Napi tizenkét óra impeachment – Előre lefutott mérkőzést talán még sosem kísért ekkora érdeklődés

Publikálás dátuma
2020.01.21. 09:00
Trump hamar letudná az egész vele szembeni eljárást
Fotó: MANDEL NGAN / AFP
Donald Trump a maga részéről inkább a Davosi Fórumot választja.
Három évvel és egy nappal Donald Trump beiktatása után a szenátus kedden megkezdi az Egyesült Államok 45. elnöke elleni impeachment eljárás második, döntő szakaszát. Az alkotmány értelmében a száztagú testület kizárólagos joga annak elbírálása, hogy a képviselőház által már elmarasztalt elnök hivatalában maradhat-e. A várakozás hatalmas, bár a republikánus többség az egybehangzó elemzések szerint garantálja, hogy Trump kitölthesse első mandátumát, hiszen leváltásához 67 szavazatra lenne szükség. Az elnök a procedúra első napja után a tervek szerint a svájci Davosba utazik, hogy az amerikai gazdasági sikerekről és a Kínával aláírt kereskedelmi egyezményről tartson beszédet. A Fehér Házból azonban jelezték, hogy demokrata párti kihívóiról is lesz mondanivalója. Az eljárás indulása előtt minden tekintet a szenátus republikánus többségét vezető Mitch McConnellre szegeződik. A 77 éves, Kentuckyt képviselő szenátor még mindig nem árulta el, milyen procedurális szabályokat szeretne elfogadtatni. Az sem világos, hogy az 53 republikánus szenátor közül lesz-e 51, aki ebben a kérdésben is beáll mögé, illetve akad-e legalább négy, aki a demokrata párti kollégákkal szavazva átbillenti az erőviszonyokat. A kulcskérdés a tanúk meghallgatása, illetve a képviselőház december 18-i döntése óta felmerült új bizonyítékok beengedése. McConnell egyszerre több tűz közé szorult. Nem csak a demokrata párti politikusok próbálnak nyomás gyakorolni rá, hanem a mérsékelt, nehéz választási küzdelem előtt álló republikánus szenátorokra is tekintettel kell lennie, miközben a Fehér Ház és a párt jobbszárnya feltétlen lojalitást vár el tőle. A szenátust szorítja az idő, és nem is csak azért, mert az elnök és környezete mielőbb túl akar kerülni a kellemetlen epizódon. Trump február 4-én a törvényhozás két házának közös ülése előtt mondja el az unió helyzetéről szóló éves jelentését és nagyon nem szeretné, ha ekkor még mindig nyitott lenne az impeachment kérdése. A demokrata párti szenátorok közül négyen még versenyben vannak az elnökjelöltségért. Alighanem ők se bánnák, ha gyorsan végeznének, hiszen Iowában február 3-án lesznek a jelöltállító gyűlések és a másik nyolc induló addig is kampányolhat, amíg őket Washingtonhoz köti a kötelesség. A szenátus a végső döntésig heti hat napon át, napi tizenkét órában fog ülésezni és ezalatt csakis az impeachmenttel foglalkozik. McConnell a feltételezések szerint meg fogja próbálni korlátozni a vád és a védelem beszédeire, illetve a szenátorok kérdéseire szánt időt. Így is csak akkor van esély a két héten belüli befejezésre, ha sikerül kivédenie a tanúk meghallgatását. Ha nem, akkor megjósolhatatlan, meddig húzódhat az eljárás. A republikánusok azzal fenyegetnek, hogy adott esetben minden, az ellenzék által beidézett tanúra ők is egy, a Demokrata Párt számára kellemetlen személy meghallgatásával válaszolnának. A két leggyakrabban emlegetett név ebben az összefüggésben Joe Biden és fia, Hunter Biden. A Capitolium épületében a biztonsági szempontokra hivatkozva drákói szigort vezettek be. A tudósítók mozgását is korlátozták, így az újságírók a szünetekben sem kérdezhetnek a politikusoktól. Vannak, akik úgy vélik, hogy pont ez a lépés célja.  

A New York Times már döntött. Vagy mégsem.

