A Donald Trump elleni impeachment kimenetele a demokrácia diadala. Az történt, amit az amerikai alapító atyák szerettek volna: a néhány nagy lakosságú állam nem kényszeríthette rá akaratát a sok kicsire, a kisebbség, hála a direkt így kialakított hatalmi struktúrának, ellen tudott állni a többségnek.
A nép által választott képviselőház (többsége) szerint az elnök egész viselkedése súlyosan veszélyezteti a demokráciát, de az ukrán botrány miatt konkrétan is hivatalvesztéssel kellett volna sújtani. A szintén a nép által választott szenátus (többsége) szerint viszont az elnök, ha nem is földre szállt angyal, de maradjon, különben maroknyi (liberális) politikus írná felül a (most éppen a jobboldalnak kedvező) választási eredményeket.
Jogos kérdés, hogy miként lehet ennyire más véleményen a törvényhozás két háza. Úgy, hogy a képviselőket nagyjából azonos (747 ezres) lélekszámú választókörzetek küldik Washingtonba, a negyvenmilliós Kalifornia például 53-at, az egymilliós Montana egyet. Ellenben a szenátusban minden állam, Kalifornia és Montana is két fővel képviselteti magát. A képviselőket kétévente választják, a szenátorokat hatévente, úgy, hogy kétévente a testület harmadának kell megméretnie magát. A képviselőházon ezért gyorsabban fut át a közvélemény változása, a szenátusi erőviszonyok stabilabbak.
Az USA lakosságának negyven százaléka él a két óceáni partvidéken. Chicago kivételével itt vannak a legnagyobb városok, a jobban fizető munkahelyek. New York, New Jersey, a másik oldalon Kalifornia megbízhatóan liberális, míg az ország belső, kisebb népességű, de összességükben sokkal nagyobb kiterjedésű államaiban inkább kisvárosi, konzervatívabb választók élnek. Az ország választási térképe szinte teljesen vörös – ez a Republikánus Párt színe –, inkább csak kétoldalt, meg felül a Nagy Tavaknál vannak kicsiny kék foltok – ezek a Demokrata Párt urbánus fellegvárai. Az ember azt hinné, Amerika teljesen jobboldali, de a látszat csal. Az utolsó hét elnökválasztásból hatszor a liberális jelölt kapta a szavazatok többségét – legfeljebb nem mindig eleget ahhoz, hogy kiegyenlítse az elektori testület beépített kisállami – a modern időkben republikánus – kedvezményét.
Ehhez járul a közép kiürülése. A képviselői körzetek pártszempontok szerinti átrajzolása miatt a politikusoknak nem a mérsékelt, nyitott agyú választókat kell megnyerniük, hanem saját pártjuk „minden mindegy, akkor is” alapon álló törzsszavazóit. Ők döntik el, hogy ki indulhat a párt nevében, a többit elintézi a választási térkép. Ha nincs közép, akkor a középen álló, kiegyensúlyozott médiára sincs szükség. A jobboldal párhuzamos világot épített, ahová nem jutnak el a másik tábor érvei. A liberálisoknak ez nem megy ilyen könnyen, de azért ők is igyekeznek. A rendszer végeredményben a szenátorokat is a pártfanatikusoknak szolgáltatja ki.
Így kerülhet a barikád ellentétes oldalára a törvényhozás két, ugyanazon nép által választott háza. Így szenvedhet vereséget a demokrácia, önmaga legnagyobb dicsőségére.