Azt gondolnánk, Beethovennek nem kell olyan alkalmat szentelni, amikor egész nap csak az ő alkotásai szólnak. Hiszen mindig, mindenhol jelen vannak a szimfóniák, meg a zongoraversenyek, meg a zongoraszonáták, meg más, kisebb nagyobb alkotásai. Tavaly például Budapesten minden szimfónia legalább egyszer elhangzott, az 5. ötször is, a 3. háromszor, a 9. kétszer. Más eset a Hegedűverseny öt megjelenése: a világjáró virtuózok alig néhány nagyszabású koncertből válogathatnak. Jól szerepelnek még a zongoraversenyek, és zeneszerző tekintélyes életművének kisebb-nagyobb darabjai: a nyitányok, jelentősebb kamaraművek is időről időre felbukkannak. Az abszolút sztárok azonban zongoraszonáták: a 32 jó része formátumos, hálás repertoárdarab. Azonban egy ilyen ünnepi alkalom arra is rávilágít, vannak hiányosságok. Például az utolsó Fidelio-bemutató 2008-ban volt az Operaházban, tavaly nem tudott sor kerülni Missa solemnis előadásra, vagyis kérdés, hogy hol vannak a műsorokból a vokális művek, és hol a nagy vonósnégyesek. De örüljünk annak, ami van, és ilyen szempontból nagyon jól indult a Beethoven-nap.
Az Óbudai Danubia Zenekar kezdett, hálátlan feladat, gondolnánk, de nagyon is hálásnak kell lennünk nekik. Már az F-dúr románc első ütemeiben hallatszott, hogy jól bejátszott vonóshangzással bír a zenekar, puha, erőteljes mélyhangszerekkel. Pusker Júlia szépen hegedült, Hámori Máté vigyázott rá, hogy a románcjelleg mindvégig az elsődleges szempont legyen az előadás során. Ilyen kezdet után remélni lehetett, hogy az - legkisebb még szimfonikus zenekarnak mondható létszámmal felálló – együttes szimfónia előadása is élményszerű lesz. A jórészt - vagy háromnegyed részt - nőkből álló vonóskart magáénak tudható zenekar valóban állva zenélt; szép hangzással, pontosan, a kis hangsúlybéli, hangerőbéli változásokat érzékenyen követő módon mutatták be a korai művet. A karmester értő vezetésével pont azt tanúsították, hogy az apró momentumokra való folyamatos figyelem igazi eredményt hoz, több szimfóniát is szívesen hallgattunk volna még velük.
A 4.-et a MÁV Szimfonikus Zenekar teljes nagyzenekari létszámmal mutatta be, tömören, vastagon, ahogy ilyenkor szokás, szólt az együttes, de hát a 4. már más zenei világot képvisel. Ősz óta a zenekar új művészeti vezetője, vezető karmestere Daniel Boico. Úgy tűnik, nem nyúltak mellé, amikor őt hívták erre a posztra, színvonalas, jó előadás volt ez, alapos a remény, a folytatás – a zenekar az összes szimfónia és zongoraverseny előadására készül – során még javul is az összkép.
A napi program egyik különlegessége volt Lakatos György fagottművész különleges műfajú performansza gyerekeknek, amelyben Mészáros Blanka színész és Palojtay János zongoraművész voltak társai: színpadi gyerekmese, természetesen a nézőtérről felhívott kis segédekkel, amelyhez Beethoven nagyszabású zongoraműveiből vett kis részletek szolgáltak zenei aláfestésként, illusztrációként. Talán még blaszfémiát is lehetne emlegetni: a semmit mondó történet - ellopták a holdat, gyertek, keressük meg, természetesen a végén meglesz – alatt az Apassionata, a Sors-szimfónia és más hasonlók egy-két üteme. Mert tényleg, milyen az már, hogy előbbi kezdő ütemeire indulnak el a gazemberek a Holdat ellopni, utóbb híres motívumára Lakatos tényleg bekopog Irma nénihez? De a lényeg inkább az, hogy a mese alatt valódi nagy zenék szólnak, igazi, művészi módon megszólaltatva, szinte észrevétlen lopva be a nagy zeneszerzőt a gyerek világába.
Hallottuk még az Esz-dúr szeptettet a Fesztiválzenekar négy vonósművésze, klarinétosa, fagottosa és kürtöse kiváló előadásában. Érdekes módon a kürtös, csak úgy, mint az 1. szimfóniában kollégái, korabeli hangszeren játszott.
Infó:
Beethoven-maraton
F-dúr románc, 1.szimfónia, Koncert gyerekeknek, 4. szimfónia, Esz-dúr szeptett
Óbudai Danubia Zenekar, Pusker Júlia hegedű, Hámori Máté karmester,
Lakatos György fagott, mesélő, Mészáros Blanka színművész, Palojtay János zongora, MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar művészei
Február 2., Müpa
