Merész vállalkozás. Sokan, sokféleképpen elemezték már a rendszerváltás óta eltelt harminc esztendő magyar politikáját, de ilyen szempontú átfogó értékelés eddig még nem született. Az Itt van Amerika című, Sebők Miklós és Böcskei Balázs által szerkesztett, az Athenaeum Kiadónál a napokban megjelenő kötetben több mint 30 elismert Amerika-szakértő, illetve gyakorlati szakember foglalta össze, hogyan hatott az elmúlt évtizedekben az amerikai politika a magyar közéletre. Az amerikai befolyás legjellemzőbb elemeiről Sebők Miklóssal, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont intézetigazgatójával beszélgettünk.
A rendszerváltáskor, ugye, alapvetően német mintára alakultak meg a demokratikus intézmények Magyarországon? Hiszen erre predesztináltak bennünket az ország hagyományai és Antall József kötődései is.
Igen, de már a 80-as évek második felében, ahogy a Szovjetunió befolyása csökkent, ebben a résben megjelentek az Egyesült Államok kormányának és civil szervezeteinek a képviselői. Ez a folyamat egészen odáig jutott, hogy az akkori amerikai elnök, idősebb George Bush is látogatást tett Magyarországon és kinyilvánította a demokrácia iránti elkötelezettségét.
Az ifjabb politikusok, elsősorban a Fidesz és az SZDSZ tagjai vigyázó szemüket már akkor is Amerikára vetették. Ez az érdeklődés generációs jellemző volt, vagy pártfüggő?
Úgy gondolom, mindkettő igaz. Abban az időszakban minden forrongott. Mark Palmer, az akkori amerikai nagykövet már a rendszerváltás előtt is bábáskodott a demokratikus ellenzék körül, kinti köreiből üzletemberek, befektetők érkeztek, hogy részt vegyenek Magyarország piacgazdasággá való átalakulásában, így a magyar származású Andrew Sarlos és Soros György is. Utóbbi sok magyar fiatal politikusnak is lehetővé tette, hogy ösztöndíjjal Nyugaton tanulmányozza a szabad demokráciát. Az azonban még nem dőlt el, hogy a piacgazdasági átmenet milyen típusú gazdaságpolitikát érvényesítsen. Az SZDSZ és az akkori Fidesz inkább a liberális gazdaságpolitikát támogatta. Az MSZP-ben dúlt a harc a Horn Gyula-vezette „beavatkozó” szárny és a Békesi László-vezette neoliberális szárny között. Az MDF-ben és az akkor kormányzó erőkben nem élt erős elkötelezettség az amerikai típusú szabad piac mellett, de ott is zajlottak viták. Rabár Ferenc pénzügyminiszter például még sokkterápiával akart operálni, Kupa Mihály és utódai már visszafogottabb gazdaságpolitikát alkalmaztak. Nyilvánvalóan az amerikai típusú liberalizmusra fogékonyabb erők hozták be gyorsabban az amerikai gondolatokat.
Hogyan kezdett el erősebben hatni itt mindaz, ami Amerikában zajlott?
Alapvetően három hulláma volt ennek a folyamatnak. Az első hullám közpolitikai jellegű volt. Az mindenképpen pozitívum, hogy szoros együttműködés indult a NATO és a Magyar Honvédség között, akkor még mindenki atlantista volt, ebben konszenzusra jutott a kormány és az ellenzék. A gazdaságpolitikában az IMF befolyása érződött, illetve a Magyarországon kialakított nyugdíjrendszer erősen tükrözte a Világbank szakértőinek a véleményét. Ezek egyértelműen – még ha nemzetközi intézmények által közvetítve is, de – amerikai hatások voltak. A második hullámban, ez a 2000-es évek fordulójára tehető, már a kampánytechnikában is erősen érződött az amerikai hatás. Akkor kezdték felépíteni a politikai személyiségeket, és már ’98-ban megjelent a miniszterelnöki vita, amely klasszikusan amerikai politikai intézmény.
Tehát ekkor kezdték tudatosabban tervezni Magyarországon a politikát. Az agytrösztök, tanácsadói rendszerek is amerikai mintára jöttek létre?
Igen, bár azért nem lehet eltekinteni az európai hatásoktól sem. Például a Századvég kialakítása, tehát az, hogy egy politikai iskola mellett legyen könyvkiadó, folyóirat és politikusok találkozóhelye is, mert konferenciákat szerveznek - ez az univerzális agytröszt amerikai mintára létrehozott „termék” volt.
Ezek után csöppent a magyar politikai életbe a később hírhedtté vált Arthur Finkelstein.
