Sajtónyilatkozatok, kormányzati és agytrösztöktől származó tájékoztatások alapján, nem is beszélve a baráti-családi beszélgetésekről úgy tűnik, kevés brit köszönti ujjongva az Európai Unióból távozás péntek éjfélkor bekövetkező pillanatát. A bizonytalan jövőre való tekintettel indokolatlan üdvrivalgásokra leginkább a nagy többséggel a kilépésre szavazott észak-angliai településeken kerülhet sor. A skótok, északírek, londoniak jelentős része érez 43 hónappal a referendum után is haragot és csalódottságot, de a 60 milliós szigetországban leginkább érvényesülő hangulat alighanem a fellélegzésé, amiért lezárul egy hosszú, nehéz, megosztó fejezet. Matthew Flinders sheffieldi politológus nyilatkozata jól összegzi a helyzetképet: "Kétségtelenül brit alkotmánytörténeti pillanat érkezik el, de ehhez képest nagyon is tompa puffanással ér földet".
A következő tizenegy hónapban kevés változást fognak érzékelni a britek. Az Egyesült Királyság része marad az egységes piacnak és a vámuniónak, alkalmazkodnia kell a közösség szabályaihoz, hozzá kell járulnia az EU költségvetéséhez, ám a szerdai brüsszeli ceremóniát követően nem vesz részt a döntéshozatalban, nem képviselteti magát az Európai Parlamentben. Miközben sok szó esik az Egyesült Királyságba való bevándorlásról és az új, az ausztráliai pontozásos rendszeren alapuló munkavállalási lehetőségekről, de főleg korlátozásokról, sokan látnak a Brexitben bizonyos szociális vandalizmust, ami megakadályozhatja számukra, hogy az EU többi 27 tagországában éljenek és dolgozzanak.
Őszinte és komoly aggodalom forrása magának az "Egyesült" Királyságnak, az uniónak a fennmaradása. A jövő szempontjából nem kell messzebbre menni, mint az elmúlt napokig, amikor mindhárom részleges autonómiát élvező tartomány nemzetgyűlése félreérthetetlen jelét adta, hogy nem támogatja a Brexitet. Wales volt Anglia mellett az egyetlen országrész, amelyik (52,5-47,5 százalék arányban) az EU-tagság felfüggesztése mellett szavazott. Az i napilap emlékeztet: 2016 óta a közvélemény maradás-pártivá vált. Amikor a cardiffi népképviselet január 21-én visszautasította a kilépési törvényt, attól tartva tette ezt, hogy - Boris Johnson és kormánya ígéretei ellenére - a Senedd és a többi decentralizált intézmény önállósága megsínyli a Brexitet. Skócia a "maradás bástyájának" számít azóta, hogy 2016-ban 62 százalékban állt ki az EU-hoz tartozás folytatása mellett. Nicola Sturgeon, az edinburgh-i kormány feje naponta ismétli meg, hogy a skótokat szándékuk ellenére "rángatják ki" Európából. A referendum óta 50 százalékkal emelkedett a skót függetlenség támogatóinak aránya. Sturgeon politikája középpontjába helyezte a 2014-es népszavazás megismétlését, amit Boris Johnson máris visszautasított, alkotmányos ütközések perspektíváját felvillantva Westminster és Holyrood között.
Észak-Írország közel négy éve 56-44 százalékos arányban voksolt a brüsszeli kapcsolat megőrzése mellett, de a helyzet azóta csak bonyolódott az északír-ír határral kapcsolatos bizonytalanságok miatt. A koronahű unionisták meggyőződése, hogy végeredményben előre is gyűlöletes határt vezetnek be az Ír-tengeren. A december 12-i választáson megerősödött nacionalisták az ír újraegyesülést eredményező népszavazásban bíznak. Az egymással szemben álló két oldal érdekei ebben az egyben, a Brexit elvetésében találkoztak.
Válás negyvenhét év után
Utolsó formális gesztusként az Európai Parlament ütötte rá bélyegét az Egyesült Királyságnak a 2016. június 23-i népszavazáson eldöntött kilépésére az Európai Unióból. Ahogy ebből az alkalomból Dominic Raab külügyminiszter kijelentette: "Új fejezet kezdődik a független, szuverén Britannia életében, a valóban globális szigetország jó hatással lesz a világra". A közösség ötletét a második világháborúból nehezen ocsúdó kontinensen Sir Winston Churchill is felvette, "valamiféle Európai Egyesült Államokban" gondolkozva. Ennek ellenére az Egyesült Királyság nem tartozott az 1957-es római szerződés alapján létrejött Európai Gazdasági Közösség hat alapító tagjához. A csatlakozási tárgyalások 1961-ben vették kezdetüket. Legendák szerint Harold Macmillan kormányfő könnyekben tört ki, amikor Charles de Gaulle francia elnök először 1963-ban először vétózta meg a belépést, amit négy évvel később megismételt.
