Impeachment: Trump védői is megszólaltak, a vádlók hivatalosan is felszólították a szenátust az elnök leváltására

Publikálás dátuma
2020.01.19. 08:47

Fotó: JIM WATSON / AFP
Az eljárás érdemi része jövő kedden, január 21-én kezdődik a szenátusban.
Alkotmánysértőnek nevezte a kongresszusi vádeljárásban (impeachment) a Donald Trump ellen megfogalmazott vádakat az amerikai elnök védelmét ellátó jogászcsoport, szerintük az eljárás beavatkozás az idei választásba. Az eljárásban részt vevő demokrata párti "ügyészek" ugyanakkor az elnök menesztésére szólították fel a szenátust, mert szerintük az ellene felhozott vádak meggyőzőek.
Az elnök ügyvédjei levelükben a szenátusi idézésre adtak választ az elnök nevében. A Jay Allan Sekulow és Pat A. Cipollone által aláírt, helyi idő szerint szombaton közzétett hatoldalas dokumentum gyakorlatilag az elnök védelmét ellátó ügyvédek első hivatalos reagálása a Donald Trump elleni vádakra. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a képviselőházi demokraták által benyújtott cikkelyek (vádpontok) veszélyes támadást jelentenek az amerikai emberek joga ellen, hogy szabadon megválaszthassák elnöküket.
"Ez arcátlan és törvénytelen kísérlet a 2016-os választás eredményeinek felülírására, és beavatkozás az alig néhány hónap múlva esedékes 2020-as választásba"

- áll a dokumentumban, amely szerint a vádak alkotmányos szemszögből érvénytelenek, és semmilyen bűncselekményt vagy jogsértést nem rónak az elnök terhére.
Az ügyvédi levél közzétételével nagyjából egy időben adta ki állásfoglalását az a hét demokrata párti képviselő, aki a képviselőház "ügyészeként" - úgynevezett impeachment-menedzserként - vesz részt az alkotmányos vádeljárásban. Leszögezték, hogy az Egyesült Államok elnöke elleni eljárás egyszerű, a benne szereplő tények vitathatatlanok, a bizonyítékok pedig fölöttébb meggyőzőek.
"A szenátusnak el kell ítélnie és menesztenie kell Trump elnököt, elkerülendő a demokratikus értékeinket és a nemzetbiztonságunkat érő komoly és tartós károkat"

- áll az állásfoglalásban, amelyben a "vádlók" első ízben szólították fel hivatalosan a szenátust az elnök leváltására.
Az amerikai törvényhozás felsőházában csütörtökön kezdődött meg az elnök elleni alkotmányos vádeljárás azzal, hogy Adam Schiff, a képviselőház tagja felolvasta az elnök ellen felhozott két vádpontot. Az eljárás érdemi része jövő kedden, január 21-én kezdődik a szenátusban. Trumpot azzal vádolta meg a képviselőház demokrata többsége, hogy visszaélt hivatali tisztségével és akadályozta a kongresszus munkáját. Az elnök terhére róják, hogy amikor tavaly júliusban telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, bizonyítékokat próbált kizsarolni belőle egy politikai riválisa ellen, ezzel Trump visszaélt elnöki tisztségével. 
Frissítve: 2020.01.19. 10:14

