Senkinek sem érdeke a háború

A perzsa kémfőnök amerikai likvidálása nyomán kialakult feszült bizonytalanság számtalan kérdést vet fel. A világot elsősorban azonban az érdekli, lesz-e háború?

Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálát eredményező január 3-i amerikai légicsapás pattanásig feszítette az amúgy is robbanékony a helyzetet a Közel-Keleten. Világszerte azt találgatják politikusok, biztonsági és katonai vezetők, szakértők egyaránt, hogy kell-e számítani az iráni-amerikai konfliktus eszkalálódására, Irán tényleges bosszújára? Rostoványi Zsolt iszlám szakértő, a Corvinus Egyetem korábbi rektora a Népszavának nyilatkozva kiemelte: „Egy súlyos geopolitikai válság alakult ki, amelynek szerteágazó következményei lehetnek. A konfliktus további eszkalálódása – ami akár háborúhoz is vezethetne – viszont egyik félnek sem érdeke. Erre utalnak az események is: Donald Trump “visszafogottabb” nyilatkozatai, illetve az Irakban lévő amerikai légitámaszpontok elleni, áldozatokkal nem járó – egyes vélemények szerint “alibi” – iráni rakétatámadások. Iránnak mindenképpen választ kellett adnia az amerikai akcióra, ez meg is történt, azonban anélkül, hogy komolyabb károkat okozott volna. Teljesen kizárni esetleges további iráni bosszúcsapások lehetőségét persze nem lehet”.

A magyar szakembertől azt kérdeztük, kell-e egyáltalán potenciális amerikai-perzsa háborúban, egy esetleges második afganisztánban gondolkodni, el tud képzelni olyan helyzetet, ami nyomán tényleges háborút indítana a perzsa állam ellen Washington? Rostoványi Zsolt szerint „semmi sem elképzelhetetlen, de ennek rendkívül kicsi a valószínűsége. Sem az Egyesült Államok, sem Irán nem akar háborút. Irán sohasem kívánt egy háború közvetlen részese lenni, az érdekei érvényesítésére, befolyásának növelésére felhasznált fegyveres konfliktusokban mindig helyi “kliensei” (Hezbollah, jemeni húszik stb.) révén vett részt. Ráadásul nyilvánvaló, hogy a hadseregeket és a haditechnikát illetően Irán és az USA nincsenek egy súlycsoportban. Az USA afganisztáni, illetve iraki háborúi rendkívül kontraproduktívak voltak, tényleges pozitív eredménnyel nem jártak, annál több negatív következményük volt (Afganisztánban a tálibok most még nagyobb területet ellenőriznek, mint a háborút megelőzően, Irakban pedig az amerikai inváziót több éves polgárháborús helyzet, “bukott államiság” és az Iszlám Állam térnyerése követte), sok áldozattal jártak és igen költségesek voltak. Az USA aligha kockáztatna meg még egy ilyet és azt az amerikai közvélemény sem támogatná. Nagyon sok függ viszont az atomalkuból való amerikai kilépés óta egyre súlyosbodó amerikai-iráni viszony további alakulásától, attól, hogy a két fél egymással szemben mennyire üt meg békülékeny, tárgyalásra és kompromisszumokra kész, avagy ellenkezőleg: kemény, fenyegető hangot. A Washington által Iránra kirótt újabb szankciók és Teherán bejelentése a megállapodás szinte minden pontjának a felmondásáról rendkívül negatív forgatókönyvet is eredményezhet: Irán visszatérhet a nukleáris fegyverek előállításához is alkalmas dúsítottságú hasadóanyagok gyártásához, ami az Egyesült Államok és Izrael részéről ismét felvetheti a több évvel ezelőtt már meglebegtetett megelőző csapásmérés lehetőségét, ami rendkívül súlyos helyzetet eredményezne”, összegezte a helyzetet a magyar iszlámszakértő.

A perzsa-amerikai viszály elsődleges „áldozata” Irak, amely az események következtében már-már kilátástalan helyzetbe került. Kire haragudjon most Irak - Amerikára, aki megsértette a szuverenitását, amikor területén likvidálta a perzsa kémfőnököt, vagy Iránra, amely szintén megsértette szuverenitását, amikor a területén lévő amerikai támaszpontokra mért csapást? Rostoványi a kérdés kapcsán mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy az elmúlt évek közel-keleti eseményei azt tanúsítják, hogy egy ország szuverenitásának a megsértése szinte mindennapossá vált a térségben. Irak valóban meglehetősen súlyos helyzetbe, a Szulejmáni likvidálása nyomán kirobbant válság középpontjába került, hiszen mind az amerikai akció, mind az azt közvetlenül kirobbantó eseménysor Irak területén zajlott. A helyzetet bonyolítja, hogy az ország, a politikai elit, illetve a politikai vezetés rendkívül megosztott és különböző törésvonalak által szabdalt, s ezek közül csupán az egyik a szektariánus (szunnita-síita). Vannak Amerika-barát és Irán-ellenes, illetve Irán-barát és Amerika-ellenes erők is az országban. Hangsúlyozta, nincs könnyű helyzetben az iraki kormány, hiszen tavaly október óta tart az eddig mintegy 500 halálos áldozattal járó tüntetés-hullám Irakban. A tüntetők követelései meghatározóan az életkörülmények, a gazdasági-szociális helyzet javítására, a kormány lemondására és az iraki politikai rendszer megújítására vonatkoztak.

