Keccsölnek

Ha majd egyszer lesz egy olyan sajtótájékoztató, ahol valódi kérdésekre válaszol, akár meg is tudakolhatnánk Orbán Viktortól: hány forintot ér egy emberélet? Vajon szerinte mennyi az, amennyi még nem sérti a többségi társadalom igazságérzetét, ha megkapja valaki, akitől elvették a boldogulás esélyét? Megkérdezhetnénk akár ezt is. De minek.
Ha a választott miniszterelnök láthatóan zavar nélkül, igazságát mélyen átélve vezeti le, hogy a megkülönböztető, rossz minőségű oktatásért megítélt utólagos kárpótlás egyszerű munka nélkül szerzett jövedelem, ami joggal háborítja fel azokat, akik úgymond bezzeg keccsölnek, ott már nincs mit mondani. Adott egy kormányfő, akinek pártja nem mellesleg éppen a mélyszegénységbe nyomorított falvakból hozzá újra és újra a kétharmadot, és nem hogy nem restell rasszista dumát nyomni azon ritka alkalommal, amikor a választók előtt számot ad a tevékenységéről, hanem hiszi is, amit mond: a becsületesen dolgozó emberek érthető mód kifogásolják a cigányoknak kiszórt milliókat.
Sorra vehetnénk. Hogy épp az értelmes, legális, előrevivő munka esélyét veszi el az állam attól, akit kötelezettségét elszabotálva nem tanít meg semmire. Hogy akárhány millió sem ér föl egyetlen elvesztegetett élettel. Hogy nettó hazudozás zajlik a pénz körül, egyszerűen nem akarnak fizetni a cigányoknak. Hogy pont a kormányfő beszél hamis kisemberi tónusban a milliókról, pont ő. Hogy ő vajon hallja-e, amit mond, hallja e a szavaiból kicsendülő biztatást: hajrá emberek, ha már nincs migráns, találunk itt belső ellenséget, gyűlöljétek most egy kicsit őket. Hogy legalább palotája mélyén, távol a világ zajától szégyelli-e egy kicsit magát ezért a náci szövegért.
Kérdezhetnénk, de minek. Hiszen tudjuk a választ. Ő sem uszít, nem hazudik, nem aláz meg széles társadalmi rétegeket. Csak keccsöl.
Szerző
N. Kósa Judit

Régi focista új szerepben

Hihetetlen, mennyit tanulhat az ember egy Orbán-sajtótájékoztatóból. Kár, hogy olyan ritkán van. Én pl. szorgos guglizás és szakirodalmi betekintés nyomán sokoldalúan kiképeztem magam a futballcsapatok szereposztásából, noha mindeddig totális analfabéta voltam, mi több: az ilyen irányú érdeklődés morzsáját sem fedeztem föl magamban. Ez csak bizonyította a NER ösztönös emberismeretét: mindig is gyanították, hogy kilógok a nemzetből. Netán rá is török. De csütörtöktől a helyzet gyökeresen megváltozott. Muszáj volt tanulmányoznom a „védekező középpályás” feladatkörét és kívánatos tulajdonságait. 
Mert a miniszterelnök fontos bejelentéseket tett. Egyrészt azt, hogy 2022-ben is megpályázza a miniszterelnöki posztot. Ezzel el is oszlatta a csapatán belüli reményeket és spekulációkat arról, hogy egyszer mások is előre könyökölhetik magukat. A miheztartás végett meg is mutatta a falka ifjabb farkasainak: formában van. A produkció nagyja nekik szólt: Akela a mi politikai dzsungelunk könyvéből még nem véti el az ugrást. Pontosabban októberben ugyan elvétette, de most éppen azzal mutatja önbizalmát, hogy ezt el is ismeri. Demonstratívan magabiztos és fölényes, arcizmai megfeszülnek, de juszt is mosolyog, még némi önkritikát és öniróniát is megenged magának.
