Orbán Viktor;Mikulás Dzurinda;nyílt levél;EPP;

2020-01-31 15:32:26

"Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben" - üzent Orbánnak néppárti társa

Mikulás Dzurinda, a néppárti Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének, volt szlovák miniszterelnöknek a nyílt levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Orbán Viktor úrnak, Magyarország Miniszterelnöke, a FIDESZ Vezetője részére,

Kedves Viktor!

 

Úgy tűnik, már ezer éve, hogy először találkoztunk. 1998-ban mi ketten, akik gyerekként még a kommunizmus alatt születtünk és váltunk felnőtté, abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy hazánk miniszterelnökévé válhattunk. Emlékszel azokra az őrült napokra? A reformokra, amelyeket felvállaltunk – te Magyarországon, én pedig Szlovákiában –, azzal a kizárólagos céllal, hogy visszavezessük országainkat Európába, az EU szívébe. 2004-ben mindkettőnk ambíciója teljesült, és most élvezzük azokat a gazdasági előnyöket, amelyeket az ilyen biztonság nyújt számunkra. Biztosan egyetértesz velem abban, hogy Magyarország és Szlovákia sokkal jobban áll ma, mint akkoriban, amikor még a meghallgatáshoz való jogért is harcolnunk kellett. Azóta nincs rá lehetőségem, hogy közvetlenül beszéljek veled, ezért úgy döntöttem, ebben a nyílt levében fordulok hozzád. Viktor, tudom, aggódsz amiatt, hogy a politikai családunk – az Európai Néppárt (EPP) – nem karolja fel maradéktalanul a hagyományos, keresztény értékeit. 

Bár én nem osztom ezt a felfogást, elfogadom, hogy te így érzel. Én is aggódom amiatt, hogy mennyire megosztóvá vált a pénzügyi zavarok, a váratlan migráció, a terrorizmus és a klímaváltozás kihívásaira való közös európai válaszok meghatározása és valóra váltása. 

De, Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben ezekről az alapvető kérdésekről. 

Itt a Wilfried Martens Központban, az EPP politikai agytrösztjében, 2016. óta egy más típusú Európát ajánló kezdeményezést szorgalmazunk.  A célunk egy erős, globális Európa, amely nem a mélyebb integráció minduntalan hangoztatásán, hanem inkább a szubszidiaritás elvén alapul, amely – mint te is jól tudod – a katolikus szociális doktrína egyik alapvető politikai, jogi és társadalmi elve. Ez az „Új európaiság” a decentralizáció és a verseny ösztönzésére, és nem a centralizációra és harmonizálásra épít. Többek között azzal érveltünk, hogy „kifejezetten elítélendőek a demokraták arra irányuló kísérletei, hogy az EU intézményeit a liberális értékeknek a konzervatívabb tagállamokra való rákényszerítésére használják fel, mivel ez károsan hat az egységes Európa létrehozására.” 

Kedves Viktor, egy évvel ez előtt megpróbáltuk bevonni a magyar partnereinket (Fidesz Alapítvány - Polgári Magyarországért Alapítvány) egy műhelybe, hogy részletesebben megvitassuk az Európa jövőjével kapcsolatos elgondolásainkat. 

Sajnos, amikor a kollégáimmal megérkeztünk Budapestre, csak ott tudtuk meg a műhely időpontja előtt egy nappal, hogy elmarad. Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy ennek kiváltó oka a tervezett műhely előestéjén a Közép-európai Egyetemen tartott előadásom volt. Kár, Viktor, hogy az Európa jövőjét érintő legjobb közép-jobb vízióról való véleménycsere ilyen kiváló lehetősége elveszett. Szerintem elvesztegettél egy igazán jó lehetőséget. Természetesen mi akkor is folytatjuk az idén az elgondolásaink ismertetését. Rendezvényeket tartunk Rómában, Madridban, Stockholmban, és aktív tevékenységet fejtünk ki Brüsszelben is, ahol már folynak a szervezési előkészületek a „Konferencia Európa jövőjéről” című nagyszabású rendezvényünk megtartására. 

Pár nappal ezelőtt olvastam, hogy római látogatásra készülsz. Az erre okot adó alkalom egy konferencia, ahol Salvini úrral együtt mondasz beszédet. A mind a kettőtök iránti kellő tisztelettel feltételezem, hogy nem tudtok majd működőképes válaszokat adni korunk döntő fontosságú problémáira. A nemzeti konzervativizmus jelszavai nem lesznek a segítségedre abban, hogy megoldásokat találj olyan kérdésekre, mint a migráció és az éghajlatváltozás. 

Kedves Viktor, én mást ajánlok neked. Kérlek, fogadd el a meghívásom, és gyere el április 2-án Athénba. Micotákisz miniszterelnökkel, Szkínász EU-biztossal és sokan másokkal együtt igyekszünk valódi, fajsúlyos válaszokat találni a tömeges bevándorlás kérdésére. Olyan megoldást keresünk, amely a kereszténydemokrácia alapkövére épít és az igazi EPP elveken alapul. 

Egyébként, ha az Európa jövőjéről szóló, lemondott műhely mégis megtartható lehetne valamikor Budapesten, azt szívesen venném. Talán te magad is úgy találod, hogy nem is olyan rossz az EPP értékeire alapozni.

 

Üdvözlettel,

Mikulás Dzurinda   

a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnöke

Szlovákia miniszterelnöke (1998 – 2006)

Brüsszel, 2020. január 29.