Lemondott királyi titulusáról Harry herceg és Meghan hercegnő

Publikálás dátuma
2020.01.18. 21:41

Fotó: Albert Nieboer / AFP / Picture-Alliance
A továbbiakban nem vesznek részt a királyi család munkájában, és nem részesülnek a királyi feladatok ellátásáért járó közpénzellátmányban.
Lemondott királyi titulusáról Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő, és a továbbiakban egyikük sem lát el hivatalos feladatokat a brit királyi családban – közölte szombat este a Buckingham-palota. Harryt – a 94. életévében járó II. Erzsébet királynő unokáját, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fiát – és feleségét eddig az Ő Királyi Fensége (His/Her Royal Highness, HRH) megszólítás illette meg. Erre a címre Harry az uralkodó egyenes ági leszármazottjaként, Meghan hercegnő Harry feleségeként tarthatott igényt. A házaspár tíz napja jelentette be teljesen váratlanul, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné kíván válni, és a jövőben idejük egy részét Kanadában töltik. Az udvar szombati bejelentése szerint Harry és Meghan ennek megfelelően a továbbiakban nem részesül a királyi feladatok ellátásáért járó közpénzellátmányban, és miután ezentúl nem számítanak a brit királyi család dolgozó tagjainak, az Ő Királyi Fensége megszólítást sem használják. A Buckingham-palota közleménye nem részletezi ugyanakkor, hogy mindez befolyásolja-e a trónöröklési sorrendet. Harry herceg jelenleg a hatodik helyen áll a trónöröklési sorrendben édesapja, Károly trónörökös, valamint bátyja, Vilmos herceg és Vilmos három gyermeke mögött. Harry és Meghan tavaly májusban született fia, Archie Harrison Mountbatten-Windsor a hetedik a trónutódlási sorban, közvetlenül édesapja után. Az udvar közölte, hogy Harry és Meghan vissza akarja fizetni a windsori kastély közvetlen közelében lévő rezidenciájuk, a Frogmore Cottage renoválására közpénzből fordított 2,4 millió fontot (több mint 940 millió forint). A házaspár gyermekük megszületése előtt költözött a londoni Kensington-palotából a Frogmore Cottage rezidenciára, amelyet azonban meglehetősen leromlott állaga miatt előzőleg jelentős felújítási munkálatokkal kellett lakhatóvá tenni. A renoválás költsége miatt Harryt és feleségét annak idején komoly bírálatok érték. Az udvar szombati közleménye szerint ugyanakkor a Frogmore Cottage a továbbiakban is Harry és Meghan nagy-britanniai rezidenciája lesz. A palota szombat esti közleményéből kiolvasható az is, hogy Harry és Meghan – legalábbis ez idő szerint – megtartotta hercegi címét. A négy bekezdésből álló kommüniké négyszer említi hivatalos hercegi címűkön, Sussex hercegeként és Sussex hercegnőjeként Harryt és Meghant. Harry 2018. május 19-én esküdött örök hűséget Meghan Markle amerikai színésznőnek Windsor ősi királyi kastélyában, és II. Erzsébet királynő az esküvő után adományozta a Sussex hercege, illetve hercegnője címet a házaspárnak. A Buckingham-palota szombati közleménye szerint Harry és Meghan a továbbiakban nem képviselheti hivatalosan a királynőt. A kommüniké hangsúlyozza ugyanakkor: mindketten egyértelművé tették, hogy jövőbeni cselekedeteikkel is maradéktalanul érvényesítik az uralkodó által vallott értékeket. A palota közölte, hogy a házaspár biztonsági őrizetének részleteit nem hozza nyilvánosságra. A kommüniké megfogalmazása szerint „vannak jól bejáratott, független eljárások annak megállapítására, hogy szükség van-e közpénzből finanszírozott biztonsági őrizetre”. Harry őrizetét jelenleg a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának különleges védelmi osztaga látja el, és ennek költségei becslések szerint évente 600 ezer és egymillió font között mozognak. Harry herceg kétszer is frontszolgálatot teljesített Afganisztánban, és bár katonai pályafutását 2015-ben befejezte, a brit hatóságok szerint különösen az afganisztáni bevetések nyomán továbbra is fennáll az a veszély, hogy terroristák célkeresztjébe kerülhet. A Buckingham-palota szombati közleményéhez II. Erzsébet királynő személyes üzenetet is fűzött. Ebben az uralkodó konstruktívnak nevezte az unokája helyzetére kidolgozott megoldást és – a házaspárt, valamint gyermeküket keresztnevükön, titulusok nélkül említve – leszögezi: Harry, Meghan és Archie mindig is az ő családjának szeretett tagja marad. A királynő hangsúlyozza: elismeri azokat a nehézségeket, amelyeket a házaspárnak az esküvő óta eltelt két évben a rájuk irányuló intenzív figyelem okozott, és támogatja azt a kívánságukat, hogy a jövőben függetlenebb életet élhessenek. „Egész családom kívánsága az, hogy a mai megállapodás nyomán hozzákezdhessenek boldog, békés új életük kialakításához” – fogalmaz személyes szombati nyilatkozatában a brit uralkodó. A királynő Harry és felesége múlt szerdai bejelentése nyomán e hét elejére családi „csúcstalálkozót” hívott össze téli rezidenciájára, a kelet-angliai Sandringham kastélyába, és már az e megbeszélésről kiadott nyilatkozatában is leszögezte: ő és családja teljes mértékben támogatja Harry és Meghan szándékát arra, hogy fiatal családként új életet teremtsenek maguknak. 
Szerző

Putyin azt mondta, ellenzi a korlátlan elnöki ciklust

Publikálás dátuma
2020.01.18. 20:03

Fotó: Aleksey Nikolskyi / AFP / Sputnik
Az orosz elnök úgy fogalmazott: nagyon zavaró lenne visszatérni a nyolcvanas évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton azt mondta: ellenzi azt az elképzelést, hogy az ország vezetője korlátlan ideig maradhasson tisztségben, ahogyan az egykor a Szovjetunióban volt. Putyin erről egy második világháborús veteránokkal tartott találkozón beszélt Szentpétervárott, mindössze néhány nappal azután, hogy olyan alkotmánymódosításokra tett javaslatot, amelyek – mint azt az AP amerikai hírügynökség megjegyzi – segíthetnének neki a hatalomban maradni azt követően, hogy 2024-ben lejár a hivatali ideje. A találkozón az egyik veterán azt javasolta, ne legyen korlátozás az elnök hivatali idejére vonatkozóan, amire Putyin úgy válaszolt:
nagyon zavaró lenne visszatérni a nyolcvanas évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.

Az AP szerint bizonytalanság övezi Oroszország jövőbeli politikai irányvonalát azóta, hogy az államfő szerdán a törvényhozás két háza előtt elmondott éves beszédében olyan alkotmánymódosításokat javasolt, amelyek lehetővé teszik a törvényhozók számára a miniszterelnök és a kabinet tagjainak kinevezését. Ezzel a felhatalmazással jelenleg az elnök rendelkezik. Megfigyelők szerint a parlament és a kabinet jogköreinek növelésével, illetve az elnök jogköreinek megkurtításával Putyin megismételheti azt a stratégiát, amelyet korábban alkalmazott, hogy a hatalomban maradjon, amikor is átült a miniszterelnöki székbe. Putyin 2000-ben lett először elnök, majd 2008-ban miniszterelnök, mivel az alkotmányos korlátozások nem tették lehetővé, hogy az egymást követő harmadik alkalommal is államfő lehessen. Putyin kormányfői ideje alatt az elnök Dmitrij Medvegyev volt, akit széles körben Putyinnál kevésbé befolyásosnak tartottak. Medvegyev, aki Putyinnak az elnöki tisztségbe való visszatérését követően miniszterelnök lett, szerdán benyújtotta lemondását azt követően, hogy Putyin beszédében a kormányzati rendszert érintő alkotmánymódosításokat terjesztett elő. Helyére az elnök Mihail Misusztyint, a Szövetségi Adószolgálat vezetőjét nevezte ki, aki – az AP szerint – miniszterelnökként valószínűleg nem fog „független utat követni”.
Szerző