A liberális New York Times szerkesztőségi cikkben foglalt állást a Demokrata Párt elnökjelölti versenyében. A lap azonban nem egy, hanem egyszerre két jelölt, a párt balszárnyához tartozó Elizabeth Warren és a mérsékeltnek számító Amy Klobuchar mögé állt be. A SurveyUSA friss országos felmérése szerint a mezőnyt Joe Biden vezeti 32 százalékkal, mögötte Bernie Sandersnek 21, Elizabeth Warrennek 14 százaléka van, Klobuchar csak a hetedik, 2 százalékkal. Iowában kissé más a helyzet. Itt egy másik kutatás Bident 23 százalékon, mögötte Pete Buttigieg-et 17, Warrent 15, Klobuchart 11, Sanderst 10 százalékon mérte.   

Orbán és Trump, a két utcai harcos

Publikálás dátuma
2020.01.21. 08:35

Illiberális demokrácia helyett inkább a perszonalizált kormányzás kifejezést ajánlja Ruth Ben-Ghiat amerikai történész. A diktatúrák és a tekintélyelvű rendszerek szakértője különösen fontosnak tartja a békés tömegtiltakozásokat.
Az ókori görögök és rómaiak óta sokszor próbálták meggátolni a diktatúra kialakulását. Miért olyan nehéz? Inkább maradnék a XX. századi példáknál. Visszatérő probléma, hogy a politikai elit erőszakos zendülőket enged a rendszerbe – így volt ez Olaszországban és Németországban is – abban a hiszemben, hogy meg tudják szelidíteni és saját céljaikra használni őket. Ez sose jön be. A legutóbbi példa az amerikai Republikánus Pártnak az az elképzelése, hogy Donald Trump a rendszerbe belépve majd “kiegyenesedik” és „normális” politikus lesz belőle. Hát, ez se nagyon vált be. Egyáltalán hogyan lehetséges a demokrácia lebontása egy európai uniós és NATO tagországban? Ezek a szervezetek nem éppen az ilyen tendenciák elleni garanciák? Szerintem se a NATO, se az Európai Unió nem teljesíti küldetését és kettős mércét alkalmaz azzal, hogy jelentős ellenállás, szankciók vagy akár kizárás nélkül engedi meg, hogy egy tagállamában leépítsék a demokráciát. A kollektív biztonsági rendszer csak úgy működik, ha minden tag tartja magát bizonyos normákhoz és a közösen kialakított szabványokhoz. Ha bármelyik „elvadul” és nagymértékben eltér a demokrácia normáitól, akkor a NATO és az Európai Unió attól kezdve nehezebben tudja képviselni az erkölcsi tekintély álláspontját. Folyamatos vita zajlik a modern autoritarianizmus meghatározásáról. Hogyan lehetne a legpontosabban leírni azt, ami történik? Maga a meghatározás az, hogy az autoritarianizmus a politikai tekintély légkörének kialakítása a végrehajtó hatalom széles jogkörrel felruházott képviselője körül, a törvényhozás és a bíróságok kárára. De az autoritarianizmusnak sok formája van. Például az erőszak alkalmazását illetően Vlagyimir Putyin modellje különbözik Recep Tayyip Erdoganétól – az előbbi célzott gyilkosságokat alkalmaz, gyakran méreg révén, az utóbbi tömeges letartóztatásokkal operál. Aztán vannak államok, ahol a fenyegetés is elég ahhoz, hogy az emberekben kialakuljon a „végülis minden rendben van” érzése, persze együtt a jogi megfélemlítéssel, az idomított bíróságokkal és sajtóval, a látszat megóvásával, például az épületek felújításával vagy az utcák takarításával. Ezért én nem is használom az „illiberális demokrácia” meghatározást azokra az országokra, amelyek már nem tekinthetők szabadnak. Sok országban perszonalizált, személyes hatalom alakult ki. Ott jön létre ilyen perszonalizált kormányzás, ahol egy személy és a családja pénzügyi, illetve politikai érdekei mentén szerveződik az államhatalom, ahol az állam erőforrásai az ő személyes szenvedélyét, ideológiai rögeszméjét és céljait szolgálják. Ezek az ideológiai célok persze gyakran tükrözhetik sok más, a kultúrkörhöz tartozó ember nézeteit – például ilyen volt Hitler esetében a „zsidó kérdés” előtérbe helyezése vagy több ma hatalmon lévő politikusnál a demográfiai