Kigyulladt tizenhat autó Gyöngyösön

Publikálás dátuma
2020.01.22. 10:28
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy körülbelül háromszáz négyzetméteres terület négy műhelyrésze ég a Szurdokpart utcában.
Kigyulladt Gyöngyösön egy körülbelül háromszáz négyzetméteres terület négy műhelyrésze a Szurdokpart utcában. A tűz következtében tizenhat gépkocsi is lángra kapott – közölte honlapján a katasztrófavédelem.  A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a gyöngyösi, a hatvani és a jászberényi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, több oldalról támadva és hat vízsugár segítségével oltják a lángokat. Az egységek több gázpalackot kihoztak a műhelyekből, amelyeket visszahűtenek.
Szerző
Témák
Gyöngyös tűz

Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból gyújtogatott ismerőseinél Öreglakon

Publikálás dátuma
2020.01.22. 09:10
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az ügyészség a vádiratban fegyházbüntetést indítványozott.
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és közveszély-okozás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal az 52 éves férfi ellen, aki bosszúból felgyújtotta ismerősei szalmabáláit és melléképületeit. A többszörös visszaeső vádlott 2018 májusában szabadult a börtönből, és visszaköltözött szülőfalujába, Öreglakra, ahol többször is konfliktusba került a falubeliekkel. Tavaly februárban egyik este berúgott, és elhatározta, bosszút áll haragosain. Először egy közeli család udvarába ment, ahol három helyen is meggyújtotta a szalmabálákat, majd amikor már nagy lánggal égett mind, otthagyta a helyszínt – a tüzet az egyik szomszéd vette észre, s ő ébresztette fel a háziakat. Nem sokkal később egy olyan ismerősét kereste fel, aki feljelentette lopás miatt. Itt a főépülethez épített melléképületben tárolt szalmát gyújtotta meg. A házban öten aludtak, akik nem vettek észre semmit, csak a másik helyszínre időközben riasztott tűzoltók ébresztették fel őket – a melléképület teljesen leégett. A férfi ezután egy harmadik háznál gyújtogatott: a melléképületre felfutott, s leszáradt borostyánt lobbantotta lángra. Megint csak otthagyta az égő épületet, a háziakat az ugató kutyájuk ébresztette fel, de már nem tudták megakadályozni, hogy leégjen a tető. A két épületben összesen több mint 4,5 millió forint kár keletkezett, s fennállt a veszély, hogy a tüzek szakszerű oltás hiányában nemcsak az udvarban álló más épületekre, hanem a szomszédos házakra is átterjedhettek volna. Az ügyészség a vádiratban fegyházbüntetést indítványozott a férfival szemben.
Szerző

Pár év alatt több mint duplájára nőtt a mozgássérült kártyás rendőrségi ügyek száma

Publikálás dátuma
2020.01.22. 08:58
Illusztráció
Fotó: Népszava
Csongrád megyében volt a legnagyobb mértékű a növekedés. Budapesten 375 esetben történt vádemelés, bíróság elé állítás, vagy vádhalasztás.
Az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai alapján pár év alatt meredeken emelkedett a mozgássérült kártyás ügyek száma – írja az Index. A portálnak küldött adatok az ORFK megfogalmazásában a „rendőri eljárásban regisztrált, közokirat-hamisítás bűncselekmények száma ahol, az elkövetés tárgya a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa és az eljárásjogi döntés vádemelés, bíróság elé állítás, vagy vádhalasztás.” Az információk alapján 2016 óta
országosan több mint kétszeresére nőtt az ilyen eljárások száma.

Az Index kiemeli: elég nagy szórás van országosan abban, hogy hol mennyi ilyen közokirat-hamisítási üggyel foglalkozik a rendőrség. 2018-ban
  • 11 megyében egyáltalán nem volt lezárt eljárás mozgássérült kártyák miatt;
  • öt másik megyében csak 1-2 esetet regisztráltak;
  • Budapesten 375 esetben történt vádemelés, bíróság elé állítás, vagy vádhalasztás;
  • Hajdú-Bihar megyében két évvel ezelőtt 140 ilyen esetről tud az ORFK, ami szintén meredeken emelkedett a 2016-os 38 esethez képest;
  • a legnagyobb mértékben Csongrád megyében nőtt a mozgássérült igazolványos ügyek száma, itt ugyanis 2016-ban egy ügy volt, 2018-ban pedig 11;
  • Veszprém és Baranya megye pedig abban tűnt ki a sorból, hogy ebben a két megyében visszaesés volt a mozgássérült igazolványos visszaélésekben, vagy hát a vádemelésig eljutó ügyekben, előbbiben ugyanis 2017-ben 4, utóbbiban 24 ügy került az adatbázisba, egy év múlva pedig Baranyában mindössze 6, Veszprém megyében pedig egy sem.
Szerző