Csak úgy sorjáznak a meglepő állítások a „Nemzeti Energiastratégia 2030, kitekintéssel 2040-ig” elnevezésű dokumentum jelenleg egyeztetés alatt álló, a postaládánkba beesett változatában. Bár némiképp önismétlő, néha önellentmondásos és a Fidesz számos propaganda-fordulata sem hiányzik belőle, mégis inkább szakmai vívódásnak tűnik, világos megoldások nélkül. Az eddigieknél azonban így is megalapozottabb, sőt a széndioxid-kibocsátás 30 év alatti lenullázását célzó állítások is kihámozhatók belőle. Amíg a dokumentumra a Parlament ráüti pecsétjét, lesz min vitatkozni - alighanem a NER-táboron belül is.
A Fidesz-KDNP utoljára 2011-ben fogadott el 2030-ig terjedő energiastratégiát, ráadásul hangzatos módon 2050-es kitekintéssel. Bár Kaderják Péter, az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az elmúlt hónapok során többször célzott a nyolc éves anyag frissítési szükségletére, a mostani változat beszédes módon már csak 2040-ig mer előretekinteni. Az anyag, elszórva bár, de több, az Orbán-kormány által kiötölt-fenntartott rendszer eltörlését indítványozza. A három éve furfangosan betiltott szélerőművek aktáiról például lefújnák a port.
Bár a szél szó először csak zárójelben jelenik meg, később a napelemek kiegészítőjeként, még lejjebb pedig már a naphoz fogható fontosságú eljárásként szerepel. Az általuk – az anyag címének némiképp ellentmondva csak 2040-re – felvázolt ötféle erőmű-összetételi tervből négy számol a széllel. Miközben az Orbán-kabinet – az általános szakmai megrökönyödés ellenére – nem engedélyezi a jelenleg összesen 330 megawatt (MW) méretű szélerőmű-park bővítését, az anyag „az adminisztratív akadályok elhárításával” 2030-ra 1500 MW-tal, 2040-re pedig már 2700 MW-tal számol.
A lakosságot közvetlenebbül érinti az az egyértelmű vállalás, hogy 2050-re minden arra alkalmas hazai épületet energiahatékonnyá, széndioxidkibocsátás-mentessé tesznek. (Igaz, mivel az Orbán-kabinet a 2050-ig megvalósítandó teljes szennyezésmentesítést célzó uniós kérésre, ha nehezen is, de két hete végül igent mondott, más cél nehezen képzelhető el.) Erre programot dolgoznak ki, aminek keretében - az újakat is beleszámolva - a hazai ingatlanok 3,3 százalékát évente felújítanák (a 2010-es választási programban még évi 10 százalékos tempót ígértek). Emlékeztetnek, hogy a 3,9 millió lakott ingatlan több mint kétharmada korszerűsítendő: a hazai lakások fogyasztása az EU 10 legrosszabbja közé tartozik. (Közel harmaduk vagy korszerű, vagy mélyfelújításra már alkalmatlan.) Az 1,4 millió vidéki családi házra – többségükben Kádár-kockákra – vegyes csomagokat dolgoznának ki, de vissza nem térítendő támogatás csak a 10 éven felüli megtérülésre járna. Az 1,4 millió társasházi – köztük panel – lakás, illetve a közintézmények felújítására hitelt és úgynevezett Escókat ajánlanak. Utóbbi a költségeket első körben magára vállaló kivitelező, amely felé az elért rezsimegtakarításból törleszt a ház. (E tárgyban már több kudarcos történet ismert.) Emlékeztetnek, hogy 2021-től csak „közel nulla”, negyedrészt megújuló felhasználású házak építhetők, figyelmeztetve a szigetelt lakások alacsonyabb hőigényére. A jövőben korlátozhatják vagy akár meg is tilthatják az új lakások gázcsatlakozását. Vissza nem térítendő uniós felújítási forrásokat a hátrányos helyzetű „energiaszegények” kapnának. A háztartási gépek cseréjére az eddigiektől eltérően csak kedvezményes hitel járna. Kiszámítható és egyszerűbb programokat ígérnek.
