Pontosan száz esztendővel ezelőtt a labdarúgás néhány ezer rajongója hálatelt szívvel gondolt arra, hogy november elsején – miként akkoriban írták: „a pálya erős fölázottsága miatt” – már az első félidő befejeztével véget kellett vetni a MAC–III. Ker. TVE első osztályú bajnoki mérkőzésnek.
Így maradt futballprogram az esztendő végére is.
Akkor már a köztisztasági hivatal fölszólította a munkanélkülieket, hogy nappali vagy éjjeli hóeltakarításra jelentkezzenek. Ezért aztán a MAC margitszigeti sporttelepe helyett a jobban felszerelt Üllői úti stadionban tartotta az elhalasztott találkozó pótlását, amiben amúgy praxisa volt. A Magyar Kupa 1913-as elődöntőjét ugyanis három részletben vívta a BAK-kal. (A legjobb négy között a Magyar Athletikai Club rivalizált a Budapesti Athletikai Klubbal.) Az első meccset a heves esőzés miatt kellett abbahagyni egy óra múltán, 1:1-nél, majd az elmaradt harminc percet játszották le, ám az után 2:2-re álltak a felek. Harmadszorra is egybe kellett gyűlni tehát, s az újabb randevú után végre nem maradt kétség a felől, melyik csapat állhat ki a döntőben az FTC ellen. A tizenháromban húsz esztendős bálvány, az utóbb Nürnbergben, Münchenben és Bécsben egyaránt „Fussballkönignek” nevezett Schaffer „Spéci” Alfréd, aki a Tanácsköztársaság idején fegyverrel a kezében pózolt a magyar–osztrák válogatott mérkőzésre felsorakozott játékosok között, két remek gólt szerzett, s vezérletével a BAK 4:1-re nyert.
Az 1919-es pótbajnokira aztán háromezer drukker ment ki boldogan a ferencvárosi sporttelepre, de ott nem sok izgalom várta, mert Schiller Gyula játékvezető a tizenötödik percben kiállította a magáról megfeledkezett Telkes Lászlót, a MAC legjobb csatárát. A létszámfölényben az óbudaiak kedvükre „footballoztak”, s 4:1-re győztek. Az „atlétákon” a sokoldalú hátvéd, Kehrling Béla sem segíthetett, pedig neki megannyi sikerélménye volt a sportban: teniszben 44-szer nyert magyar bajnoki címet, párosban harmadik helyezést ért el Wimbledonban, világbajnoki aranyérmet érdemelt ki asztaliteniszben, és négyszeres futballválogatottnak mondhatta magát. Ám hiába igyekezett, a korabeli beszámoló szerint a TVE labdarúgói „Szabó Jenő, Breuer II, Hönich II meg Schrott rúgása révén jutottak egy-egy goalhoz, míg a balszerencsével küzdő athleták egyetlen goalját Jancsár Jenő lőtte”. Ha nincs a leküldés, akkor másként is alakulhatott volna a meccs, hiszen „a III. ker. Vívók két gyenge tartalékot voltak kénytelenek szerepeltetni: a kapuban az ifjúsági második csapatból való Bródit, a jobbhátvéd helyén pedig egy Hegyi III nevű játékost, aki erőszakos és durva volt”.
Az indulatok a pályán nem csupán tizenkilenc utolsó napjaiban szabadultak el. A MAC-cal például előfordult, hogy az MTK-val vívott találkozón Rácz Győző a bordáit, majd egy héttel később, az Újpest ellen Bodnár Sándor a bokáját törte. „A súlyos szerencsétlenségek oly megrendítő hatással voltak az e játékosok mögött játszó Lenz Oszkár jobbfedezetre – írta az újság –, hogy idegrohamot kapott.” Ám a MAC labdarúgóit sem kellett félteni; Szandovits Ernő balhátvéd például „bottal fejbe verte Spannring játékbírót”. Feljegyezték továbbá, hogy Kropacsek Ferenc, az MTK kapuvédje felpofozott egy nézőt, mert az kritizálta őt. Fried Ármin, a Terézvárosi Torna Club balbekkje pedig hasba rúgta Braunt „Csibit”, az MTK talizmánját, mire Braun nővére a meccs után arcul ütötte Friedet. A hasba rúgás akkoriban nem volt ritka: a szintén terézvárosi Proczenkó Ferenc így bánt el Varga Péterrel, a kispestiek kapusával, aki – a helyszíni jelentés szerint – „percekig ájultan fetrengett” az Amerikai úti pályán. A tudósítás kitért arra is, hogy „a játéktérről eltávolított Proczenkó összeverekedett a nézőkkel, csak úgy röpködtek a pofonok és a botütések”.
Emléklap erről nem készült, a Vígszínház viszont kínált ilyen szuvenírt száz koronáért – többek között – Csortos Gyula, Hegedűs Gyula, Molnár Ferenc, Varsányi Irén aláírásával, hogy szilveszter este ritka aratása lehessen az autogramgyűjtőknek. A sporttelepek durvaságai nyomán a Pesti Hírlap egyenesen a labdarúgásnak ment neki: „Inkább a football pusztuljon el, mint a magyar nemzet ifjúsága!”
Kár lett volna a több mint sportágért, elvégre az 1919. december végén befejezett novemberi forduló átlag nézőszáma 3083 volt.
A közönség száz évvel megelőzte a korát.
