kormány;Ausztria;

2020-01-07 14:31:23

Törékeny remények a császárvárosban – Felesküdött az új osztrák kormány

Szerdán már munkához látnak, a kísérlettel felérő tevékenységet egész Európa figyeli.

Kedden felesküdött az új osztrák kormány, a 17 miniszterből álló kereszténydemokrata-zöld koalíció. Kölcsönösen engedni akarják egymás „különútját, egyfelől a migrációt és az adócsökkentést, másfelől a környezet védelmét, s az államgépezet nagyobb átláthatóságát.

A választási erőviszonyoknak megfelelően a 34 éves kancellár, Sebastian Kurz által irányított csapat 10 miniszterből áll és egy államtitkárból. A zöldeknek összesen négy tárca jutott, s ebben már benne van a párt vezetője, most már alkancellár Werner Kogler vezette hivatal, ahová a sport, a közigazgatási irányítás és a kultúra, művészet tartozik. Kogler mentesítésére államtitkári rangban a kultúra irányítását Ulrike Lunacek fogja végezni, aki korábban az Európai Unióban töltött be magas tisztségeket.Ő állt rövid ideig a párt élén, amikor 2017-ben a környezetvédők, főleg belső konfliktusok következtében kiestek a parlamentből. Idén tértek vissza, 14 százaléknyi szavazatot szerezve a szeptember végi választásokon.

„Ez a nap a köztársasági elnöké” – írták az újságok a 76 éves Alexander Van der Bellenről, konstatálva, hogy három éve tartó elnöksége alatt kedden eskette fel az ötödik kormányt, sikerrel birkózott meg az előző évek válságaival. Az államfő fesztelen volt és professzionális, igyekezett komolyságra bírni a zöld minisztereket, feledtetve, hogy 10 évig ő volt a környezetvédő politikai csapat vezetője. Van der Bellen már elnökként ragadta magához a kezdeményezést 2019. májusában, amikor megbukott a néppárti-szélsőjobboldali szabadságpárti kormány. Az elnök szakértői kormányt szervezett, élén az alkotmánybíróság első emberével, pontosabban asszonyával, Brigitte Bierleinnel. A szakértők fenntartották az állami élet folyamatosságát, stratégiai döntést igyekeztek nem hozni, s most csendben-rendben átadták a hatalmat a Sebastian Kurz vezette kormánynak. Az átmeneti kormány egyetlen tagjaként a külügyminiszter Alexander Schallenberg került be az új csapatba, nem kis meglepetésre azonban tőle, a tapasztalt diplomatától elvették az európai ügyeket, amely a kancellári hivatalba került a miniszteri rangú néppárti Karoline Edtstadlerhez,Kurz lojális hívéhez.

A zöldek vezetője nyakkendő nélkül, de napszemüvegben érkezett az elnöki palotába, a környezetvédők szupertárcáját irányító Leonore Gewessler, a Global 2000 környezetvédő szervezet volt elnökeként pedig kerékpárral. Gewessler kezében lesz a zöldek kormánytevékenységét meghatározó környezetvédelem, a közlekedés, az infrastruktúra, az energiaszektor vezetése, azon kell dolgoznia, hogy a gazdaság és a környezet érdekeit harmonizálja, ahogy hivatalosan mondják, az ökonómia és az ökológia összehangolása.

Szerdán már munkához lát az új kormány, a kísérlettel felérő tevékenységét egész Európa figyeli. A Sebastian Kurz által irányított ÖVP ugyanis nem egyszerűen konzervatív, de előző koalíciós partnerétől, a szabadságpárti kékektől a migráció, a menekültek, a biztonság kérdésében már már szélsőségesnek mondható javaslatokat, intézkedéseket vett át. Lenyelette például a baloldali értékeket valló zöldekkel, hogy egy hónapra letartóztathatók olyan migránsok, akik még nem csináltak semmit, de a hatóságok gyanúsnak tartják viselkedésüket.

Ez volt az egyik olyan intézkedés, amely számos környezetvédőt megrémített. Hogy szombati kongresszusukon – a civilszervezetekkel is meghitt viszonyt ápoló – párt küldöttei mégis 93,1 százalékban mondtak igent arra, hogy megpróbálnak közösen kormányozni a lélekben idegen ÖVP-val, az Kogler érveinek volt köszönhető. A pártjában példátlan népszerűségnek örvendő politikusnak sikerült meggyőznie a vele azonosan gondolkodókat, hogy csak szerepvállalásukkal tarthatják távol a hatalomtól a szélsőjobbot, de arról is, hogy a klímaválság felerősödésének időszakában új gondolkodás felé tudják vezetni Ausztria és talán Európa lakóit. Kogler úgy fogalmazott, hogy a vita a most súlyos erőfölényhez jutott néppárttal mindennap folytatódni fog. A zöld párt addig marad hatalmon, amíg bízhat benne, hogy illúzióiból valóság lesz.

A zöldekhez hasonló méretű két további parlamenti párt, a szociáldemokraták és a szabadságpártiak nagyon figyelnek. A válsággal küzdő SPÖ nem szeretné, ha a szociális kérdéseket elcsennék tőlük a zöldek. A szélsőjobboldaliak viszont a volt partner, a néppárt „ártatlanságát” vigyázzák, nem fertőzi meg őket az ökológia. Azt remélik, hogy a kísérleti kormány legfeljebb két évig húzza, s utána ők térhetnek vissza a koalícióba.