Mozart „kis" g-moll szimfóniája, amelyet 17 évesen írt, az egyik legkorábbi alkotása, amely rendszeresen - nem érdekességként – szerepel szimfonikus zenekarok műsorán, mert hát remekmű, bár még nem a „nagy" g-moll léptékével mérve. Hamar Zsolt és a Filharmonikusok előadásban különösen az első tétel volt figyelemre méltó, a lendületes, de a részletekre is megfelelő törődést fordító olvasatot hallottunk.
Webert Beethoven kitüntető barátsággal fogadta, az akkoriban körülötte forgolódó kisebb-nagyobb tehetségek között nyilván értékelte a valódi zsenit. A Sharon Kam által megszólaltatott klarinétverseny bőven áradó, gyönyörű dallamaival, magkapó lassútételével joggal kapott helyet a műsorban. Tán kissé sok is lett volna a jó(Mozart)ból, ha az ő A-dúr versenyét hozta volna a Zeneakadémiára a kiváló művésznő, amelynek világszerte elismert előadójaként aposztrofálják. Szimpatikus színpadi egyéniséget mutatva, kotta nélkül, élénken mozogva, pici hibákkal játszotta a komoly virtuozitást, nagy ugrásokat, gyors futamokat, szépen megformálandó dallamokat tartalmazó szólamát. Az ő produkcióját leszámítva azonban maradt hiányérzetünk az első rész után, amit a Rekviem első ütemei sem tudtak feledtetni. Pedig az ott nagyjából hatvan taggal felállt Nemzeti Énekkar a kezdetektől egységes hangvétellel, szépen, jó szövegkiejtéssel énekelt. Az egyes szólamok önmagukban tömbszerűen szóltak, az énekesek valódi közösség tagjaiként léptek fel, amelynek ereje az egységességben volt.
Azután megtörtént a mondhatni csoda, lassan a zenélés valódi értelmét megmutató szférájába emelték az addig inkább csak kötelességszerűen letudott produkciókat bemutató estet. Divatos manapság a megszokottnál jóval élénkebb tempókat, feltűnően nagyobb hangerővel hangsúlyozott motívumokat bemutatni; az elvártnál, talán még az előírtnál is nagyobb dinamikai, hangerőbéli különbségekkel figyelmet kelteni. Fontos eleme lehet a meglepetéskeltés egy interpretációnak, az igazán nagy előadók, előadások azonban nem ezzel operálnak, inkább az összetevők pontos adagolásával hatnak, a ritmikai, dallamformálási eszközök olyan finom adagolásával, egy olyan belső egyensúly megteremtésével, amelynek titka végeredményben megfejthetetlen. Hogy egy-egy nagy hangszeres művész, zongorista, hegedűs, de énekes képes erre, azt időnként hallhatjuk, hogy most ilyet egy kórustól hallottunk az különleges és felemelő érzés volt. Olyan mű került így az őt megillető magaslatokra, amit csak ilyen hozzáállással volna szabad előadni.
Infó:
Mozart „Kis" g-moll szimfónia,
Weber 2. klarinétverseny,
Mozart Rekviem
Előadók:
Sharon Kam klarinét,
Schöllner Szabina, Szántó Andrea, Nin Duc Hoang Long, Cser Krisztián ének,
Nemzeti Énekkar, karigazgató: Somos Csaba,
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, karmester: Hamar Zsolt
Január 24. Zeneakadémia
