Szervezett piróról vitáznak

Publikálás dátuma
2020.02.11. 13:00

Fotó: AFP/MARVIN IBO GÜNGÖR/GES-SPORTFOTO/DPA
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szigorúan tiltja a pirotechnikai eszközök használatát a stadionokban, a német másodosztályú Hamburg a hétvégi fordulóban a Karlsruhe elleni hazai bajnoki mérkőzésen engedélyezte a pirózást az ultráknak. A klub szerint ez egy kísérlet volt, ami akkor működhet, ha minden érintett betartja a megállapodásokat.
Az ultrák azt vállalták, hogy csak a mérkőzés előtt füstölnek, garantálják, hogy a füst nem száll be a pálya fölé. A hamburgi klub a szurkolói ígéret alapján engedélyt kapott a helyi rendőrségtől és a tűzoltóktól a pirotechnikai eszközök használatára. A tűzoltók készenlétben voltak az ultrák szektora előtt, de nem kellett beavatkozniuk. A hamburgi csapat vezetői szerint a kísérlet jól sikerült, az ellenőrzött pirózás működött, a drukkerek a találkozó alatt már nem gyújtottak görögtüzet, nem füstöltek. 
A futballszurkolók viselkedését évtizedek óta tanulmányozó Günter A. Pilz nem ért egyet a hamburgi klub eljárásával. 
„Egyrészt van egy hatályban lévő UEFA-rendelkezés, amely szigorúan megtiltja a pirotechnika használatát a stadionban, nagyon rossz az üzenete annak, ha egy futballklub megpróbál kijátszani egy ilyen rendelkezést – mondta a 75 éves szakember. – Akkor legyen ez a doppinggal is? Ha nem sikerül betiltani, akkor engedélyezzük? Ráadásul az utlrák most lehet, hogy elfogadták, csak a meccs előtt lehet pirózni, de hosszabb távon nem fogják ezzel beérni. Amíg az UEFA nem változtat a szigorú tiltáson, addig nem szabad a kluboknak sem külön engedélyeket kiadni.”
Pilz szerint környezetvédelmi szempontból is fontos a pirotechnikai eszközök száműzése a stadionból. 
„A görögtüzek, füstbombák használata során rengeteg mérgező anyag kerül a levegőbe – emelte ki a szociológus. – A fiatal szurkolók között sokan vannak, akik nagyon környezettudatosan gondolkoznak. Talán ezzel az érvvel el lehet fogadtatni velük, hogy a pirotechnikai eszközök nemcsak nagyon veszélyesek, hanem a környezetben is kárt tesznek.”
Szerző

Seprűnyélről a világ csúcsára – Megvalósította élete nagy álmát a 20 éves rúdugró

