Itt senki nem fog magukkal beszélni! – mondja egy asszony az egyik ócsai ház udvarán állva, miután megtudja, hogy a devizahitelesek megmentésére létrehozott lakóparkról szeretnénk kérdezni a helyieket. Szerinte az embereknek már elege van abból, hogy az újságok mindig csak rosszat írnak a telepről. - Értsék meg, ez egy ugyanolyan település, mint a többi - tette hozzá.
Abban az asszonynak biztosan igaza van, hogy a lakópark élete ma már nem sokban különbözik a többi budapesti agglomerációhoz tartozó teleptől. Gettósodásnak egyelőre nyoma nincs, a 2013-ban felhúzott házak kifejezetten jó állapotban vannak, a kertek pedig ugyanolyan gondozottnak tűnnek, mint bármelyik közeli faluban. Más településekhez képest tehát mindössze annyi az eltérés, hogy a mértani alakzatba felhúzott, tökéletesen egyforma házakban szociális rászorultsági alapon laknak a helyiek.
A kormány még 2011-ben döntött a szociális családi ház építési programról, helyszínként pedig az Ócsa határában lévő, Alsópakony melletti földterületet jelölte ki. A lényegében a puszta közepén megépített, ötszáz házasra tervezett lakópark végül a Nemzeti Eszközkezelőhöz került, az épületekkel pedig a devizahiteles károsultak lakhatását akarták volna – részben - megoldani. A 2014-re elkészült 80 ház azonban nehezen telt meg, kezdetben ugyanis csak minden második épület vált lakottá.
Az első lakók között volt az a férfi is, aki Budapesten, a VIII. kerületben nőtt fel, majd családjával - feleségével és a két gyerekével - egy panellakásba költözött, ehhez pedig 9 millió forintos devizahitelt vett fel. A tartozás idővel 19 millió forintosra növekedett, aminek a törlesztőrészleteit képtelenek voltak fizetni. - Amikor ide költöztünk Ócsára, eleinte azt sem tudtuk, hogyan kell begyújtani a kályhát. Arról pláne nem volt fogalmunk, hogy miként kellene a földön gazdálkodni - idézte fel.
A betelepítés során ugyanis minden házhoz nagyjából ezer négyzetméteres kertet adtak annak érdekében, hogy a lakók földműveléssel egészítsék ki a jövedelmüket. A települést járva úgy tűnt, ezzel a lehetőséggel kevesen éltek, mindössze egy háztartást láttunk, ahol a kertben csirkék kapirgáltak. A többség inkább a környék cégeinél helyezkedett el, eljárnak dolgozni egészen a fővárosig. A helyiek állítják, aki akar, az könnyedén talál magának állást a környéken.
Orvos és élelmiszer bolt viszont csak a valamivel több mint kilencezer lélekszámú Ócsa belső részein található, ahogy a gyerekek is oda járnak óvodába-iskolába. A busz naponta tizenegyszer jár a lakóparkba, ám a telepen szinte minden családnak van autója.
- Az embereken látni lehet a változást. Korábban mindenki kényszer-albérletben élt, vagy attól rettegett, hogy hajléktalanná válik. Itt végre mindenki elkezdte a saját egzisztenciáját építeni. Már semmi pénzért nem mennék vissza a városba – mondta az egyik helyi férfi.
A kormány egyébként 2016-ban megszüntette a szociális lakásépítési programot, majd a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. átadta a lakóparkot az ócsai önkormányzatnak. A megkötés mindössze annyi volt, hogy az önkormányzat nem változtathat 2020. december végéig a szerződések feltételein. Ennek megfelelően egy 70 négyzetméteres házért év végéig havonta 21 ezer forintos bérleti díjat kell fizetni.
Bukodi Károly polgármester lapunknak elmondta, a lakópark igen népszerű lett, sőt, mára várólista alakult ki a beköltözésre várók között. Jelenleg negyvenen várnak arra, hogy valaki elköltözzön. A park házai mind lakottak, de a lakóknak már csak a fele devizahiteles, a másik részük egyszerűen rászorultsági alapon kapta meg a bérleményt. Nagy jövés-menés nincs: a szerződés alapján az önkormányzat csak akkor szólíthatja fel a bérlőt a távozásra, ha az már hat havi bérleti díjat nem fizetett. Erre azonban az elmúlt években csak 1-2 esetben volt példa.
Bár az ócsai önkormányzat nem vett részt a telep felépítésében, megkérdeztük, hogy miért épültek feltűnően drágán a lakóparki házak. Mint ismeretes, a telep összesen 2,5 milliárd forintba került, azaz egy házra több mint harmincmilliós költség jutott. A polgármester úgy vélte, hogy ez a közmű bevezetése miatt alakult így, mert azt el kellett vezetni a várostól öt kilométerre lévő lakóparkba. Ha megépült volna mind az ötszáz ház és nem csak nyolcvan, akkor az egy épületre jutó beruházási költség is jóval kisebb lett volna.
Bukodi Károly leszögezte: az önkormányzatnak eddig egy fillérjébe sem került a lakópark fenntartása, a bérleti díjak ugyanis fedezik a fenntartási költségeket. Arra a kérdésre, hogy idővel szóba jöhet-e a bérházak értékesítése, úgy fogalmazott: ez eddig nem merült fel. A telepen járva azonban többen is megjegyezték: ha tehetnék, megvennék házukat. Persze nem devizahitelből.
