brit választás;Jeremy Corbyn;Boris Johnson;

2019-12-16 09:00:00

Tony Blair volt a minta

A csütörtökön bemutatandó új brit kormányprogram elsőként iktatja törvénybe a választási kampány során tett ígéreteket.

Elképesztő fizikai teljesítőképességének jeleként és bizonyítékaként Boris Johnson szombaton, alig néhány órával kormányalakítási megbízása, Downing Street 10. előtti rövid programbeszéde, majd London egyik legelőkelőbb negyedében, Mayfairben tartott ünnepi rendezvényeken való részvétele után ismét Észak-Angliába indult. Zseniális propagandahúzással éppen a Durhamhoz közeli Sedgefield-ben fejezte ki háláját azoknak a helyieknek, akik többnyire még véletlenül sem voksoltak konzervatív képviselőjelöltre.

Sedgefield Tony Blair választókerülete volt 1983 és lemondása, 2007 júniusa között, miközben háromszor vezette diadalra a Munkáspártot. Johnson győzelme óta számos alkalommal vett kölcsön blairi idézeteket, az "új hajnal virradásától" kezdve a "nép kormányán" keresztül az "emberek szolgálatáig". A kormányfő ünnepélyes ígéretet tett észak-angliai választóinak, hogy "meghálálja a belé fektetett bizalmukat". Új északi parlamenti képviselői körében emlékeztetett arra, hogy "immár nem urak, hanem az ország szolgái", akiknek a "lehetőségek széles körben való kiterjesztése" a dolga.

Karácsonyig nem lesz szünet a brit politikai életben. Az új képviselők már kedden leteszik az esküt, kivéve a Sinn Fein hét megválasztottját, akik lelkiismereti okokból nem vesznek részt a parlament munkájában.

Csütörtökön hagyományos téli, sandringhami vakációját megszakítva október 14-e után másodszor jelenik meg II. Erzsébet az országgyűlés mindkét háza előtt. Ezúttal a Queen's Speech hagyományos kereteinél kötetlenebb formában ismerteti az új konzervatív kormány első törvénycsomagját. Fő helyen nyilvánvalóan a Brexittel kapcsolatos jogi kötelezettségek, a Brüsszellel kötött kilépési csomag ratifikációja, majd 2020 során az Európai Unióval készülő szabadkereskedelmi együttműködési szerződés előkészítése szerepelnek. Boris Johnson nem pusztán a „Get Brexit Done”, „Valósítsuk meg a Brexitet” ígéretét készül beváltani, hanem első ízben törvénybe iktatja a konzervatív választási programban és a kampány során tett költségvetési fogadalmait is, azaz az NHS-be, az egészségügyi ellátásba, az infrastruktúra fejlesztését, a rendfenntartást, az oktatást érintő fejlesztéseket. Észak-Anglia prioritást kap új utak, hidak építésével és autóbuszjáratok bevezetésével.

Boris Johnson hétfőn apróbb kormányátalakítással, a lemondások miatt üresen maradt miniszteri pozíciók betöltésével kezdi első munkahetét. A közvélemény izgatottabban várja a január 31-i kilépést követő nagyszabású intézkedéseket. A széles körben megvetett, a választási siker óta felértékelődött stratégiai főtanácsadó, Dominic Cummings vízióját követve minisztériumok szűnhetnek meg, tárcák egyesülhetnek és válhatnak szét. Az okafogyottá vált Kilépési Minisztérium állítólag beolvad a Kereskedelmi Minisztériumba, a Nemzetközi Fejlesztési portfólió pedig a Külügyminisztériumba.

A Konzervatív Párt 80 fős többségével és 44 százalékos támogatottságával "BoJo" radikális tervei könnyedén veszik majd az alsóházi akadályokat. A Munkáspárt összeomlása, mindössze 203 képviselői helye negatív rekord 1935 óta. Jeremy Corbyntól legdrámaibban azok a körzetek fordultak el, ahol a 2016-os Brexit-népszavazáson 60 százaléknál többen voksoltak a kilépésre. A legtöbb fizikai munkás lakta területeken 11 százalékkal esett vissza a Labour népszerűsége, azaz a párt és a munkásosztály közötti szoros kötelék súlyos sebeket szenvedett el az elmúlt két évben. Corbyn maga két baloldali vasárnapi laphoz eljuttatott írásában elnézést kér a munkáspárti szimpatizánsoktól a vereség miatt, magára vállalva a felelősséget. Az észak-londoni képviselő feltételezések szerint a jövő év elején távozik tisztségéből. A még mindig illúziókban ringatózó veterán honatya tartja, hogy kampánya "reményt adott" a választóknak, programja pedig "történelmi jelentőséggel" bírt. Két utódjelölt hölgy, az egyaránt fiatal és karizmatikus Jess Phillips és Lisa Nandy, ha egyelőre informálisan is, máris bejelentkezett az ellenzék vezérének tisztségére.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) megerősödése, - a lehetséges 59 mandátumból 48-at szerzett meg - felvetette egy újabb függetlenségi népszavazás kiírását. Nicola Sturgeon pártvezető és Boris Johnson kapcsolata máris mélypontra került, miután a kormányfő azonnal kizárta egy 2020-as referendum jóváhagyását. Míg a skót autonóm kormány feje a vasárnapi Andrew Marr Shownak nyilatkozva kijelentette, London "nem tarthatja fogságban" Edinburgh-t, Michael Gove, a kormány egyik legbefolyásosabb tagja a rivális Sophy Ridge programban a Sky News-on arra hivatkozott, hogy a 2014-es népszavazási eredményt tiszteletben kell tartani.