Szíria;Törökország;

2020-02-10 16:22:47

Aszad nem fél visszavágni – Kudarcba fulladt a damaszkuszi rezsim elrettentésére irányuló török kísérlet

Ismét véres adok-kapok tört ki a két hadsereg között.

Török katonákat öltek meg a szír kormányerők ágyúzásokkal, amit Ankara erőteljes válaszcsapással torolt meg – hétfőn szinte teljes egészében megismétlődtek az egy héttel korábbi események Szíriában. A konfrontációnak ezúttal az volt a kiváltója, hogy a Törökország támogatását élvező Nemzeti Felszabadítási Front rövid időre ellentámadásba lendült a damaszkuszi rezsim fegyveres erőivel szemben. Ankara páncélosokat és tüzérségi fegyvereket biztosított a lázadóknak a hadműveletekhez, amelyeket nagyjából egy óra után beszüntettek. Az akcióval valószínűleg csak nyomatékot akartak adni Törökország azon követeléseinek, hogy a Bassár El-Aszád szír elnökhöz hű hadsereg állítsa le az északnyugat-szíriai Idlib tartomány elfoglalására indított offenzívát. A damaszkuszi rezsim azonban láthatóan nem rettent meg az erődemonstrációtól, hiszen válaszuk egy török megfigyelőposztra mért csapás volt.

Törökország diplomáciai úton is próbálja elejét venni a harcoknak, de minden igyekezetük ellenére nem tudtak egyezségre jutni az Aszáddal szövetséges Oroszországgal. A két ország a korábbi megállapodások megsértésével vádolja egymást. Ankara azt sérelmezi, hogy az orosz kormány nem fékezi meg a szír kormányerők előrenyomulást. Moszkva viszont azt állítja, hogy éppen azért nem tehetik meg, mert a törökök nem tettek eleget kötelezettségeinek, mert nem számolták fel a Hajat Tahrír as-Sám nevű dzsihádista terrorszervezet jelenlétét Idlibben.

A szír kormányerők mindeközben zavartalanul folytathatják a lázadók utolsó bástyájának számító tartomány lerohanását. A hétvégén azt közölték, hogy az előző napokban nagyjából 600 négyzetkilométernyi (nagyjából egy Budapestnyi) területet vontak ellenőrzésük alá.

Az Aszádhoz hű fegyveres erők egy kíméletlen ostrom után múlt csütörtökön a forradalom egyik jelképes helyszínét, Szerakabot is elfoglalták. A várost, amely csaknem 8 évig volt a felkelők kezén, a rezsim és Oroszország légiereje intenzív bombázásokkal porig rombolta, és elüldözte annak szinte összes lakóját. A szír kormányerőket csak romokban álló épületek és teljesen kihalt utcák fogadták Szerakabban.

Hasonló sorsra jutott számos más település is Idlibben, az Aszádhoz hű hadsereg brutális offenzívája elől naponta civilek tízezrei menekülnek el. Az ENSZ szerint csak a múlt héten több mint 200 ezren - főként nők és a gyermekek – kényszerültek otthonaik elhagyására.

A menekültek Törökország felé veszik az irányt, a török határőrség azonban senki sem enged át, ezért már hatalmas tömeg torlódott fel Idlib tartomány legészakibb részein. A térségben a menekülttáborok, intézmények és magánházak is zsúfolásig megteltek, akiknek pedig nem jutott hely, azok járműveikben, elhagyatott épületekben vagy sátrakban próbálják meghúzni magukat, de sokan a szabad ég alatt kénytelenek éjszakázni, a kemény téli mínuszokban. Üzemanyagból hiány van, ezért az emberek a felesleges ruháikat vagy más éghető ingóságait is a tűzre dobják, hogy ne fagyjanak halálra.

Az ENSZ szerint az Idlibben kialakult humanitárius válság kezelhetetlen méreteket ölt, hiába dolgoznak az önkéntesek megállás nélkül, képtelenek mindenkin segíteni. Ezt támasztja alá, hogy az Al-Jazeera pánarab hírcsatornának többen is arra panaszkodtak, hogy semmilyen támogatását nem kaptak helyi vagy külföldi segélyszervezetekről, pedig a riport szerint élelmiszerből és ivóvízból is súlyos hiány alakult ki. Egy ötgyermekes édesanya arról beszélt, hogy a török-szír határon uralkodó körülmények a végítélet napjához hasonlítanak.