Budapest;késelés;nők elleni erőszak;

Rendőrök viszik el az emberölési kísérlettel, barátnője megkéselésével gyanúsított M. Andrást

Megvertek és nyakon szúrtak egy nőt Budapesten (rendőrségi videó)

Az áldozat éppen zárat akart cseréltetni, hogy távol tartsa volt barátját, amikor a férfi rátámadt.

Volt partnere késelt meg egy nőt péntek este a XI. kerületi Menyecske utcában – írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint a gyanúsított háromnegyed nyolc körül érkezett meg a sértetthez, aki be is engedte, de aztán összevesztek, a vita pedig odáig fajult, hogy a férfi ütni kezdte volt barátnőjét.

A támadót az sem érdekelte, hogy a lakásban éppen egy lakatos is dolgozott, aki a nő kérésére cserélte le a zárat. A dulakodást látva a szakember az áldozat védelmére kelt, de a gyanúsított egy késsel így is többször megszúrta, nyakán is megsebesítette a nőt, majd elmenekült a helyszínről.

A BRFK bűnügyi bevetési osztálya a támadástól számított félórán belül elfogták a feltételezett elkövetőt: a 38 éves M. Andrásra egy V. kerületi, Akadémia utcai lakásban törték rá az ajtót.

A férfit emberölés kísérletével gyanúsítják és őrizetben tartják, a rendőrség már indítványozta letartóztatását

A főkapitányság eljárást indított, a férfi elszámoltatása folyamatban van.