helyzettel kapcsolatos aggodalom, netán az egyes személyekkel szembeni bosszúhadjáratoknak a kormánypropagandába emelése. Aztán ott van a személyi kultusz XXI. századi változata, például Putyin vagy Modi indiai kormányfő esetében. Orbán és Trump valóban egypetéjű ikrek volnának? Miből ered a vonzerejük? Orbánt és Trumpot is egyfajta „utcai harcos” aura veszi körül. Érzékük van a politikai időzítéshez és ahhoz, hogyan illeszkedjenek a politikai piachoz, pont azt nyújtva, amire annak szüksége van. Bár Trumpból hiányzik Orbán tapasztalata és kultúráltsága. Orbán Európa jobboldali fordulatának hullámát lovagolta meg, elvetette a demokratikus meggyőződést, ami az új légkörben csak akadályozta volna. Ő olyan, amilyennek minden sikeres autoriter politikusnak szükségszerűen lennie kell: könyörtelen opportunista. Trump ugyanilyen. Évtizedekig fontolgatta, hogy elindul az elnökségért, aztán rájött, hogy Obama nyolc éve után a fehér konzervatívok tele vannak ellenérzéssel és haraggal, amit ki tud használni. Habár korábban a Demokrata Párthoz húzott, felugrott a republikánusok harci szekerére és élesen jobbra kormányozta. Csalinak használja a rasszizmust, mert látja, hogy a piacon arra van igény. Még éppenhogy törvényes és már törvénytelen alkotóelemek keverékére épülő üzleti modellt alkalmaz a poitikában, nyilvánvalóvá téve, hogy a közhatalom révén kívánja magát gazdagítani és nem rejti véka alá a demokratikus normák iránti megvetését. Szeretne magának akkora hatalmat, mint Orbáné, főleg, ami a sajtót illeti. Azt hiszem, Trumpnak az a célja, hogy Amerikát a globális jobboldallal összhangba hozva egyfajta autoriter kormányzást honosítson meg. Általában mely társadalmi csoportok az autoriter rezsimek kárvalottjai? Megdöbbentő, hogy a modern történelem során a tekintélyelvű rendszerek mennyire mindig ugyanazokat a csoportokat büntetik: a vándorokat, mint amilyenek a nomádok, a migránsok, köztük a színesbőrüek, aki a fehérek félelmei szerint “meg akarják szállni az országot”, főleg most, hogy az egykori gyarmattartók már nem uralkodnak felettük, a nem keresztények, tegnap a zsidók, ma a zsidók és a muszlimok. Az autoritarianizmus története egyben a nőgyűlölet története is. Ami azt illeti, az ilyen államok általában a nemek közötti egyenlőség fejlődési periódusai után alakulnak ki, hogy “visszafordítsák az órát”. Mit tehetnek a történelem sodrába került emberek a demokráciához és a jogállamisághoz való visszatérés felgyorsításáért? Addig is, hogyan éljenek túl? Minden helyzet más, de nagyon fontos a rendszeres, erőszakmentes tiltakozás. Megmutatják a vezetőnek, hogy tömegesen ellenzik – az autoriter vezetők nagyonis tudatában vannak a látszat fontosságának -, de ami még fontosabb, ezt szövetségesei és külföldi támogatói felé is jelzik. Ahogy az a kommunizmus bukása ideján is történt, minél többen tiltakoznak, annál többen csatlakoznak hozzájuk. Olyan helyzetekben, ahol a kormányzat nem alkalmaz tömeges megtorlást, kulcsfontosságú a tömegtiltakozás módszerének alkalmazása. A posztkommunista társadalmakban nagy bölcsesség halmozódott fel atekintetben, hogy miként lehet túlélni a demokrácia hiányát. Könnyen lehet, hogy ez a tudás és a “megszokás” éppen hogy a probléma része, főleg olyankor, ha a helyzet viszonylag mérsékeltnek tűnik. Másrészt az olyan országokban, ahol az emberek adottságnak tekintik a demokráciát, könnyen előfordulhat, hogy nem ismerik fel lerombolásának jegyeit. Amerikában ma ez a helyzet Trumppal. Ruth Ben-Giath a fasizmus, a diktatúrák és az autoriter rendszerek szakértője, a New York Egyetem történelem és olasz tanulmányok professzora, két, az olasz fasizmussal foglalkozó könyv szerzője, a CNN, az Atlantic és a Huffington Post rendszeres kommentátora.