Az ipar sem áll sokkal jobban, amely egységnyi értéket az uniós átlagnál kétharmaddal több energiával állít elő. Itt tilalmakkal és ösztönzőkkel – például a taó felülvizsgálatával – növelnék a hatékonyságot. A 2030-as cél az uniós átlag elérése. Ugyanekkorra az ország végső energiafelhasználása a gazdaság erőteljes fejlődése mellett se lépné túl a 2005-ös, 785 petajoule-os (PJ) szintet, miközben az érték 2017-ben 775 PJ-ra rúgott. Bár ezutánra már nem ígérnek csökkenést, a növekedés forrása csak megújuló lehet.
„A rezsicsökkentés eredményei megőrzése mellett” a tarifák egyfajta, kissé ködös átszabását tervezik. A takarékosságtól és a nagykereskedők között gerjesztett versenytől „alacsony”, „ellenőrzött”, „fenntarthatóan megfizethető” rezsit várnak. Az áram, a gáz és a távhő árszabályozásának „koncepcionális átalakításával”, illetve „korszerűsítésével” a hatékonyságot, a klímabarát átmenetet ösztönző, a tőzsdei árakat tükröző csomagokat hoznának létre. A tarifáknak fedezniük kell az iparági költségeket (papíron ma is ez a szabály), az áraknak pedig „fenntartható módon” kell támogatniuk a gazdaság versenyképességét és a jólétet. „Átalakítnák” az egyetemes szolgáltatási jogosultságot, felülvizsgálva az egyedi kedvezmények célzottságát és indokoltságát. A jelenlegi tömbtarifák kibővítésével lenne például világítási alapcsomag, illetve a magasabb alapdíjak egy alapellátást is biztosítanának. Ösztönöznék a „fogyasztói válaszadást”, ami részint a háztartások termelővé válását, részint a tarifák révén az alacsonyabb terhelésű időszakok felé terelésüket jelenti. Szerintük a távhődíjak jelenlegi módszertana sem ösztönöz a hatékony beruházásokra. A szociálpolitikát energiaszektoron kívüli forrásokból, célzott rezsiutalványokkal biztosítanák, de igyekeznének meghatározni az energiaszegénységet, és az érintettek számára is új tarifákat kiötölni. 2030-ig uniós forrásokból egymillió „okos mérőt” telepítenének, bár ennek költségét beépítenék a tarifába is. Mindezek növelnék az „ügyfélélményt”. (A tervezet nem szól arról az immár százmilliárdosra becsülhető forrásról, ami az egyre alacsonyabb tőzsdei beszerzési és a 2014 óta változatlan - „rezsicsökkentett” - lakossági árak fokozódó különbsége folytán felhalmozódott az állami gáznagykereskedőnél és amiből elvben csak az árak csökkenthetők.)
Bár az egész átalakítás fő célja a szennyező gázkibocsátás megszüntetése, az anyag erre már a címéből következően sem fogalmaz meg 2050-ig szóló állításokat. De eddigi 2030-as vállalásaiktól is visszalépnek: miközben akkorra a hazai áramtermelés 90 százalékának kibocsátás-mentesítését ígérték eddig, a mostani cél már csak „közel 80” százalék, ami 2040-re csökkenne 90 százalékra. Bár a gazdaság egészére vonatkozó, 1990-hez képest 40 százalékos csökkentési cél nem változott, Brüsszel megnövelt, 55 százalékos igényét nem említik. Az EU felé vállalt, 20 százalékos megújulóarányt „nagyvonalúan” egy százalékkal, 21 százalékra emelik, miközben az Unió szerint méltányosan 23 százalékkal járulhatnánk hozzá az amúgy 32,5 százalékos közös célhoz. Ugyanakkor, míg a 2030-as uniós vállalás-tervezetük a közlekedés szennyezésének akár 50 százalékos emelkedését „ígéri”, e helyt (többek között a bioüzemanyagok, az LNG-, CNG- és elektromos hajtás terjedésében bízva, a szennyező használtautó-behozatal korlátozását fontolgatva) már 5 százalékos csökkenésben reménykednek. Kérdés, ez miként egyeztethető össze a „csak” 10 százalékosra tartott kőolajfogyasztás-növekedéssel. Igaz, az elmúlt évek - eme anyagban sem titkolt - szennyezésemelkedése tükrében mindkét cél igen vérmes.
