Budapest;főpolgármesteri hivatal;

2020-01-28 18:10:38

Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója

Korábban a Magyar Posta vezérigazgatója, illetve az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója is volt.

Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

Azt írták: a Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

A közlemény szerint Szűts Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. Tizenegy éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között vezérigazgatója volt.

2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója volt, 2007 óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense.

Innovatív vezetői munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját.

Szűts Ildikó a vezérigazgató székben Szőke Lászlót váltja.