rablás;szálloda;

2019-12-30 12:13:16

A szobájába csalta, majd megkötözte és kirabolta a hotel portását egy férfi Egerben

Még ugyanezen az éjszakán egy benzinkútról elhajtott egy autóval, melyből készpénzt és sportfelszerelést vitt el.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki a szobájába hívta, majd megtámadta az egyik egri hotel éjszakai portását azért, hogy a szálloda bevételét megszerezze.

Az ügyészség közleményében azt írja, a vádirat szerint a férfi még tavaly novemberben vett ki egy szobát a szállodában, majd odacsalta a recepcióst azzal, hogy az – általa előzőleg szándékosan – elrontott WC-tartályt megjavíttassa. A terve az volt, hogy míg a recepciós elhárítja a hibát, a portán lévő kasszából megszerzi a hotel bevételét. A recepciós a férfi hívására felment a szobába, ám ott közölte, hogy nem tudja megjavítani a hibát. Ekkor a vádlott megtámadta a férfit, a földre vitte, majd ököllel fejen ütötte, amitől a sértett rövid időre az eszméletét is elvesztette. Ezalatt a vádlott megkötözte a portást, és a pulóverét is a fejére húzta. Amikor a sértett magához tért, a férfi levezette a recepcióra, majd a kassza kulcsát megszerezve, abból 42 ezer forint készpénzt elvett, és távozott a helyszínről. A portás a bántalmazás során agyrázkódást, zúzódásos, bevérzéses sérüléseket, továbbá 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

A vádlott még ugyanezen az éjszakán, az egyik egri benzinkútról, a nyitva lévő, járó motorral pár percre hátrahagyott autó volánja mögé ült, és a város másik végéig hajtott. Itt magához vette az autóban talált készpénzt és sportfelszerelést, közel 120 ezer forint értékben, továbbá a sértett jogosítványát és az autó forgalmi engedélyét, majd a járművet az út szélén hagyva távozott.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy a férfi a saját édesanyját is meglopta: a kulcsával bement a nő házába, és onnan műszaki cikkeket, valamint egy kerékpárt tulajdonított el, közel 300 ezer forint összértékben.

Az Egri Járási Ügyészség a különös visszaeső vádlottal szemben rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, és jármű önkényes elvételének bűntette, továbbá lopás minősített esetei miatt emelt vádat. Az ügyészség – halmazati büntetésül – börtönbüntetés kiszabására, valamint közügyektől eltiltásra tett indítványt.