Előfizetés

Tovább romolhat a helyzet januárban és februárban Ausztráliában

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.11. 13:05

Fotó: AFP
Tovább súlyosbodhat az ausztrál tűzvész januárban és februárban - mondta Kröel-Dulay György ökológus (Magyar Tudományos Akadémia) szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az ökológus szerint mivel hagyományosan az év első két hónapjában kapnak lángra a bozótosok Ausztráliában, számítani kell arra, hogy tovább romlik a helyzet. Hozzátette: a mostani tűzvész annyiban más, mint a korábbiak, hogy - mivel az elmúlt három évben rendkívül kevés volt a csapadék - az eddig nedves erdők is kiszáradtak és lángra kaphattak. Az ausztrál jelentések szerint 2019 volt a legmelegebb és a legszárazabb év az ország történetében, ami azt jelzi, hogy a globális felmelegedés hatására változik a klíma - mondta az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa.

Ötven évnyi uralkodás után meghalt az ománi szultán

MTI
Publikálás dátuma
2020.01.11. 10:40

Fotó: MOHAMMED MAHJOUB / AFP
Utódja a 65 éves Hajszán bin Tárik asz-Szaid kulturális miniszter
 Ötvenévi uralkodás után, 79 éves korában elhunyt péntek este Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ománi szultán - jelentette az Arab-félsziget délkeleti részén elterülő ország állami hírügynöksége az uralkodói palotára hivatkozva. Utódja a 65 éves Hajszán bin Tárik asz-Szaid kulturális miniszter, az elhunyt szultán unokatestvére lett, aki már le is tette a hivatali esküt az állam kétkamarás konzultatív gyűlésében (parlament). Kinevezéséről a Twitteren számolt be az Al-Vatan című helyi napilap. Az AFP hírügynökség értesülése szerint Kábusz szultán vastagbélrákban szenvedett, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. December elején egy hétig egy belgiumi kórházban ápolták. Kábúsz bin Szaid asz-Szaid 1970-ben, a volt gyarmattartó Nagy-Britannia segítségével, vértelen államcsínnyel megdöntötte apja, Szaid bin Timur szultán hatalmát. Azóta volt miniszterelnök, majd védelmi, külügy- és pénzügyminiszter is. Az elhunyt uralkodónak nincs gyermeke, és nyilvánosan nem jelölt meg utódot a trónra. Egy 1996-os törvény úgy rendelkezik, hogy az uralkodócsalád feladata kijelölni az új szultánt. Ha a családtagok nem tudnak megállapodni, akkor egy tanács - amelynek tagjai a hadsereg, a biztonsági erők és a legfelsőbb bíróság vezetői -, valamint a konzultatív gyűlés (parlament) két kamarájának elnöke jelöli a trónra azt, akinek a nevét a néhai szultán meghagyta egy lezárt borítékban. Az országban háromnapos gyászt hirdettek. Ománnak jó viszonya van az Egyesült Államokkal és Iránnal is.