Finkelstein egyike volt azoknak az újhullámos republikánus tanácsadóknak, akik a hagyományos, „leosztott szerepeket” felvonultató, demokrata-republikánus amerikai politikába behozták a háborúskodás szellemét. Finkelstein később Izraelben is dolgozott, a Benjamin Netanjahuval való együttműködésben vált ismertté. Akkorra már Orbán Viktor egyértelműen jobboldali, populista irányba fazonírozta át magát, amivel értelemszerűen azonos platformra került Netanjahuval, hasonló bel- és külpolitikát folytatott. Egybehangzó információk szerint Netanjahu ajánlotta Orbánnak Finkeltsteint, aki tanítványával, George Birnbaummal együtt kezdett dolgozni Orbán kampányainak megújításán. Kétségtelenül Finkelstein volt az az amerikai tanácsadó, aki a legnagyobb hatást fejtette ki a magyar politikára az elmúlt tizenöt évben. Ő volt az, akinél a liberális szó először kapott egyértelműen negatív konnotációt. Az ellenfeleket már Amerikában is „leliberálisozta”, és egyfajta negatív márkázás segítségével vallásellenes, meleg- és kisebbségpárti, tehát gyakorlatilag az amerikai társadalom nagy részét kitevő fehér középosztállyal szemben fellépő, deviáns csoportként határozta meg. A liberalizmus fogalmát hozzákötötte ehhez a negatív képhez és egy komplex ellenségképet gyártott, amit aztán könnyű volt újabb és újabb politikusokra ráaggatni, mert ezt látva az emberekből azonnal előjöttek az ehhez társított képek. Ezt a módszert adaptálta Magyarországra is - meglehetős sikerrel -, hiszen Orbán Viktor részben ennek köszönhetően több választást is nyert egymás után.
A miniszterelnök már korábban is bevont külső tanácsadókat a kampányai során. Ilyen volt például Wermer András a 90-es években.
Igen, és bár ez még nem tekinthető direkt amerikai hatásnak, Wermeren keresztül már érvényesült az az elképzelés, hogy a politikát termékként kell eladni, és a kampány középpontjában a személyiség áll: a hagyományos európai típusú, pártközpontú politikával szemben a Vezér a fontos. Az, hogy a Vezér eszméjét a politikai marketingben kiaknázzák, egészen új dolog volt. A Finkelstein-érában pedig ehhez járult az ellenfél vezérének a lejáratása, a negatív márkázás, a karaktergyilkosság. Ez történt Gyurcsány Ferenccel, amikor szinte eposzi jelzőkként hozzá kötötték az őszödi beszédet, a zavargásokat és a szemkilövetést. Így elérték, hogy azokban is negatív kép alakuljon ki vele kapcsolatban, akik 2006-ban életkoruk miatt esetleg még nem is követték szorosan a politikát. Később persze az ellenzék is elkezdte alkalmazni ezt a módszert. Érdekes módon ez Orbánon nemigen fogott, a családtagjain viszont már igen. A negatív márkázás egyik legújabb terméke az önkormányzati kampányban bedobott Tiborcz-adó ötlete volt.
De a magyar kormány egy idő után külső ellenségképet is kialakított.
Ennek is van amerikai előképe. Különösen a 2001-es terrortámadás után az arab terrorista lett a legnagyobb ellenség. Ezt Izraelben természetes módon lehetett követni, Magyarországon pedig 2010 után jött el az a korszak, hogy már nem csak belül keresték az ellenséget, hanem kívül is és így születtek a migránsokhoz, vagy akár Soros Györgyhöz és az „ügynökeihez” kapcsolódó kampányok. Volt egy kísérlet az Európai Unió kampányosítására is: Brüsszel versus Magyarország. Ez már Donald Trump és Orbán Viktor hasonló gondolkodásmódját mutatja, hiszen Trump szlogenje: America first, és Orbán is azt hangsúlyozza: nekünk Brüsszellel szemben is „Magyarország az első”.
Mi az, amit a legújabb ideológiák területéről vett át Magyarország az USA-tól?
A Fidesz 2016 utáni politikájában megjelent egyfajta globalizálódás. Amerikai politikai celebeket hívtak meg a Schmidt Mária-féle XXI. Század Intézet nemzetközi konferenciáira. Olyan hírhedt jobboldali figurákat, mint például Steve Bannon, vagy Milo Yiannopoulos, akik importálták a jelenlegi jobboldali trumpi retorikát, amely egyebek mellett kiemelten foglalkozik az úgynevezett gender-kérdéssel is. Ennek az új, alternatív jobboldalnak (alt-right) a képviselői mindig igyekeznek hangsúlyozni a nemek és etnikumok közötti biológiai különbségeket, ellenzik a PC-t, vagyis a politikai korrektséget, amely szerintük veszélyezteti a szólásszabadságot, elutasítják feminizmust, a multikulturalizmust, a bevándorlást és szisztematikus kultúrharcot hirdetnek „a liberális fölény” ellen. Ezeket a témákat a magyar jobboldal teljes mértékben a magáévá tette és ez a retorika uralkodik ma már minden magyar kormánypárti médiumban, a nyomtatott sajtóban, a televízióban és az online felületeken egyaránt.
