Karácsony Gergely;Hír TV;főpolgármesteri hivatal;

2020-02-10 15:29:27

Bojkottot hirdetett Karácsony Gergely a Hír TV ellen

Azt írta: sem ő, sem a főpolgármester-helyettesek, sem pedig a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai nem adnak nyilatkozatot a csatornának, amíg nem kérnek bocsánatot a riportjukért.

„Amíg a Hír TV nem kér bocsánatot a neonácikat mosdató, az antifasiszták tevékenységét megkérdőjelező riportjáért, addig sem én, sem a főpolgármester-helyettesek, sem a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai nem adnak nyilatkozatot a Hír TV-nek, és nem is teszünk eleget semmilyen meghívásuknak” – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán. Hozzátette: erről hétfőn levélben értesítette Répásy Bálintot, a Hír TV vezérigazgatóját.

Karácsony egy korábbi bejegyzésében azt írta: a csatorna a budapestiek nyugalmát megzavaró, milliókat elpusztító ideológia iránt nosztalgiázó neonáci hordákat „megemlékezőknek” nevezi, míg hazánk demokratikus hagyományait óvó állampolgárainkat, az antifasiszta felvonulókat az őket „megzavaróknak”. „A kormány kegyeit kereső propagandaadó már így akar tetszelegni? Már ez az elvárás?” – fogalmazott.