Sok tekintetben alapvetően meghatározza az idei évet az önkormányzati választás utáni időszak új politikai helyzete. Azzal, hogy több nagyvárosban, köztük a fővárosban az ellenzék jutott „kormányra”, más minőségű viszonyrendszer alakult ki a kormánypártok (Fidesz–KDNP) és az ellenzéki pártok között – hívta fel a figyelmet az Új Egyenlőség legfrissebb podcastja. Eddig a Fidesz kormányzásra alkalmatlan, felelősség nélküli erőként tudta beállítani az ellenzéki erőket. Az őszi választások ezt a narratívát alapvetően megváltoztatták, és látható, hogy a kabinetnek komolyan kell vennie az önkormányzati kezdeményezéseket.
Ez persze az ellenzéki pártok számára is nagy próbatételt jelent, hiszen megkapták a lehetőséget a választóktól arra, hogy megmutassák (ön)kormányzó képességüket. Amennyiben sorozatos belső konfliktusok vagy korrupciógyanús ügyek kísérik az önkormányzati munkát, a kormánypártok politikai szempontból joggal mutatnak rá, hogy ez az ellenzék továbbra sem kormányképes.
A másik kihívás, hogy az (ön)kormányzás képességét az ellenzéknek ott is meg kell mutatnia, ahol továbbra sem került vezetői posztra, ez pedig a 10 ezer fő alatti települések Magyarországa. Ezeken a településeken a kormánypártok előnye megkérdőjelezhetetlen, és ha az október 13-i választás adatait átfordítanánk egy országgyűlési választás eredményére, akkor országosan is stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP.
Nem mellékes, hogy a miniszterelnök által meghirdetett két csendes kormányzással töltött év mit jelenthet a valóságban. A 2019 végén született feladatszabó kormányhatározatban egy egészségügyi reform kezdeti lépései látszanak, de azt egyelőre nem tudni, hogy készen van-e ez a termék, és legfőképpen van-e politikai erő a végigvitelére. A másik közpolitikai ügy lehet a kormány szerint a szegénység elleni küzdelem. Ezt illetően már az önkormányzati választások előtt is ambiciózus célokról beszélt Orbán Viktor. Kérdés, hogy a gyöngyöspatai szegregáció kapcsán hozott bírósági döntést övező vita nem éppen ezzel szembemenő politikai reflex-e, azaz a napi politikai haszonszerzés érdekében egy középtávú célt, a roma felzárkóztatás ügyét dobja-e el magától a kormány.
A közpolitika alkotásának folyamatában van egy terület, ahol éles szembenállás alakult ki a kormányon és annak „holdudvarán” belül. Ez a lakhatás kérdése. Miközben 2010 óta a kormány arra építi a politikáját, hogy a magyar választók a tulajdonszerzést preferálják, és ez határozta meg az intézkedéseket is, most két ellentétes narratíva is kezd megerősödni. Az egyiket az MNB elnöke fogalmazta meg, aki szerint hibás a kormányzati lakáspolitika, a másik pedig a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár szájából hangzott el, aki bérlakásépítési programról beszélt.
Közpolitikai értelemben a kormányzás fókuszában az egészségügy és a lakhatás kérdése mellett a klímaügyek állnak majd. Ebben érzékelhetően elmozdult a kormánypárt álláspontja, és egyfajta konzervatív zöld politikát kezdenek megfogalmazni.
