haláleset;díler;herbál;Jászfelsőszentgyörgy;

2019-12-18 12:52:30

Belehalt a herbálba, a dílere elásta (rendőrségi videó)

A férfi rosszul lett, majd összeesett a szintetikus drogtól. A kábítószer-kereskedőnek esze ágában sem volt a hatóságokhoz fordulni.

Bizarr bűnügyre derített fényt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) és Készenléti Rendőrség nyomozócsapata, akik egy 50 éves szentlőrinckátai férfi eltűnése miatt kezdtek részletes vizsgálatba.

A férfinak még április 6-án veszett nyoma – otthonról kocsmázni indult, haza azonban már sosem tért. Eltűnéséről élettársa értesítette a rendőrséget, a nagykátai kapitányság pedig meg is kezdte az eltűnt személy körözését: felkeresték a családtagokat, ismerősöket, telefonszolgáltatókat és kórházakat, de semmi sem vezetett eredményre.

Ezután került képbe a NEBEK és a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya, akik együtt monitorozzák a furcsa, akár emberölés gyanúját is felvető eltűnési ügyeket. Részletes vizsgálatuk során kiderült, hogy az eltűnt férfi rendszeres drogfogyasztó lehetett, és április 6-án este is vásárolni indult az egyik környékbeli dílerhez.

A nyomozók így eljutottak a 30 éves jászfelsőszentgyörgyi M. Róberthez, aki kihallgatása során elismerte, hogy a sértett kérésére szintetikus kábítószert szerzett be, majd azt továbbadta a lakására érkező férfinak. Vásárlója ebből cigarettát - közismertebb néven herbálos cigit - sodort, viszont már a diler lakásán rosszul lett a szertől, és meghalt.

M. Róbert a tragédia ellenére sem akart lebukni: a mentők, illetve az orvos értesítése helyett a holttestet nejlonzsákokba rejtette, három napig őrizte, majd Tóalmás mellett, az erdőben elásta. A rendőröknek meg is mutatta a pontos helyszínt, ahol aztán némi kutatás után megtalálták a holttestet.

Az ügyben az eljárást a továbbiakban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya végzi segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt (police.hu).