A David Cameron nevéhez fűződő végzetes referendum nem az első, sőt talán nem is az utolsó volt a témában. Az ellentmondásos viszony jegyében az Edward Heath által 1973. január 1-jén levezényelt csatlakozást követően már 1975 nyarán szavazhattak a választópolgárok az EGK-hoz tartozásról, amit akkor 67 százalékban támogattak. A kapcsolat jelentősen megváltozott Margaret Thatcher 1979-es hatalomra kerülése után. A magát Európa királynőjének tekintett politikus bravúrosan harcolta ki az Egyesült Királyságnak az EGK-költségvetéshez nyújtott hozzájárulás mintegy 70 százalékának visszatérítését. A "vaslady" dicséretére legyen mondva, hogy legalábbis Boris Johnsonnál jobban értékelte a 300 milliós EGK-piac kereskedelmi jelentőségét.
A végeredményben a péntek este 11 órás búcsúhoz vezető hosszú út az 1993-as maastrichti egyezménnyel, az Európai Unió új síkra emelésével indult be. Hiába intézte el John Major kormányfő az euró bevezetéséből való kimaradást, a Konzervatív Párt euroszkeptikus szárnya támadásba lendült. Az 1997 és 2010 közötti munkáspárti kormányzás hasonlóan csekély lelkesedést mutatott a közös pénznem iránt, de annál aktívabb szerepet játszott az Unió bővítésében. A munkaerő korlátlanul szabad beáramlása, a bevándorlási számok elszabadulása a Brexit "győzelmét" elősegítő három alapvető tényező egyikévé vált.
A referendum David Cameron kezdeményezése volt Nigel Farage UK Függetlenségi Pártjának a 2014-es európai parlamenti választáson elért sikere után. Megígérte az EU-ellenes szárnynak, hogy ha a 2015-ös westminsteri voks a Konzervatívokat emeli hatalomra, a nép határozhat a tagság jövőjéről. A "kilépők" 52 százalékos többsége mindenkit, első helyen a rosszul taktikázó Cameront váratlanul érte.
A tisztes lemondást választó tory vezetőt követő Theresa May 2017-ben kisebbségbe jutott kormánya, majd a helyére került Boris Johnson egyaránt sikertelenül próbálta átvinni a parlamenten a Brüsszellel kötött kilépési egyezményt. A kocka a december 12-i újabb előrehozott választás fölényes tory győzelmével fordult meg. 80 fős többségével a volt londoni főpolgármester a "kemény" Brexitet valósítja meg, melyben sem az egységes piacnak, sem a vámuniónak nem lesz helye az év végéig tartó átmeneti időszak után.
Márciusban kezdődik az újabb alkudozás
Miután az EU két törvényhozó testülete, az Európai Parlament és az EU Tanácsa ratifikálta az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodást, nem maradt más hátra, mint gyorsan elkezdeni a tárgyalásokat a Brüsszel és London kapcsolatait szabályozó szerződésről. Az egyezséget 11 hónap alatt tető alá kellene hozni, mert a Brexitet követő átmeneti időszak csak az év végéig tart, és a brit kormány nem kívánja meghosszabbítani. Addig gyakorlatilag alig valami változik a felek viszonyában, és a szűk egy év arra szolgál, hogy felkészüljenek az új érára.
Brüsszelben többször figyelmeztettek rá, hogy a jövőbeni kapcsolatrendszerről rendkívül nehéz lesz ilyen rövid idő alatt megegyezni. A szigetország júliusig még megváltoztathatja az álláspontját, akkor kellene jeleznie uniós partnereinek, hogy mégiscsak több időre tart igényt a megállapodás elfogadásához. Közös döntéssel az átmeneti periódust két évre lehet prolongálni.
London tárgyalópartnere a brüsszeli Európai Bizottság lesz, amely az EU-s tagállamok nevében lép fel a francia Michel Barnier irányításával. Az uniós ellenőrző és végrehajtó testület előreláthatólag hétfőn fogja a kormányok elé terjeszteni a tárgyalási megbízására vonatkozó javaslatot, amelyet ezután a huszonheteknek jóvá kell hagyniuk. Az eljárás néhány hetet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy a tényleges megbeszélések március elején kezdődhetnek el a Csatorna két parta között.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerdán az Európai Parlamentben megismételte, hogy a britek által remélt, tarifáktól és kvótáktól mentes szabadkereskedelmi megállapodás csak úgy lehetséges, ha az Egyesült Királyság érvényesíti a közösségi szabályokat, és nem próbál tisztességtelen versenyelőnyökhöz jutni. Azt is közölte, hogy Brüsszel szigorúan ellenőrizni fogja, hogy a szigetország tiszteletben tartja-e a kilépési megállapodásban foglaltakat. Boris Johnson brit kormányfő a decemberi választási kampányban azt ígérte a polgároknak, hogy a Brexit után nem lesz vámhatár Nagy-Britannia és Észak-Írország között, ami teljesen ellentmond az EU-val kötött egyezmény betűjének.
Brüsszel álláspontja szerint először azokról a politikákról kellene dűlőre jutni Londonnal, amelyek esetében súlyos következményekkel járna a megegyezés hiánya. Az EU tárgyalási stratégiája ugyanaz lesz, mint a Brexit megállapodásról csaknem három évig tartott megbeszélések idején: megőrizni az EU egységét és az egységes piac integritását.