Publikálás dátuma
2020.02.11. 11:45
A 20 éves svéd klasszis jelenleg a világ első számú rúdugrója
Fotó: Anke Waelischmiller / AFP
Most pedig már úgy érzi, hogy nincs előtte semmiféle határ.
A férfi rúdugrás koronázatlan királya Szergej Bubka, aki 1985-ben törte át a hatméteres álomhatárt, majd 614 centiméteres világcsúcsa 20 éven át érinthetetlennek bizonyult. Aztán jött Renaud Lavillenie, aki 2014-ben 616 cm-re javította a rekordot. Ez azonban nem maradt fenn olyan sokáig, ugyanis Armand Duplantis a hétvégén egy centivel tovább javított rajta.
A svéd atléta igazi sportcsaládba született: édesanyja, Helena hétpróbázó és röplabdázó, édesapja, Greg – aki egyben edzője is – pedig nemzetközi szintű rúdugró volt, akinek egyéni rekordja 580 cm. A kis Armand rendkívül fiatalon, négyévesen kezdett megismerkedni a rúdugrással, attól kezdve évekkel a korosztálya előtt járt. „Már egész kisfiúként rendkívül fogékony volt a rúdugrásra, annak idején seprűnyélről ugrándozott a kanapéra” – elevenítette fel a versenyző gyermekkorát az édesapja.
„Láttam a tesómékat, hogy ugranak, és én is akartam. Számomra normális volt, hogy hazamegyek a suliból, átöltözöm, és kimegyek az udvarra ugrani” – tekintett vissza Duplantis, aki a korosztályos versenyeken rendszeresen legyőzte a nála idősebbeket, ő tartja valamennyi világcsúcsot 7 -től 12 éves korosztályig. A felnőttek között 2017-ben mutatkozott be, még 18 éves sem volt, amikor 590 centivel felnőtt svéd országos rekordot ugrott, a következő évben pedig 605 centivel megnyerte a felnőtt Európa-bajnokságot a világcsúcstartó Lavillenie előtt.
„Úgy nőttem föl, hogy Renaud ennek a sportágnak a legjobbja. Tíz éves koromtól kezdve ő volt a példaképem. Olyan akartam lenni, mint ő. Azt hiszem, 13 éves voltam, amikor először találkoztam vele. Akkor én még csak egy rajongója voltam, aki akart vele egy közös képet, meg autogramot. Először 2017-ben versenyeztem ellene, aztán az évek során kialakult egyfajta barátság közöttünk. Nekem ő amolyan mentor, én pedig az ő tanulója vagyok, vagy valami hasonló. Remélem, én leszek a következő Lavillenie. Az nagyon menő dolog lenne” – foglalta össze nem is oly rég Duplantis a francia riválishoz fűződő viszonyát.
Duplantis a tavalyi dohai szabadtéri világbajnokságon második lett, múlt kedden pedig Düsseldorfban fedett pályán már megpróbálta megjavítani a világrekordot. Akkor még nem járt sikerrel, de egyértelmű volt, hogy a lengyelországi Torunban megrendezett viadalon is meg fogja próbálni.
„Legyen jó napod, de azért ne túl jó” – ezt az üzenetet kapta a múlt szombati verseny előtt Lavillenie-től, aki már felkészült arra, hogy Duplantis megdönti a rekordját. „Armandnak fantasztikusak a képességei, szerintem hamarosan eléri a 620 centis magasságot” – mondta azt követően Lavillenie, hogy sikerült a csúcsdöntés.
„A legnagyobb álom a világrekord megdöntése volt, most úgy érzem, hogy nincs előttem semmiféle határ” – értékelt a 20 éves svéd. Érdekesség, Bubka is ennyi idősen ugrott először világcsúcsot, aztán hosszú évekig uralta a sportágat.
Szerző