A magyar kormány gyakorlatilag „egy-hangú”, központosított médiabirodalmat hozott létre.
A korábban kampánytanácsadóként dolgozó Roger Ailes a baloldali médiumok ellensúlyozására kiépítette Amerikában a Fox News médiabirodalmat, amely nyíltan támogatja a Republikánus Pártot. Feltehetően ennek mintájára alakította ki Orbán Viktor a hazai kormánymédiát, s némileg még „túl is teljesített”. A teljes központosítással folyamatosan kontrollálja és erősíti a törzsi identitást.
Szexuális tartalmú leleplezések, lehallgatások, kiszivárogtatások – az ellenfél lejáratásának fegyvertára Magyarországon újabban nagyon kibővült.
Bizonyos személyeket érintő indiszkrét témák közbeszédbe illesztése, titkos akták nyilvánosságra hozatala már évtizedek óta zajlik az USA-ban, és időről-időre felbukkannak bizonyítékok arra vonatkozóan is, hogy a politika és a titkosszolgálat sok szálon összefonódik. Idehaza azonban, szemben Amerikával, igazából még soha nem derült ki, hogy valójában kik állnak a leleplezések mögött, kik a szivárogtatók és vajon a titkosszolgálatnak mi köze van egy-egy ilyen eseményhez.
A durvaság és az „érzelmekre hatás”, ahogy a hollywoodi filmekben megjelenik, leképeződik a politikában is. Hiszen a legalantasabb érzelmeket lehetett felkorbácsolni mondjuk a Soros-plakátokkal.
Soros életútja nagyon összetett. Bár sokan kizárólag jótevőként emlegetik, aki mindig támogatja a demokratikus szabadságjogokat és még egyetemet is alapított, aki kicsit jobban megismerkedik a múltjával, megtudhatja például azt, hogy bizonyos időszakokban skrupulusok nélkül támadta meg egész országok pénzügyi rendszerét. Szóval, az ő vitatott figurája alkalmas volt arra, hogy - mellékesen antiszemita felhangokkal is operálva – óriásplakátokon lehessen hangulatot kelteni ellene, mint az amerikai milliárdos „külső” ellenséggel szemben.
Miközben Orbán és köre milliárdossá gazdagodik…
A kampányok alakítói mindig a saját üzenetüket akarják maradéktalanul átvinni.
Donald Trump felmondta az ENSZ klímamegállapodását, badarságnak tartja a globális felmelegedést és gyakran egészen váratlan külpolitikai lépéseket tesz. Hogyan hatott mindez a magyar politikára?
Talán nem ez hatott, de érződik a hasonló, ma populistának nevezett gondolkodásmód. Megszűnt nálunk a környezetvédelmi minisztérium és itt is politikai támadások indultak a civil szervezetek (NGO-k), így a Greenpeace ellen is. De feltételezhető, hogy az ellenzéki vezetésű városokban ma már semmilyen döntéshozatalnál nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni a klímavédelmi szempontokat. A hasonlóan szokatlan külpolitikai lépéseket részben a belpolitikai ígéretek (például az amerikai piac védelme a külföldi termékekkel szemben) indukálják. Trump szakítani akar a korábbi amerikai elit irányvonalával, Orbán pedig úgy gondolja, neki egy kis ország gazdasági érdekeit „előrelátóan” a világ távoli hatalmi területein is képviselnie kell.
Győri Gábor politológus szerint a legrosszabb gyakorlatokat vettük át Amerikától.
Az elemző, vitára szánt összefoglalójában azt is fejtegeti, ahogy Amerikában, nálunk is jól körvonalazható rendszerszemlélet mutatkozik meg a republikánus párti eszköztár adaptálásában, a saját gazdasági és civil szféra kiépítésében, a legfontosabb intézmények megszállásában. Mindez a megszerzett politikai hatalom és befolyás, valamint a gazdasági, társadalmi és kulturális pozíciók bebetonozására tett kísérlet.
Azonban a hazai önkormányzati választás azt bizonyította, hogy a legmodernebb technológia, a Big Data segítségével, éppenséggel Amerikából eredő eszközökkel akár győzni is lehet a korábbi amerikai típusú harcmodorral szemben.
Éppen az önkormányzati választás hozta el azt az időszakot Magyarországon, amikor a digitális felületeket az ellenzék már ugyanolyan sikeresen használta, mint a kormánypártok. Bár a friss adatok szerint még mindig a Fidesz költötte erre a legtöbbet, már a Momentum is erőteljesen jelen volt a közösségi médiában, és mivel az ellenzék forrásai ezúttal összeadódtak, Karácsony Gergelynek is több tízmilliós Facebook-kampánya lehetett. Persze a buborékok miatt nem kiegyenlített a hatás, az álhírek, a fake news özöne is manipulál, de az látszik, hogy ha egy kampányban megvan a személyiség, az egységes akarat és a forrás az információk eljuttatására, a küzdelem kiegyenlítettebbé válik.