Marad tehát falkavezér, de új szerepet foglal el a pályán. Mint mondja, nem támadó, hanem védekező középpályás lesz. Mint Friss Róbert megírta, ez nem azt jelenti, hogy ne lőhetne gólt. De felismerte: módosítania kell a harcmodort. Nem életkori okokból változtat. A helyzet új: ellenfelei mintha kitanulták volna, hogyan lehet a pálya lejtését ellensúlyozni. A meccs nem lefutott. Már védekezni is kell. Ezt olvastam a ”védekező középpályás” feladatáról: „megelőző szerelésekkel zárja el az ellenfél elől azokat a területeket, ahol támadást lehetne folytatni”. Most éppen ez történt. A miniszterelnök igyekezett rátenyerelni két fontos ellenzéki témára: az egészségügyre és a környezetvédelemre, ahonnan alappal és sikerrel lehetett támadni kormánya politikáját. Mostantól senki se zöldebb, és senki sem viseli jobban a lelkén a betegek sanyarú sorsát. 
Még a végén a kampányolás helyett valahára kormányozni is fognak? Ám úgy tűnik: mindent a meccs időtartama határoz meg. Abba szabad belefogni, ami gyors sikert hoz. Abba nem, aminek gyümölcse csak később érik be. Kifesteni a kórtermeket, felszerelni a WC-deszkát, a beteggel legközvetlenebbül érintkező nővérek közérzetét javítani - igen. És ezt se becsüljük le! Jó, hogy megtörténik. De érdemben változtatni a finanszírozáson, az állami egészségügyben tartani az orvosokat, betömni az alapellátás tátongó lyukait – azt már nem. Lassú, macerás, konfliktuskeltő. Az általános elégedetlenség annyit elért, hogy az egészségügy és a klímavédelem végre felkerült a kormány agendájára. De ahhoz, hogy ne csak könnyedén, tessék-lássék kipipálni akarják, az összehangolt akciók, szakmai és politikai kezdeményezések, a számonkérő társadalmi erő folyamatos demonstrálása egy percre sem szünetelhet.
Már csak azért sem, mert tanulságos benyomást szerezhettünk arról: hogyan csinál hülyét a védekező középpályás akár a saját csapattársaiból is. Akik eddig engedelmesen felmondták a korábbi leckét a „klímahisztiről”, a magyar egészségügy kiváló teljesítményéről, az ellenzék és a független sajtó alaptalan rágalmairól. Szegények, most tátoghatnak. A mameluk újságírókkal együtt. Kevés megalázóbb mondatot hallottam, mint amikor a kormányfő a két Bencsik között el nem igazodva érzékeltette jelentéktelenségüket: „Bencsik Gábor? András? Jóska?”, vagy mi…
A védekező középpályást nem zavarja, ha mozgása még társai és drukkerei számára is követhetetlen, sőt. Egy híres védekezőről, N’Golo Kantéról (na, milyen vagyok, hogy ezt is megtanultam?!) írják: „Néha úgy tűnik, kettő van belőle. Egyik a pálya bal-, a másik a jobboldalán.” Mi, tudatlanok, ezt eddig pávatáncnak hívtuk, most kiderült, hogy csak a védekező középpályás erénye.
A retorikába tehát bekerültek az eddig a pálya baloldalán hangoztatott témák. Ez komoly váltás. De éppen azért történik, hogy maradhasson a lényeg: az egyeduralomra törekvés, a militáns politika, a lubickolás a konfliktusokban, az unióellenes bezárkózás. Marad az is, hogy ennek érdekében rájátszik akár a legrosszabb hajlamainkra: a sanda előítéletre, gyűlöletre, bűnbakállításra is. Ezért hangzanak el talán a legszégyenteljesebb szavai a jogfosztott, megalázott gyöngyöspatai cigány diákok ügyében, akik ”munka nélkül” (micsoda ócska cigányellenes klisé!) jutnak pénzhez. Ezért nem átallja az eddig legkorruptabb kormány fejeként a neki nem tetsző bírósági ítéletek kapcsán a bírókat gyanúsítani korrupcióval. Ezért utasít egy bírósági ítélet végrehajtásának megtagadására.