Az NHL Irapuatója

Publikálás dátuma
2020.02.10. 21:17
Csak üldözték a korongot az észak-amerikai profi liga kanadai sztárjai
Fotó: Dmitryi Donskoy / AFP / Sputnik
Nem hitték el az NHL sztárjai, mi történik velük, amikor kiütéses, 6:0-ás vereséget szenvedtek New Yorkban a szovjet jégkorong-válogatottól.
„Nem mondhatjuk többé, hogy a jégkorong a miénk” – írta a New York Times, miután 1979. február 11-én a hajdani szovjet jégkorong-válogatott 6-0-ás csapást mért a Nemzeti Hoki Liga legjobbjaira a Challenge Cup döntőjének harmadik találkozóján. Az első meccset az észak-amerikai együttes nyerte 4-2-re, a másodikat a kelet-európai csapat 5-4-re.
Pedig a „komandából” 1404 válogatottság hiányzott. Vjacseszlav Fetyiszov (309), Vlagyimir Lutcsenko (281) és Alekszandr Malcev (321) sérülés miatt nem játszhatott, míg Gennagyij Cigankovot (201) és a két és fél évvel később, harminchárom esztendős korában – autóbaleset következtében – örökre eltávozó Valerij Harlamovot (292) váratlanul kihagyta Viktor Tyihonov szövetségi kapitány. Aztán a döntő második mérkőzésén Vlagyiszlav Tretyak (295) is megsérült, e miatt a válogatottban addig csak egy meccsen védő Vlagyimir Miskin állt a háló elé.
„Sírtak” is a szovjet küldöttség vezetői szépen, de ugyanígy panaszkodtak a torna kezdete előtt, hogy nem elég a hazai pálya lelátói előnye, szokatlanul keskeny lesz a játéktér, s azon nem érvényesülhet a finom kombinációs játék... Azért Hollandiában találtak egy pályát, amelynek jégfelülete megegyezett a Madison Square Gardenével, s ott készült fel a csapat Amerikára.
A jelek szerint alaposan.
A helyszínen 17 545 néző döbbenten tapasztalta, amint a jégkorong braziljai lerombolták a tengerentúli profi liga mítoszát. A csapatkapitány Borisz Mihajlov, aki a meccs embere volt, szólóból vágta be az elsőt, Viktor Zsluktov Helmut Balderis passzából a másodikat, hogy aztán a harmadik harmadban szem-száj elálljon tényleg. Irek Gimajev megjátszotta Balderist, 0-3; Vlagyimir Kovin távolról lőtt nagy gólt Gerry Cheeversnek, 0-4; Szergej Makarov fonákkal emelt a felsőbe, 0-5; végül Alekszandr Golikov küldött békés, de védhetetlen bombát a kapuba, 0-6.
Mennyi?
Nem tévedés, 0-6!
„Sokkolva érzem magam – mondta Bobby Clarke, a vesztes csapat kapitánya, a Philadelphia Flyers centere. – Az a Mihajlov meg folyton csak nevetett...” „Szörnyű” – mormolta maga elé a harminckilenc éves Cheevers kapus. „Ekkora szégyent! A végén még annak is örülhettünk, hogy csupán hat gólt kaptunk” – összegzett Guy Lafleur, a Montreal Canadiens szélsője, aki 176 706 szavazattal az első helyen került be az NHL válogatottjába, melyet a közönség voksai alapján állítottak össze. 
„Mindent beleadtunk, s tulajdonképpen nem is hokiztunk rosszul. Ám a másik oldalon olyan szovjet csapat játszott, amelynél jobb talán nincs is” – említette Denis Potvin, a New York Islanders bekkje.
A lapok is azt írták: „Ez minden idők legjobb szovjet válogatottja.”
A szélvész gyors és szédítően technikás csapat az 1979-es moszkvai világbajnokságon 11:1-re és 6:1-re nyert Csehszlovákia, 11:3-ra és 9:3-ra Svédország, 9:2-re és 5:2-re Kanada együttese ellen. Tyihonov akkor már beválogatta Harlamovot, így az első támadó trojka a Mihajlov, Petrov, Harlamov, a második a Balderis, Zsluktov, Kapusztyin, a harmadik a Makarov, Vlagyimir Golikov, Alekszandr Golikov hármas volt. Alekszandr Jakusev (221 válogatottság / 145 gól) csak a negyedik trióba fért be, Malcev (321/213) azon a vb-n még abba sem...
Két évvel később Montrealban Zsluktov a negyedik sorba került Homutov és a múlt héten elhunyt Szkvorcov közé, az első trojkát Krutov, Larionov, Makarov, a másodikat Salimov, Sepeljev, Kapusztyin alkotta. (A cselművész Harlamov már végső nyughelyén pihent.) Ez a garnitúra a Kanada Kupa döntőjében 8:1-es vereséget mért a házigazdák válogatottjára, amelyben mindenki a pályán volt Ray Bourque-től Mike Bossy-ig, Lafleurtől Wayne Gretzky-ig. Szergej Sepeljev, aki az előző év decemberében mutatkozott be a vörös mezes művészegyüttesben, klasszikus mesterhármassal keserítette el Mike Liut kapust; igaz, az alig huszonegy éves Igor Larionov is berámolt kettőt, míg a hozzá hasonló korú, azaz poétikusan ifjú Vlagyimir Krutov létszámhátrányos helyzetből érte el az ötödik szovjet gólt.
A vendéglátók csapatából Clark Gillies iratkozott fel a szerzők listájára. Nem tudom, a tartalék Miskin meg merte-e említeni Tretyaknak: „Én New Yorkban speciel nem kaptam egyet sem...”
Témák
jégkorong