labdarúgás;

2020-02-14 11:15:00

Berlinben építi fel újra magát a Milan korábbi sztárja

Amilyen lendülettel érkezett az olasz labdarúgó-bajnokságba Krzysztof Piatek, olyan gyorsan távozott is, és a Hertha BSC-nél próbál talpra állni.

„Piatek nem tud leállni, csodagólt szerzett”, „Már Messit szorongatja a Milan gólvágója”, „Az AC Milanban soha nem robbant úgy be csatár, mint Piatek”, „Krzysztof Piatek, az AC Milan bombaigazolása”– így írtak a lapok a lengyel támadóról pontosan egy évvel ezelőtt, februárban.  

A csatár 2018 nyarán érkezett a Genoa csapatához a lengyel Cracoviától, gyakorlatilag alig ismerte őt valaki. A genovaiakra jellemző, hogy mindig sok játékost adtak és vettek, kevesen hívják fel magukra a figyelmet. A 23 éves Piatek azonban tizenkilenc bajnokin tizenháromszor, két kupameccsen pedig hatszor talált be a kapuba ősszel. 

A tavaszi idényben már az AC Milan játékosa volt, a milánóiak 38 millió eurót fizettek érte. Első mérkőzésén csereként még nem szerzett gólt a Napoli elleni bajnokin, pár nappal később a kupában viszont már az ő két góljával múlta felül a Milan ismét a dél-olasz együttest. A tavaszt minden sorozatot figyelembe véve 21 találkozón 11 góllal zárta, a Real Madrid tavaly nyáron 60 millió eurót ajánlott érte, de a milánói klubvezetők visszautasították a megkeresést. 

Az idei szezon előtt Piatek nagyon gyenge teljesítményt nyújtott a felkészülési mérkőzéseken, az Udinese elleni első bajnoki után – amit a Milan kapura lövés nélkül zárt – Piateket leültették a kispadra. 

A szurkolók is elfordultak tőle, a lengyel támadó ősszel csupán négy gólt szerzett, ezek közül hármat tizenegyesből. Korábban erőssége volt a kiváló helyzetkihasználása, tavaly ősszel viszont alig került helyzetbe. Egy idő után a saját szurkolói már akkor kifütyülték, ha hozzákerült a labda. 

A Milannak vezér kellett, és szerződtette Zlatan Ibrahimovicot, aki rögtön a kezdőben találta magát. Stefano Pioli, a jelenlegi vezetőedző 4-4-2-es formációra váltott, a svéd támadó viszont kijelentette, hogy ő a fiatal tehetség Rafael Leao mellett szeretne játszani. Piatek a kispadra szorult, a téli szünetben pedig átadólistára került. 

Bár leginkább Anlgiából, a Premier League-ből keresték, váratlan módon a télen nagy beruházásokba kezdő Hertha BSC lett a befutó, 27 millió eurót fizetett a német klub Piatekért. A kiesés ellen harcoló berliniek összesen 78 millió euróért erősítették meg keretüket, a klub történetében korábban sosem költött ennyit átigazolásokra, még akkor sem, amikor Király Gáborral és Dárdai Pállal a soraiban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.

Piateknek tehát ismét lentről kell felépítenie magát, most kell bebizonyítania, hogy nem ő a sokadik egyszezonos csatár, hanem ennél jóval több van benne.