Az erős ember, a tömeg és a kedvenc célpont

Donald Trump egyik tavaly nyári tömeggyűlése kapcsán Ruth Ben-Ghiat ezt írta a GC magazinban: A vezér szempontjából a nagygyűlések életbe vágóak a személyi kultusz fenntartására, egyben emlékeztetőként is szolgálnak, hogy nem volt hiábavaló a sok, az emberek indoktrinálásába, hűségük biztosításába fektetett munka. Mussolinit szexuálisan is felizgatta a tömeg imádata; szeretőjét, Clara Petaccit arra kérte, hogy a háta mögül nézze a színjátékot, utána pedig erőszakosan tette magáévá (ahogyan szokta). Adolf Hitler is vágyta az imádatot. Évekkel hatalomra kerülése előtt propagandamágusa, Joseph Goebbels vette észre, hogy a rádióstúdióban szárazan és unalmasan beszél: tömegre van szüksége, hogy életre keljen. Trump is ezt a hagyományt követi: semmi sem lenne a vérlázító tweetjei, kommentjei és cselekedetei által heti hét napon át, huszonnégy órában leigázott közfigyelem nélkül, és érzékeny is a tömeg méretére. Mindegy, hogy Rómában, Berlinben vagy Greenville-ben, az erős embernek nagyobb szüksége van a tömegre, mint annak rá... (Ilhan) Omar (képviselő) ideális célpont Trumpnak. Muszlim és nő, menekültként érkezett Amerikába, ami a mozgásban lévő, színes bőrű embereknek abba a kategóriájába helyezi, amely száz éve szolgál a tekintélyelvű rendszerek célpontjául. Trump csak a legutolsó jobboldali vezér – Mussolini, a chilei diktátor Augusto Pinochet, a magyar Orbán Viktor és mások után –, aki azzal próbál nyugtalanságot kelteni a közvéleményben, hogy sötét bőrű, primitív emberek áradata tör a nemzet határaira vagy már itt is van, anarchiát terjesztve, beszennyezve a vérvonalat és a kultúrát. Ez lett a Republikánus Párt legutóbbi beszédtémája. Az 1973. szeptemberi chilei puccs nyomán meggyilkolt vagy bebörtönzött több ezer embert magyarázni próbálva a junta külügyminisztere, Ismael Huerta azt mondta az ENSZ-nek, hogy országának idegenek áradatával kellett szembenéznie: „Ez év szeptember 11-ére több mint tizenháromezer ismert, többségében szélsőséges külföldi tartózkodott törvénytelenül az országban.”

Névjegy

Ruth Ben-Ghiat Az összehasonlító történelem professzora a Los Angelesi Egyetemen. Guggenheim és Fulbright ösztöndíjas. Különösen sokat foglalkozott a fasizmussal, az autoriter rezsimekkel, a háborús propagandával és Donald Trump életével. Gyakran publikál elemzéseket. Rendszeresen jelentkezik különböző televíziókban. Több könyv szerzője, főleg a fasizmusról írt

11-en meghaltak, amikor leégett egy szibériai munkásszálló

Publikálás dátuma
2020.01.21. 08:20
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az épületet egy kínai cég bérelte, lakói kínai, tádzsik és üzbég állampolgárok voltak. Két embernek sikerült csak kimenekülnie.
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van - közölte kedden az Interfax hírügynökség. Az egyszintes épületet egy kínai cég bérelte. Lakói kínai, tádzsik és üzbég állampolgárok voltak. A TASZSZ úgy értesült, hogy az áldozatok közül legkevesebb öten üzbégek.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi képviselete szerint két embernek sikerült kimenekülnie az égő épületből.
A baleset egy magán fűrésztelepen történt Picsulimszkij községben, Tomszk megye aszinói járásában. A 208 négyzetméteren elterjedt tüzet eloltották. A tragédia ügyében vizsgálat indult.
Szerző