Ádil Abdel Mahdi miniszterelnök le is mondott posztjáról, s jelenleg meglehetősen gyenge ügyvivő kormánya van Iraknak. Az utóbbi napokban egyre több helyütt lehetett Amerika- illetve Irán-ellenes jelszavakat is hallani. Ismét erősödni látszanak az Irakon belüli belső törésvonalak és az ország könnyen újabb polgárháború szélére sodródhat, véli a Corvinus Egyetem professzora. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a jelenlegi iraki politikai vezetés erőteljesebb lépéseket tenne a parlament azon, nem kötelező erejű határozatának érvényesítése érdekében, amely a külföldi – elsősorban az amerikai katonák – távozásának elrendelésére szólítja fel a kormányt. Igaz, ez most csak egy ügyvivő kormány, tette hozzá. Rostoványi kiemelte azt is, hogy az Irakban állomásozó külföldi katonai erők kivonására irányuló parlamenti határozatról szóló szavazáson a szunnita és a kurd képviselők eleve nem vettek részt, de komoly törésvonal húzódik a síita táboron belül is az Irán-barát és az Irán-ellenes síiták között is.

Megteheti-e az USA, hogy ne vonuljon ki, ha mégis megtörténik a hivatalos kiutasítás?, kérdeztük Rostoványit. „Az USA – illetve konkrétan Trump elnök, aki egyértelmű erődemonstrációt folytat – sok mindent megtehet, amint azt az események is mutatják”, válaszolta a szakértő.

Jelen helyzetben felmerül a kérdés, mennyire rendezheti át a közel-keleti és általában a nagyhatalmi erőviszonyokat és szövetségeket a Szulejmáni likvidálása nyomán kialakult konfliktus. Rostoványi Zsolt szerint azonban az erőviszonyok és szövetségek komolyabb átrendeződése nem valószínű. „A térségben két nagyhatalom (az USA és Oroszország), és négy regionális középhatalom (Irán, Izrael, Törökország és Szaúd-Arábia) játszik meghatározó szerepet. Oroszország egyértelműen közel-keleti befolyásának megerősítésére törekszik, amint azt az elmúlt évek szíriai eseményei is mutatják, az Egyesült Államok jelenlegi Közel-Kelet-politikája (ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről) meglehetősen kiszámíthatatlan. Az utóbbi évek talán legfigyelemreméltóbb fejleménye a több évtizede folyó szaúdi-iráni rivalizálást is befolyásoló, Iránnal szembeni amerikai-izraeli-szaúdi szövetség kialakulása volt. Ezt a mostani események csak megerősíthetik. Nem szabad ugyanakkor arról sem megfeledkezni, hogy Oroszország Irán szövetségeseként vett részt a szíriai polgárháborúban. Nagy kérdés Irak helyzetének alakulása, hiszen Irak lett a jelenlegi súlyos geopolitikai válság egyik fő színtere, amely csak felerősítette az Irakban hónapok óta fokozódó belső feszültségeket. Az sem zárható ki, hogy az ismét felerősödő Amerika-ellenesség 2003-hoz hasonlóan fegyveres akciók formáját ölti”, nyilatkozta a Népszavának Rostoványi Zsolt, a térség szakértője.

Mártírt gyártott az iráni állami propaganda

Az eleve nagy népszerűségnek Szulejmáníból automatikusan mártírt faragott Donald Trump. Irán nagyhatalmú kémfőnökét összességében milliók gyászolták sírva a perzsa államban, ami elképzelhetetlen a nyugati kultúrában. Ali Fathollah-Nezsád, aki 2017-től a dohai Brookings Intitution akadémiai tanácsadó szervezet munkatársa, korábban pedig Németországban dolgozott tanácsadóként iráni kérdésekben a Deutche Wellenek azt nyilatkozta, államilag koreografált ez a látszat. Állította, „normális körülmények között” Iránban sem vinne milliókat utcára spontánul a gyász. A teheráni rezsim, amely igen gyorsan és brutálisan tud fellépni a vele szemben kritikus demonstrációk esetén, ha érdeke úgy kívánja, maga szervezi meg a látványos tömeget. Mindenekelőtt az állami alkalmazottakat kényszerítik utcára, de az iskolásokra, egyetemistákra, rendfenntartó erőkre is tudnak hatni kilátásba helyezett szankciókkal. Vidékről pedig megszervezik az emberek szállítását. Ezeket a nagy a szegénységben élőket étellel jutalmazzák.

Szulejmáni esetében nyilván az is hozzájárult a látványos gyászhoz, hogy a tábornokot az utóbbi időben az állami propaganda nemzeti hősként futtatta, olyan vezetőként, aki Irán biztonságának letéteményese, az Iszlám Állam legyőzésének egyik főhőse, emelte ki a perzsa szakértő. Ez utóbbi a rezsimmel szemben amúgy kritikus tömegeknél is hatott, ez tette Szulejmánit népszerűbbé, mint bármely más teheráni politikai, katonai vezetőt.