Pokoli év vár Európára, mert a figyelmet idáig elterelte a Brexit, ám mivel lassan pont kerül a brit kilépési folyamat végére, az EU rákényszerül, hogy szembenézzen olyan fenyegetésekkel, amelyek minden másnál jobban veszélyeztetik az Európai tervet. Így azzal, hogy egyes tagállamok belülről ássák alá. Semmibe veszik a közösségi normákat, az emberi jogokat, a szólásszabadság arcába nevetnek. Erre legutóbb Lengyelország szolgált példával, olyannyira, hogy a Legfelsőbb Bíróság kénytelen volt figyelmeztetni a kormányt: ha az tovább forszírozza az igazságszolgáltatás átalakítását, az ország a végén kívül találhatja magát az unión.
Természetesen, hivatalosan nem lehet kitenni egyetlen tagország szűrét sem, csak a tagsági jogokat függeszthetik fel. De még annak megszavazására sincs igazából reális lehetőség. Pedig épp elég fejfájást okoz Brüsszelnek Orbán Viktor is, aki azzal töltötte el az elmúlt 10 évet, hogy támadta a bíróságokat, a kutatási és tanintézményeket, a Nemzeti Bankot és a sajtót. A 7-es paragrafus alapján indult eljárás sehová sem vezetett, akárcsak a lengyeleknél. De Málta is égbekiáltó példa arra, miként ássák alá egyes kormányok a szervezet alapelveit. A földrész afelé tart, hogy válságba kerül az értékekbe és a jogba vetett kölcsönös bizalom, márpedig az az egység és a stabilitás fő pillére.
Amint akárcsak egyetlen állam kétségbe vonja a közösségi jogrendet, onnantól életveszélyesé válik a dolog az egész EU számára. De ezt most már valahogy meg kell oldani, ezért lesz pokolian nehéz 2020. Ráadásul a 27-ek az ügyben is igencsak megosztottak, miként orvosolják a gazdasági gondokat és milyen szerepet töltsön be az unió a nemzetközi színtéren. Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport európai igazgatója szerint erre nézve csupán a francia elnöknek van átfogó elképzelése. De ahogy Macron kirukkol vele, szembefordít saját víziójával egy sor országot, mert egyszerűen sértő.
Pedig Európának lépnie kell a saját túlélése érdekében. Ám kérdéses, hogy mézesmadzaggal vagy korbáccsal állítsa-e helyre az egységet. Áthidaló megoldást jelenthet, hogy a brüsszeli támogatásokat a tagállamok viselkedésétől tegyék függővé, hiszen a magyaroknak és a lengyeleknek pl. nagyon kell a pénz. Ám nem tudni, az unió mennyire hajlandó mostantól beleavatkozni a tagországok nemzeti politikájába. De bármelyik eszközt is választja, erős a veszély, hogy csak ront a dolgokon.
Nehéz évet jósol a forint számára a hírügynökség, mivel a magyar politikai vezetés idén március elszalasztotta a lehetőséget, hogy megszigorítsa a pénzügyi feltételeket. Következésképpen a magyar fizetőeszköz árfolyama rekord mélységbe zuhant az euróval szemben. Elemzők pedig csak további megpróbáltatásokat jósolnak, mert a jegybank ragaszkodik a világon párját ritkítóan alacsony alapkamathoz és a folyó fizetési mérleg negatívba fordul. Kamatemelés nem várható, viszont a forintban jegyzett kötvények jól szerepelhetnek, miután a hatalom főként magánérdeklődőknek igyekszik eladni az állampapírokat, nem pedig intézményi befektetőknek. 2020-ban Orbán Viktor továbbra is reflektorfényben lesz, mivel októberben, a helyi választásokon 10 év után elszenvedte az első vereségét.
A térségre általában véve is jellemző lesz, hogy a jegybankok kénytelenek szembenézni a külső árnyomással, miközben próbálják elkerülni a keményebb gazdaságpolitikai intézkedéseket, nehogy lenyomják a törékeny hazai növekedést. Ez ismétlődő leértékelési kockázatot jelent. Nehéz lesz megismételni a saját kibocsátású kötvények magas hozamát.
A vendégkommentár óvatosan optimista a Budapesten létrejött Szabad Városok Szövetsége kapcsán. A szerző, Dieter Segert, fenntartásait az indokolja, hogy a négy polgármester kénytelen azokhoz a rétegekhez fordulni, amelyek a populistákat támogatják, ha át akarja hidalni a város és a vidék között meglévő hatalmas szakadékot. A térség szakértője nem ért egyet azzal, hogy az összefogás a populizmussal szembeni ellenállás kifejeződése. Az biztos, hogy az egész kezdeményezést Karácsony Gergely októberi győzelme tette lehetővé. Úgy tűnik, a magyar ellenzék megtalálta a receptet Orbán Viktor lassan feltartóztathatatlannak tűnő sikerszériája ellen. De hogy ez a fordulat kezdete volna, az már korántsem biztos.
