Olaszország;Matteo Salvini;szardíniai mozgalom;

2020-02-11 09:25:00

Egymással vitáznak Salvini legfőbb ellenfelei

Az olaszországi politika mind fontosabb szereplőjévé válik a Szardínia mozgalom, ám egyre nagyobb a fiatalok belső megosztottsága is.

Elévülhetetlen érdemei voltak a tavaly novemberben, a populizmussal szemben létrejött Szardínia mozgalomnak abban, hogy a január 26-án, Emilia-Romagnában megrendezett regionális választást nem a jobboldali radikális Liga jelöltje, Lucia Borgonzoni nyerte meg, hanem a hivatalban lévő elnök, Stefano Bonaccini, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa. A szardíniák mozgósítani tudták azokat a szavazókat, akik elutasítják Salviniék radikalizmusát, s új lendületet adtak a szélsőségeket el nem fogadóknak, akik egyre inkább kisebbségben érezték magukat Olaszországban. A szardíniák befolyását jól illusztrálja, hogy köszönetet mondott nekik Giuseppe Conte miniszterelnök és a Demokrata Pártot irányító Nicola Zingaretti. „A mozgalom a populizmus antitestje” – fogalmazta meg Mattia Sartori, a csoportosulás alapítója, miért is jöttek létre. „A populisták nem a népet képviselik, csak saját céljaikra használják fel az embereket” – vélekedett. A szardíniák fel akarják rázni a demokratikusan gondolkodókat, ki akarják hozni honfitársaikat a „demokratikus letargiából”.

A fiatalokból álló mozgalom komoly kihívást jelent a létező pártok, a hagyományos struktúrák számára. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) hat-hét éve szintén a semmiből vált népszerűvé, nagy különbség azonban, hogy Beppe Grillo féktelen populizmussal gyűjtötte az M5S híveit, a szardíniák azonban éppen ezzel szemben jöttek létre.

Persze a fiatalok által a radikálisokkal szemben indított csata még nem ért véget, tavasszal több regionális választás is vár Olaszországra, májusban és júniusban hat régióban, egyebek mellett a dél-itáliai Campaniában, Apuliában, valamint Toszkánában és a Közép-Olaszország szélén elhelyezkedő Marchéban élhetnek a helyiek szavazati jogukkal. Salvini tehát továbbra is mindent elkövet azért, hogy destabilizálja a kormányt, megbuktassa azt és előrehozott választást csikarjon ki. Ez ugyan nem megy egyik napról a másikra, de utcai politizálásával folyamatosan nyomást gyakorol a kabinetre.

A Salvini-veszély miatt nyilvánvaló, hogy Conte kabinetjének nagy szüksége van a jórészt fiatalokból álló Szardínia mozgalomra, amely képes mozgósítani az ifjabb generáció tagjait. Ezért ezen a héten Rómába várják a mozgalom vezetőit. Maga Giuseppe Conte nem tudja fogadni őket, éppen elég munkát jelent számára koalíciójának egybetartása, így kedden a Demokrata Párt Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztere, Giuseppe Provenzano látja vendégül a fiatalokat, szerdán pedig a PD regionális miniszterével, Francesco Bocciával folytatnak megbeszéléseket.

Mindez jele-e annak, hogy a szardíniák párttá alakulnak? Erről még korai beszélni, egyelőre az biztos, hogy a májusi és júniusi regionális választásokon nem állítanak saját jelölteket. A populizmus ellen mozgósító gyűléseket azonban terveznek. Az ugyanakkor nem kérdés, hogy némi struktúrát ki kell alakítaniuk, ha hosszabb jövőt terveznek maguknak. Az elmúlt hetek eseményei ugyanis azt mutatták, komoly hátulütői vannak annak, hogy nincs egy központi irányításuk és csak helyi tagszervezetekből állnak. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis a mozgalom belső vitái, a korábbi egyetértés, összetartás már a múlté. A mozgalmat létrehozó, 32 éves Mattia Sartori is tudja, hogy legalább olyan nehéz lesz egybetartani a társaságot, mint háttérbe szorítani Salvini Ligáját.

Érdekes módon az első komolyabb problémák éppen a mozgalom eddigi legnagyobb politikai sikerének nevezhető Emilia-Romagna-i választások után jelentkeztek. Bő egy hete a mozgalom bolognai szárnyának alapítói Luciano Benettonnal találkoztak a milliárdos kulturális alapítványának otthont adó trevisói Fabricában. Ez nem volt túlságosan okos húzás részükről, a Morandi-híd 2018-as augusztusi összeomlása óta ugyanis Benetton kivételes népszerűtlenségnek örvend az országban. Ennek az az oka, hogy az ő tulajdonát képezi az Atlantia nevű pénzügyi holding, amely az autópályahálózat felett gyakorolja az ellenőrzést. Benettont tették felelőssé a 43 ember életét kioltó tragédiáért amiatt, mert nem modernizálta kellő ütemben az autópályákat, hidakat.

A szardíniák Benettonnal készült közös képe heves reakciókat váltott ki Olaszországban, s nagyon rosszat tett megítélésüknek. A Termometro Politico által közölt felmérés szerint a megkérdezettek 61,5 százaléka úgy vélte, mindez azt bizonyítja, hogy ők is a hatalmi struktúra részei, semmiben sem különböznek tőle. 16,9 százalék szerint rossz lépés volt, de megkérdőjelezhetetlenek azok a célok, amelyekért küzdenek. Csak 18,6 százalék nyilatkozott úgy, hogy a kép semmit sem jelent. Természetesen a szardíniák megítélése nagyban függ attól, hogy mely pártok támogatói beszélnek róluk. A Demokrata Párt szavazóinak 56,2 százaléka véli úgy: semmi rosszat sem tettek a fiatalok.

A nagy felháborodás hatására a bolognaiak is belátták, mekkora hibát követtek el, Mattia Sartori bocsánatot kért. Ám úgy látszott, túl későn tette beismerését, nem kerülhető el a szakadás. A mozgalom római szóvivője, Stephen Ogongo nyilatkozatot tett közzé, amelyben élesen bírálta a bolognaiakat, mondván, egy marketingstratégia részesei, s felülről irányítják őket. Felhívásához azonban végül senki sem csatlakozott, sőt, a többi római tag elhatárolódott tőle, így a szakadás is elmaradt. Ám mindez rámutat arra: válaszúthoz érkeztek a szardíniák, s el kell dönteniük, mit is akarnak.