Ballie, az otthoni járőr

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.01.11. 10:30

Fotó: DAVID MCNEW / AFP
Pénteken zárult Las Vegasban az Elektronikai Javak Fogyasztói Vására. Ezen szokás szerint a legújabb tévéket, telefonokat, robotokat, járműveket, háztartási eszközöket, egészségügyi berendezéseket mutatták be a gyártók.
Több mint 4500 kiállító jelent meg a kaszinók városában, a látogatók száma a négy nap alatt a 2,9 millió négyzetméteren meghaladta a 170 ezret. A kiállítás legnagyobb játékosai, az Amazon és a Google mesterséges intelligenciájú (MI) személyi asszisztenseiket fényezték. A Google szerint az övékét 90 országban 500 millió ember használja naponta. Eközben az Amazon Alexa-asszisztens Echo hangszórói a globális piac 25 százalékát tarolták le. Bár kétséges, hogy az embereknek szükségük van-e igazán okos MI asszisztensekre, legtöbben csak alapfeladatok elvégzésére - mint zenelejátszás vagy időjárás ellenőrzés - használják őket. Az önvezető autók is messze állnak még a megvalósulástól, de vannak már olyan jellemzőik, amik segítik a vezetés biztonságát. A Samsung bemutatta Exynos Auto V9 elnevezésű processzorát, amely 12 kamera képe alapján segíti az autó irányítását, és több képernyőt is ki tud szolgálni, köztük az utasokat szórakoztatóakat is. Az Amazon Alexával felszerelt Lamborghiniket és a Rivian startup által gyártott elektromos terepjárókat is bemutatott. Az új intelligens autóbiztonsági rendszerek lehetnek az idei CES-en bemutatott leghasznosabb és legpraktikusabb eszközök. A Samsung NEON nevű gyártmánya egy digitálisan előállított, meglepően élethű virtuális ember, „aki” sokkal életszerűbb együttműködésre képes a valódi emberekkel, mint az eddigi mesterséges intelligenciák. Asszisztensként vagy recepciósként lehet őket alkalmazni, de állítólag színészi munkára is használhatók. Fontos, hogy nem gépeket építenek, a létrejövő emberek ugyanis kizárólag a képernyőn léteznek, így kommunikálni is csak azon keresztül lehet velük. A Samsung fejlesztése a GEMS nevű - derékra és combra húzható, motoros szerkezetet, egy ,,testtartásjavító és motiváló rendszer". A GEMS a testmozgás támogatásával erősíti az izomzatot, javítja a testtartást, miközben tehermentesíti az ízületeket. A szerkezet nemcsak az egészségesek testmozgását támogatja, hanem - elsősorban - azokét, akik mozgásszervi panaszoktól szenvednek, mozgáskorlátozottakét, idősekét, akiknek már gondot okoz a járás vagy akár a székből való fölállás is. A Samsung háromféle GEMS-t fejlesztett ki, ezek célzottan a csípő, a térd és könyök segédeszközei lehetnek. Az egyik legnépszerűbb kütyűt is a Samsung hozta el, a kicsi, teniszlabda méretű sárga robotja, a Ballie az okosotthonhoz csatlakozó műszereket is képes vezérelni. Emellett odafigyel a házi kedvencekre, figyeli az életünket és ha olyan információhoz jut, amelyről úgy gondolja, fontos lehet tulajdonosának, máris tájékoztatást ad.
Az idei CES legjobb innovációinak járó díjat kiérdemlő LG ThinQ elöltöltős mosógép a mesterséges intelligenciát használó motorral és terméktámogatási szolgáltatással érkezett. Az új eszköz nem csak a ruhatöltet mennyiségét és súlyát képes felmérni, de a szövetek típusát is azonosítja minden programindítás előtt. Optimalizálja a beállításokat a lehető legjobb mosási eredmény eléréséhez. A készülék ezzel nem csak a hatékonyságot növeli, de 15 százalékkal meghosszabbítja a ruhadarabok élettartamát is. Az Uber és a Hyundai olyan négyszemélyes repülőtaxit mutatott be, aminek a prototípusa 2023-ban működhet, egyelőre emberi pilótával. Segwayjel közlekedő turistákat - biztonsági őröket a plázákban már mindenki látott - , a cég ezúttal új szerkezetbe, az S-padban ülteti, mint egy karosszékben. Zárt területeken, repülőtereken lesznek használatosak. Természetesen voltak még a show-n kevésbé használható, sőt teljesen használhatatlan kütyük is, amelyek valószínűleg sohasem kerülnek az üzletekbe. Vajon szükség van-e az okosgrillezőre, ami sütés közben méri a hús hőmérsékletét és eszerint állítja a hőfokot, vagy olyan fogkefére, ami jelzi, ha szerinte túl keményen használjuk. Lehet, hogy hasznosabb a fejpánt, ami méri agyhullámainkat és segít relaxálni.