Az ilyen stratégiáktól elvárt, frissített „energiamix” a szélerőművek feltámasztásán túl is tartogat meglepetéseket. Miközben határozottan kiállnak az atomblokk-építés mellett, az ötből egy terv számításba veszi, ha még 2040-re sem készülne el – horribile dictu meghiúsulna – Orbán dédelgetett atomálma. Ehhez viszont minden szempontból a legborúsabb jövőképet társítják, magas szennyezéssel és behozatallal. Emellett a fő csapásirány a megújuló, azon belül pedig a napelem. 2035-re például 200 ezer hazai sátortetőn látnának szívesen ilyet. Emellett a szélen kívül megjelenik a hulladék, a földhő, a biogáz, biometán, kiemelt hangsúlyt kap a minél inkább megújuló-alapú távhő és a hidrogén. Pártolják az ellenőrzött energiaültetvényekről származó biomasszát. (Szakértők szerint ez messze nem fedezi a tervezett igényeket.) Az általában tágabb összefüggésben előkerülő függetlenség, illetve választási szabadság alatt főleg a helyi, akár közösségben termelt és elfogyasztott energiát értik, ami a hálózat nagyarányú átalakítását igényli. Az erőművi széntüzelést 2030-ra, a lakosságit 2040-re vezetnék ki teljesen. Hitet tesznek az azóta állami kézbe került Mátrai Erőmű átalakítása mellett, amire 130 milliárdos EU-támogatást várnak.
Az anyag részletesen boncolgatja a földgáz kérdését. Kaderják Péter konferenciákon már említett szavaihoz híven az energiahatékonysági beruházásoktól 2030-ra az éves fűtési gázigények 2 milliárd köbméteres csökkenését várják. Az ország jelenlegi 10 milliárd köbméteres éves fogyasztása így 2030-ra 8,7 milliárd, 2040-re pedig 6,3 milliárd köbméterig csökkenhet. Miközben valamennyi energiahordozó esetében hangsúlyos cél a behozatal mérséklése, reményeik szerint tíz év múlva az oroszon kívül már a horvát LNG-lefejtőből, Romániából és szabadkereskedelmi csatornákon is jutunk gázhoz, épülne cső Szlovénia-Olaszország felé, illetve ösztönöznék a belföldi kitermelést. A kettő közötti ellentmondást azzal hidalják át, hogy a több beszerzési forrás javítja alkuhelyzetünket. Mások szerint ennek az ésszerűség hamar határt szab, amire másutt az anyag is céloz. Eszerint megszüntetnék a 10 százaléknál kisebb kihasználtságú vezetékek támogatását. Az ellátás egyensúlya miatt viszont határozottan kiállnak a gázerőművek mellett. Mivel ezek fajlagosan drágábbak, önmagában a létükért is fizetnének. Némiképp váratlan fordulattal, az ígért fogyasztások elmaradása miatt kezdeményezik a Fidesz által két éve még a rezsiharc lázában elrendelt ingyenes gázcsatlakozások újragondolását.
A tervezet meglepő határozottsággal áll ki a Fidesz-KDNP által öt éve kiötölt vezetékadójának, illetve az energiacégek kiemelt, a Gyurcsány-kormány által bevezetett, de az Orbán-kabinetek által is fenntartott, Robin Hoodról elnevezett nyereségadójának eltörlése mellett. Ehelyett a szennyezést büntető jövedéki-, karbon-, illetve energiaadót és levegőterhelési díjat javasolnak.
A tervek pénzügyei meglehetős kusza képet mutatnak. 2030-ra különösebb részletezés nélkül közölnek egy 18300-33000 milliárdos fejlesztési szükségletet. (Orbán Viktor a közelmúltban 2050-ig 50 ezer milliárdot emlegetett.) A 2040-es erőműfejlesztési táblázatuk 7-12 ezermilliárdos költséget becsül. A hálózat félezermilliárdot igényel. A belátható uniós források ugyanakkor alig rúgnak ezermilliárdnál többre. Ezen felül a következő évtized során körülbelül félezermilliárdos forrás költhető el felújításokra szén-dioxid-kvótákból és egy Modernizációs Alapból. Vagyis jelentős magántőke-bevonásra is szükség lesz – állapítják meg, kiemelve a kutatás-fejlesztés, az oktatás, a szemléletformálás, a szaktanácsadás, az ügyfélszolgálatok és a kiberbiztonság fontosságát is.
