Hofi Géza;

Hofi a maszk mögött

Naplónak nem napló, de arra tökéletes apropót szolgáltat, hogy elgondolkodjunk Hofi Géza titkán.

Testes, 240 oldalas, nagyformátumú, gyönyörűen kidolgozott – Alföldi Nyomda Zrt. - könyvet?, nem, inkább: albumot adott ki a Kossuth Kiadó a kezéből a 2002-ben, 66 éves korában elhunyt Hofi Gézáról. Címével az album – Hofi naplója – alaposan átveri a közönséget, inkább üzleti fogást sejtet. Hiszen szó sincs itt hagyományos értelemben vett naplóról, inkább – mint a kötet végén értesülünk róla – igen gazdag képanyagról, rajzokról, cetlikről, színházi plakátokról és a kortársak korabeli interjúiról, későbbi visszaemlékezéseiről, amelyek felidézik Hofi Géza alakját, módszereit, kvalitásait. Talán mind keresi a választ A Titokra, arra a varázslatra, amely magával ragadta a közönségét, amint színpadra lépett. Ha őszinték akarunk lenni, nem sokra megyünk az emlékezőkkel – kivétel Malek Miklós és a második feleség, Hofmann-né Kövér Ildikó – akinek a „naplót” köszönhetjük - őszinte és elegáns interjúja, valamint Spiró György korabeli kritikája. Persze, mindenki megfejtené a titkot, de annál többre, hogy zseni volt nem jutunk. Azt pedig eddig is tudtuk.

Kár. Pedig már-már elfelejtjük a NAPLÓT, mert gyorsan ráébredünk: akárki volt is ez a kivételes tüneménye a Kádár-kor színpadra lépő sűrített hétköznapjainak, ő a naplóját nap mint nap nem az asztalfióknak írta, hanem a közönségnek. Biztosak nem lehetünk benne, de katarzist nem abban érezhetett, hogy a napló fölé görnyedve titokban felszabadult, amint kiadta magából minden valóság feletti keserűségét. Katarzist akkor érezhetett, amikor a közönséggel együtt a hétköznapok szürkeségében felmutatta: seggfejek, nem is szürkék azok, hanem hülyék. És mi mást lehet tenni a hülyeséggel, mint röhögni rajta.

Mégis: a halála után csaknem két évtizeddel megfejthetné már valaki őt, megfoghatná, vagy legalább megpróbálhatná megfogni a megfoghatatlant. Dörmögünk, aztán belátjuk: nem kell mindent megfejteni, nem kell mindennek a végére járni. Ki tudja megfejteni a kor másik zsenijét, a még köztünk élő – az épp a színpadtól búcsúzó - Sándor Györgyöt? Ki tudja megfejteni Bődöcs Tibort, aki talán kettejük kivételes tehetségű önálló entitású „keveréke”: egyszerre plebejus bohóc és beláthatatlan intellektus. (Bődöcsön sem fog a politika. Megannyi Orbán-kritikája után a napokban - Hajdú Balázs társaságában - készített négyperces videót Gyurcsány Ferencről. Kap is rendesen, eladta magát. Pedig oktalanul kritizálják: nem paródia ez – hanem, mint kollégám, Pion István mondja – „egy élet keserűségének lírai sűrítése, elképesztő pontossággal”.) Akadnak tehát utódok – Kőhalmi Zoltán dugja még ki a fejét a stand up árjából –, akik Hofi Géza és Sándor György „hagyatékát” gazdagítják.

Már megint a „hagyaték”, amely semmit sem ér a Titok nélkül.

A legközelebb e Titokhoz talán a dramaturgiához valóban értő Spiró György jár: „Ez a típus nem a chaplini kisember élő és továbbélő változatainak egyike, Hofi nem kisember. Hogy kicsoda ő tulajdonképpen? Vagány? Plebejus gúnyolódó? Több ennél. Sokat megélt örök racionalista, javíthatatlan gondolkodó, egészséges vigyor, kérlelhetetlen ember” - írja 1973 februárjában, a Színházban a Mikroszkóp előadásáról (Mikroszkópusz–Pókusz). És ír még valamit: „a maszk mögött világnézet van”.

Erről aztán mindenki elfeledkezik. Hiába a gyorsan működő agy, a reakció, a kifinomult rögtönzés, a fergeteges és kivételes ritmusérzék, a másodpercre kimértnek tűnő, de sokkal inkább megérzett csendek és elnyelt szavak, mondatok, amelyeket a közönség is magában kimond, hogy kitörhessen belőle a röhögés, - mint valaki írja is a kötetben, elnézést nem találom: a világnézetet nem lehet rögtönözni. Világnézet nélkül ócska a humor. 

Ne csapjanak az asztalra! A világnézet itt és most nem ideológia, még kevésbé politikai elkötelezettség. Egyszerűen „csak” az értékek és a mértékek rendszere, amellyel a világot nézzük. Hofi Géza nézett és volt tehetsége látni is. Meglátni és kimondani azt, amire aztán rácsodálkozva röhöghetett mindenki. Mindenki, aki hagyta, hogy Hofi kinyissa a szívét és az eszét. Innen a felhőtlen, a felszabadult szívből jövő mértéktelen röhögés. Mert a világ hülyesége mértéktelen, a szakadék az, amely az akár ideológiai, akár a politikai dumát a valóságtól elszakítja.

Ezért aztán teljesen hiábavaló – ha tetszik az utókor hülyéinek hülyesége -, hogy a Hofi-tüneményt a kádár-aczéli kultúrpolitikai gőzkiengedő szelepeként „magyarázzák”. Ha csak az lett volna, a király bohóca, ma nem nevetne senki rajta, utólag végleg súlytalanná lenne, amit akár a rendszerváltás előtt, akár utána mondott. De nem. Ma is vele röhögünk önmagunkon. („Ma könnyebb témát találni, mert nagyon sok a mocsok… - mondta, s mondaná most is.) A hülyeség ugyanis nem csak egyéni, s sokkal nevetségesebb, ha csoportosan, társadalmi méretekben követjük el.

Hofi persze maga is része volt a kádári rendszernek. Mindenki az volt, aki itt élt, amint mindannyian mindig a rendszer részei vagyunk, s abban hülyék, hogy nem tudjuk felfogni: a rendszer a mi saját termékünk. Egy társadalmi rendszerből kilépni nem lehet (hippi graffiti a hetvenes évekből: „állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni”), csak viszonyulni hozzá. Hofi lökdösődve viszonyult. Politikai mentora és „szabásza” az első időkben Komlós János – egykori ÁVH-s – volt, ízlésszabásza pedig az a Marton Frigyes, akinek a már nyomokban sem létező Rádiókabarét is köszönhetjük. Hofi mégis maga volt az autonómia. Megbízhatunk benne, ekkora autonómiát sem megvenni, sem eladni nem lehet, mert abban az aktusban megszűnne létezni, kongó érdektelenséggé válna. Hofi úgy politizált, hogy nem politizált. A világnézetét kérte számon a rendszeren, az egyén és közösség hülyeségeit, amit az a rendszer teremtett, amely az egyéni és közösségi autonómia világnézetét propagálta.

„A szobor, ha jó, ha rossz, megmarad. Amit én csinálok, az véget ér aznap este” – olvassuk Hofi szavait a kötet fülszövegén.

Nos, semmi sem ért véget sem aznap, sem másnap este. A szobor él.

InfóHofi naplója Összeállította és szerkesztette Nádori Attila és Papp Sándor Zsigmond Kossuth Kiadó, 2019.