A balti országot kormányzó Gazdák és Zöldek pártjának egyik képviselője Arunas Gumuliaskas törvénytervezettel állt elő, amely kimondja: sem a litván állam, sem a litván nemzet nem vett részt a holokausztban, azaz a náci zsidóirtásban a második világháború éveiben. Azzal indokolja tervezetét, hogy a háború éveiben az országot a szovjetek és a nácik megfosztották államiságától, a litvánokat pedig leigázták, így felelősséget sem viselnek. (Ismerős érvelés.)
Vilnius azért kapta hajdan az „Észak Jeruzsáleme” nevet, mert a soknyelvű városban a lengyelek mellett a zsidók alkották a többséget, s az elmúlt századokban itt volt a zsidó tudományosság egyik központja. Pár éve jártam a litván fővárosban, akkor csupán egy szegényesen berendezett régi zöld faházban létezett az elpusztított zsidókra emlékeztető múzeum. De itt is megkerülték a kérdést: kik végezték a hóhérmunkát?
A litvániai vidéki zsidóságot a Litván Aktivista Front fegyveres banditái már akkor elkezdték legyilkolni, amikor a nácik meg el sem foglalták az országot. A németek 1941 június 22-én támadták meg a Szovjetuniót, Litvániát a sztálini rendszer az előző évben nyelte el. A háború kitörése után hat hétig a „litván ideiglenes kormány” irányította az országot és ezalatt tízezreket pusztítottak el: golyóval, késsel, ásóval, kapával. A németek hamar szétkergették az "idegleneseket", s annak fegyveres erőiből segédrendőri zászlóaljakat szerveztek. Ezek tovább folytatták az öldöklést: 1941 novemberére nem maradt zsidó a litván vidéken. A nagyobb városok lakóit gettókba kényszerítették. Vagy ott pusztultak el, vagy lengyelországi haláltáborokra vitték őket. A háború kitörésekor 250 ezernél több zsidó élt Litvániában. A gyilkosságok nagy részét a litván segéderők, illetve a civilek követték el.
A háború éveiben a nácik többeket internáltak litván szövetségeseik közül, mert a függetlenség híveiként ellenezték a Waffen SS-be való toborzást. Jellemző Jonas Noreika ügye, aki a két háború közötti években katonatiszt volt és antiszemita pamfletet fabrikált. A háború alatt hol a nácik szövetségese, hol ellenálló volt, mígnem a stutthofi koncentrációs táborába zárták. A szovjetek felszabadították és besorozták katonának. A háború után „Szél tábornok” fedőnéven az illegális gerillamozgalom egyik vezetője lett, ám letartóztatták és kivégezték. Ma emléktáblája van Vilniusban és iskolát neveztek el róla. Amerikában élő dédunokája, Silvia Foti megpróbálta feltárni dédapja valódi tetteit, s arra jutott, hogy Noreika zsidókat gyilkolt. Más kutatások is ezt bizonyították, de a litván emlékezet-intézet állami történészei a bíróság előtt kiálltak Noreika védelmében.
Nincs olyan litvániai zsidó, akinek valamilyen hozzátartozóját ne litvánok ölték volna meg a háborús években – állította Rosa Bloch, a kaunasi gettó 91 éves túlélője a JTA zsidó hírügynökségnek nyilatkozva. Szerinte a litvánok a korábbi lengyel példát követve át akarják írni történelmüket, törölni belőle a szennyes foltokat. Nem csak Lengyelországban, de Ukrajnában, Lettországban és Észtországban is hasonló történelempolitikai viták dúlnak. Ezekben az országokban megpróbálják feldolgozni azt, miként lehettek a szovjetellenes függetlenségi harc antikommunista szereplői egyben iszonyú emberiségellenes bűnök, népirtás résztvevői. Ez a tisztázás hiányzik más térségbeli országokban is.
Litvániában tiltakozik a törvénytervezet ellen az ellenzéki Haza Szövetség – Kereszténydemokrata Párt képviselője Emanuelis Zingeris, akinek családja a kaunasi (kovnói) gettóban pusztult el. A lengyel PAP hírügynökségnek elmondta: a háború alatt Litvániában veszett oda a helyi zsidóság legnagyobb része, 94 százaléka. Ha törvénnyé emelnék az állítást, miszerint Litvánia és a litván nemzet nem vett részt a holokausztban, azzal szerinte megsemmisítenék a függetlenség visszanyerése óta tartó litván-zsidó párbeszédet. A litván szejm ezzel visszavonná Algirdas Brazauskas köztársasági elnök 1995-ben Izraelben kimondott szavait, amelyekkel bocsánatot kért azon litvánok miatt, akik részesek voltak a zsidók legyilkolásában.