A négy polgármester inkább liberálisnak, tehát populistaellenesnek számít, de országukban eltérő a helyzetük. A jobboldali magyar és lengyel kormány szilárdan ül a nyeregben. A cseh koalíció már törékeny, a szlovák vezetés baloldali populista és ugyancsak meggyengült. Viszont a fővárosokban általában az átalakulás győztesei laknak, míg vidéken a vesztesek. De a választóvonal a nemzedékek között is megtalálható. A négy városvezető a feltörekvő fiatalabb generációt képviseli, vagyis nemzedékváltást jelent az idősebb politikusokból álló populista kabinetekhez képest. Utóbbiak a sok nehézséggel járó rendszerváltás után most stabilitást és biztonságot akarnak.
A populistaellenes-liberális egységfront csak akkor ígér jót az EU szempontjából, ha képes áttörni a hatalom által belengetett blokádot és szövetségre lépni azokkal a társadalmi rétegekkel, amelyek idáig inkább a demagógok oldalán álltak. Ehhez nem elegendő jelképes nyilatkozatokat aláírni, amint az hétfőn Budapesten történt. De jelentős támogatás volna a fővárosok számára, ha a jövőben közvetlenül is kapnának uniós pénzeket.
Európában egy kézen meg lehet számolni azokat az országokat, amelyekben baloldali pártok vannak hatalmon, ezen belül pedig kontinens keleti felén évek óta lejtőre kerültek a szocialista pártok, mivel bebetonozzák hatalmukat az olyan jobboldali populisták, mint Orbán és Kaczynski. Ennek érdekében egyes ellenfeleiket a kommunizmus védelmezőiként tüntetik fel. Romániában viszont jó egy évtized után kikerült a kormányzásból a Szociáldemokrata Párt. Korábbi vezetője, az erős ember Dragnea számára pedig ennél már nem is lehetne rosszabb, hiszen májusban korrupcióért bebörtönözték.
De 2019 általában rossz év volt a szocialisták számára. Már jó ideje hanyatlanak, sőt agonizálnak, most azonban új mélységekig jutott a népszerűségük és már az a kérdés, hogy a megújulás érdekében képesek-e újra kitalálni magukat. Úgy tűnik, a politikai fő áramlat jobboldali erői jobban tudtak alkalmazkodni a populizmus kihívásához. A Brit Munkáspárt ugyanakkor megaláztatással zárja az esztendőt. A német szociáldemokraták támogatottsága még sosem volt ennyire csekély. Az olasz és a spanyol középbal csak azért lehet hatalmon, mert ingatag szövetségre lépett elitellenes csoportokkal. Ugyanakkor sehol sem látni, hogy lenne karizmatikus vezetője.
A strasbourgi szocialista frakció egyik dán tagja nehezményezi, hogy a New York Times már egy jó hónapja feltárta, milyen visszaélések zajlanak Magyarországon az uniós agrártámogatások körül, mégsem történt semmi. Márpedig – hangsúlyozza Lara Wolters – az ilyen ügyek az egész rendszerre árnyékot vethetnek, még akkor is, ha csupán egy pár országra jellemzőek. De hogy ez ne így legyen, annak érdekében Brüsszelnek ki kell állnia az átláthatóság mellett, be kell indítania a születőben lévő jogállami mechanizmust, és véget kell vetnie annak, hogy egyesek antidemokratikus módon a saját zsebüket gazdagítsák a szubvenciókból. Ilyen vádak nem csupán Orbán, hanem a cseh kormányfő ellen is felmerültek. Paradox, hogy mindketten az EU leghangosabb bírálói közé tartoznak.
A Bizottságnak vannak eszközei: vizsgálatot indíthat, amint az Babis esetében is történt. Átvilágíthatja az alapok elosztásáért felelős nemzeti hivatalok működését. Persze éppen az említett negatív példák alapján kétséges, hogy mennyire függetlenek odahaza ezek az intézmények. Ideértve, ha a földtulajdon szerkezete annyira összetett, mint pl. Magyarországon, vagy hogy egyes helyeken a termőterületeket a politika szeszélyének megfelelően adják-veszik. De bőven lehetséges, hogy a közösségi pénzek úgy landoljanak a hatalom kegyenceinek számláján, hogy formálisan senki sem szeg szabályokat. Vagyis amit a New York Times leleplezett, az kétes gyakorlat, de nem okvetlenül törvénytelen.
Úgy hogy Brüsszel nem egykönnyen tudja ellenőrizni, mennyire volt jogszerű a támogatások felhasználása. Ezért alapvető, hogy az unió meg tudja büntetni azokat a kormányokat, amelyek saját hatalmuk növelésére és a nem a polgárok szolgálatára használják a mezőgazdasági alap kifizetéseit. De ahol rendszerszintű a hiba, ott az egész rendszert meg kell reformálni. Erre jó a javaslat a jogállami mechanizmus megteremtésére, ami azt tartalmazza, hogy pénzügyi szankciókkal sújtanák mindazokat a tagállamokat, amelyeknél gondok mutatkoznak a demokratikus normák betartása körül, főleg a közintézmények működése kapcsán. Az eljárás megakadályozná az említett, féllegális umbuldákat is. A gond az, hogy az indítvány elakadt a Tanácsban és a költségvetési vita egyik kulcskérdése lett. Pedig alkalmas volna arra, hogy bevetésével vissza lehessen szerezni az elcsaklizott eurómilliókat.