Egy neves védekező középpályás, talán Carrick nyilatkozta: „Mindig úgy harcolok a labdáért, mintha az egy étellel teli tányér lenne. Mintha az lenne életem utolsó lehetősége.” Orbánnak talán az is. És kell, megint kell neki az a teli tányér. Rajta feltálalva az ország. De már ott van a pályán a másik csapat. A miénk. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Szemetek

Indulatos Facebook-üzenetben kürtölte világgá Karácsony Gergely főpolgármester, hogy az állami kukaholding - leánykori nevén NHKV - felmondja a fővárosi szemétszállításért felelős FKF-fel 2016-ban kötött szerződését. 
A kukacsekkek országos beszedése négy éve került át az önkormányzati szemétszállítóktól az akkor alapított NHKV-hoz, amelynek a begyűjtött díjakat vissza kéne osztania a kukát változatlanul ürítő helyi cégeknek. Azt mondták, ez egyszerűbb. Az elmúlt négy évben a kukaholding nagyjából annyit fizetett a fővárosi hulladékcégnek, amennyit a fővárosiaktól beszedett. Ám mint kiderült, ez csak úri kegy, hisz "képletük szerint" az FKF-nek harmadával kevesebb járna. Most pedig csak életbe lép a képlet. Az indok ismeretlen, az okot sejtjük.
Az NHKV-FKF viszony már a fideszes időkben sem volt felhőtlen. Erről Orbán és Tarlós 2018-as megállapodásának ama együgyű pontja tanúskodik, miszerint az NHKV tényleg kifizeti FKF-es tartozásait. Karácsony Gergely a holding mostani lépését e paktum felmondásaként értelmezi, noha, mint emlékeztet, Orbán az új városvezetésnek is megígérte annak betartását. Tehette, hisz voltaképp nem ígért semmi számon kérhetőt. Illetve annyit, hogy a negyedévesről áttérnek a havi elszámolásra, ami persze nem teljesült, de ez kit érdekel. Orbán csütörtöki sajtótájékoztatóján is szemrebbenés nélkül biztosíthatta Karácsonyékat a Tarlós-féle megállapodás betartásáról, mi több, saját türelméről.
A történet ismerős: két éve Észak-Kelet Pest és Nógrád szemétszállítása is hasonló előzmények után omlott össze. Az NHKV ott is különböző fal indokokkal csavarta le a helyi hulladékot begyűjtő, ellenzék-közelinek tartott Zöld Híd jussát. A cég átszervezett, levelezett, könyörgött, kiabált, ám amikor az utolsó kukásautóból is kifogyott a nafta, beadták a kulcsot - mégpedig szabályosan, a katasztrófavédelemnek. A hatóság viszont kicsit késve intézkedett. Így pár napig az utcán állt a szemét. Több se kellett a Fidesz-propagandának, a látványt az "elvesztett parlamenti választások miatti ellenzéki bosszúként" állította be. A térségben azóta is a katasztrófavédelem végzi - a Zöld Híd eszközeivel, állampénzen - a begyűjtést.
Karácsony Gergely küzd, kormányülésekre jár, tiltakozik, „kilépteti” az FKF-et a kukaholdingból (ami Orbán hozzájárulása nélkül azonnali csődöt hozna), másutt klímavészhelyzetről, körforgásos gazdálkodásról, leválogatásról beszél. Láttam már ezt. Amikor aztán elfogy a pénz, és kifekszik a cég, a katasztrófavédelem pont csak annyit késik, hogy a kormánymédia elkészíthesse a képeket a „szeméttel öntötte el Budapestet Karácsony” című opuszokhoz. Aztán jön az állam, és „az FKF eszközeivel” megmenti a fővárost a bűzlő liberálbolsevik mocsoktól.
Nem az egyszerűsítés végett központosította a kukadíjbeszedést Orbán Viktor. Hanem hogy ha úgy látja, egy rejtett gomb megnyomásával bármikor elönthessen szeméttel városokat. Ezt kísérletezték, finomították ki két éve, 110 ezer észak-közép-magyarországi háztartás kárán.
Szemét dolgok ezek.
Szerző
Marnitz István