labdarúgás;Lazio;

2020-01-25 15:29:44

Nem várt kihívó a Scudettóért

A szezon egyik váratlanul pozitív csalódása a Lazio, amelynek idén reális esélye lehet megszerezni az első helyet az olasz labdarúgó-bajnokságban.

A sajtó, és az emberek legtöbbször a Liverpool elképesztő menetelését, illetve a második Leicester-csodát említik az idei szezon legnagyobb meglepetéseként, azonban a Serie A-ban szereplő Lazio együttese is óriási formában van, legalábbis ami a bajnokságot illeti: 11 mérkőzés óta tart Simone Inzaghiék győzelmi szériája, ami nagyon fontos akadályhoz érkezett, ugyanis hétvégén az ősi rivális AS Roma következik (vasárnap: 18.00, tv: DigiSport). Az olasz liga sokáig úgy nézett ki, hogy az Internazionale és a Juventus csatájáról fog szólni, de a kék mezes klub jelenleg úgy van hat pont lemaradásban a címvédő mögött, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A csapat legnagyobb erőssége maga az edző, Simone Inzaghi.

Inzaghi 2016 áprilisában került az együttes élére, Stefano Piolit váltotta. Az alakulat akkor a középmezőnyben tanyázott, Inzaghi egy sokat nem mondó nyolcadik hellyel kezdett. Itt majdnem vége is volt az együttműködésnek, ugyanis nyáron kinevezték Marcelo Bielsát vezetőedzőnek, viszont ő két nap múlva máris távozott, miután azt állította, hogy a klubnál becsapták őt. Így maradt Inzaghi, aki meghálálta a második esélyt. Olasz Szuperkupát nyert, valamint ötödik lett, de úgy, hogy az utolsó körben bukta el a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyet. Érdekesség, hogy a találkozó felért egy döntővel, ugyanis otthon, a Stadio Olimpicóban fogadták az Intert, a Nerrazzurinak mindenképp győznie kellett. Győzött is 3-1-re, azonban ennél érdekesebb a történtet. A kék-fekete mezes klub már korábban megegyezett a holland válogatott Stefan De Vrij átigazolásáról, aki történetesen pont a Lazio futballistája volt, a középhátvéd pedig elképesztő hibákat követett el, nagy részben miatta maradtak le a Sasok a nagy BL-visszatérésről. Ebben a szezonban már látszott, hogy Inzaghi a támadófutball szerelmese, ugyanis 89 lőtt góllal mindenki mást felülmúlt csapata.

A 2018-19-es szezon ismét egy picit visszafogottabbra sikerült, 8. hely, azonban az Olasz Kupa döntőjében a Lazio megverte a Juventust.

Az idei szezon egyelőre álomszerűen alakul. Bár az Európa-ligában a csoportkörben kiesett a csapat, illetve kedden a Napoli elbúcsúztatta az Olasz-kupa negyeddöntőjében, a bajnokságban október 27-e óta nemhogy legyőzőre nem talált, pontokat sem veszített, 11 zsinórban megnyert találkozó a mérlege, úgy, hogy abban benne van a Milan, a Juventus és a Napoli is. A december 22-én megrendezett Szuperkupa-döntőn pedig szintén magabiztosan, 3-1-re győzte le zebracsíkos riválisát. 

19 forduló alatt a 46 gól kiemelkedő, viszont a korábbi évekkel ellentétben idén a védelem is stabil, a 18 kapott gól a második legjobb mutató a mezőnyben, egyedül az Inter előzi meg a Laziót ebben (17). 

Az Inzaghi-éra kulcsjátékosa egyértelműen az a Ciro Immobile, aki jelenleg vezeti az Aranylabdáért versengők ranglistáját, miután eddig 23-szor talált be a bajnokságban, amivel egymaga eredményesebb hét élvonalbeli olasz együttesnél. Immobile még 2014-ben gólkirály volt a Torinóval, azonban azután sem Dortmundban, sem Sevillaban nem váltotta be a hozzá fűzött a reményeket, a Laziónál azonban szárnyal. A csapat magját egyben tartották. Luiz Alberto a liga gólpasszkirálya, Sergej Milinkovic-Savicot hiába udvarolja körbe a fél világ, még mindig az olasz fővárosban játszik, Marco Parolo és Lucas Leiva ütközik és hajt rendületlenül. A kedvelt 3-5-2-es formáció három hátvédjéből Francesco Acerbi és Luiz Felipe, akik remek formában vannak, a két szél egyikén a nyáron szerződtetett Manuel Lazzari, a másikon a rutinos Senad Lulic, Felipe Caicedo pedig a leghasznosabb kiegészítő ember szerepköréből egyre gyakrabban kerül be a kezdő tizenegybe, de Joaquín Correa gyorsaságával és technikájával is gyakran meggyűlik a védők baja. A kapus, Thomas Strakosha pedig olyannyira pozitív meglepetés, hogy értéke 2,5 év alatt a hatszorosára nőtt (jelenleg 25 millió euró).

Inzaghi titka, hogy a korábban lesajnált játékosokból (Lucas Leiva, Luiz Alberto, Immobile, Acerbi) kihozza a maximumot, egybe tartja a keretet, és a különböző játékstílusú futballistáival képes változatosságot hozni a játékba. A Caicedo-Immobile párosnál előbbi végzi el a munka piszkos részét a folyamatos párharcokkal, labdatartásokkal, így Immobilének több terület jut. Ha viszont Correa kezd az olasz mellett, az argentin lesz a hamis 9-es, Immobile pedig a vérbeli befejező.

Az önbizalomtól duzzadó Lazio képes arra, hogy beleszóljon a Scudettóért folyó harcba, ráadásul nem kell további terhelésektől tartania, ellenben a Juventusnak és az Internek is vannak még a nemzetközi, illetve a hazai kupában jelenései. Hosszú évek után háromesélyes csata bontakozott ki a bajnoki címért.