Európai Unió;Benin;

2019-11-30 10:32:04

Kiutasították az EU nagykövetét Beninből

Úgy vélik, Oliver Nette „felforgató tevékenységekben” vett részt.

Kiutasították az Európai Unió nagykövetét Beninből, mert a cotonoui kormány szerint felforgató tevékenységekben vett részt.

Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint Oliver Nette a benini vezetés felszólításának eleget téve péntek este elhagyta az országot egy Cotonouból Brüsszelbe induló repülővel.

Egy névtelenséget kérő, magas rangú benini diplomata szerdán azt vetette Nette szemére, hogy ismételten kormányellenes tüntetésekre szólította fel a lakosságot.

Az egykori francia gyarmat eddig Nyugat-Afrika legstabilabb demokráciájának számított. Mióta azonban az áprilisi parlamenti választásokat követően kormányellenes tüntetéshullám bontakozott ki, az ország mély belpolitikai válságba került. Szakértők felhívták a figyelmet arra a veszélyre, hogy a nyugat-afrikai állam a 2016 óta hatalmon lévő Patrice Talon elnök alatt autoriter rezsimmé alakulhat.

Az EU Benin egyik legfontosabb pénzügyi támogatója. Az unió több száz millió euró segítséget nyújtott a nyugat-afrikai országnak a felelősségteljes kormányzat kiépítéséhez, illetve a mezőgazdaság és az elektromos hálózat fejlesztésére. Benin gazdasága ugyanakkor gyengélkedik, amióta a szomszédos Nigéria a csempészek elleni harcra hivatkozva felfüggesztett minden export-import tevékenységet vele.