is. Iain Lindsay brit nagykövet azzal kezdte, hogy végre nem a Brexitről kell beszélnie – ami (tesszük hozzá) maga is egy hatalmas fake news-halmazból kiterebélyesedve kaszabolja le éppen a brit demokráciát. Érdekesebb, hogy a magyar kormány részéről Kovács Zoltán államtitkár védte keményen az igazságot Krekó Péter politológus ellen, aki szerint Magyarországon a kormány vált az elsődleges, központi forrásává a dezinformációnak. Mire a jó Kovács azt mondta: Krekó a kormányról terjesztett dezinformáció terjesztésének egyik mestere. Szegény Krekó ezt kapta, pedig a tudósítások alapján még csak nem is szólt a kormány médiapolitizálását uraló hazugságáradat részleteiről Pakstól az iraki török hadjárat magyar érdekeivel bezárólag. Már épp felsoroltuk volna e médiapolitizálás álnokságait, amikor Hargitai szerkesztő úr felhívta figyelmünket az év hírére: „Egy Moszkva közelében lévő farmon kezdték el tesztelni, hogy mi történik, ha VR-szemüvegeket raknak tehenekre, és nyári mezőket szimulálnak nekik. A szemüvegeket kifejezetten a tehenek fejére tervezték, hogy megfelelően láthassák a virtuális réteket, még a színtónusokat is a szemükhöz igazították. És úgy tűnik, hogy bevált! Az első tesztek szerint csökkent a tehenek szorongása, javult az általános közérzetük. Ugyanakkor az még nem világos, hogy a szabad nyári legelők látványa mennyiben befolyásolta a tej minőségét és mennyiségét.” Szegény százrét-gyomrú emberiség! Megúszhattad volna az egészet, ha Isten előbb teremté meg a tehenet, mint téged, s megkérdezed, mit gondol a virtuális valóságról, mielőtt abba költözöl.