Előfizetés

Remélés

Van az én falumban egy érdekes népszokás, úgy hívják: remélés. Nem rendeznek ilyet sehol másutt, a világ szellemi örökségének része, s ennek megfelelően készül is rá mindenki, aki érintettnek érzi magát. Leirata szerint ez a farsang végéhez köthető téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokás, február utolsó napjaiban rendezik. Ilyenkor egy kvázi lakodalmas menet vonul végig az utcákon, a még meg nem házasodott legények nagy csörömpölés és zeneszó közepette bemennek a lányos házakhoz, ott jól bekormozzák a fiatal lányokat, asszonyokat, cserébe pedig tojást kapnak és szalonnát, amit este közösen megsütnek. Hitvallásuk szerint a korom megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. 
A miénk ugyan nem tekinthető lányos háznak, máskülönben azonban megfelelünk az elvárásoknak. Mangalica szalonnánk még mindig tetemes mennyiségben akad a kamrában, pedig nagyjából arányosan egyensúlyozunk a mediterrán és a paraszti étrend között: pörköltet sosem főzünk olívaolajjal, spagettire viszont nem olvasztunk zsírt, s van, hogy éppenséggel a kettőt összevegyítve érjük el a legjobb hatást. Tojásunk is van jócskán, főleg, mióta turbó-fokozatra kapcsoltak a tyúkok. Hozzánk igazából még kormot se kéne hozni, tudnánk adni a kazánból sajátot.
Ráadásul a remélésben mostanság érdekeltek vagyunk, nem mintha gonosztól, vagy átoktól kellene megszabadulnunk, inkább a remélés pozitív voltát vetítjük lelki szemeink elé.
Elleni készül ugyanis a kecske, s ez nekünk, városból érkezett parasztoknak meglehetősen megterhelő lelki feladat. Elég csak annyi hozzá, hogy már alvásunk közben is visszaköszön a születés motívuma, a minap is épp akkor csörgött az ébresztőóra, amikor egy rögnyi földet rúgtam arrébb álmomban, ami alól három miniatűr, parányi mérete ellenére teljesen kifejlett tarajos kakas rebbent elő. Két pirítós között ki is fejtettem, hogy ez bizony egyfajta jel, ha másra nem, hát arra, hogy keltetőgépet vagy japán tyúkot kell szerezni: előbbi mechanikusan, utóbbi viszont a nagy lelkének és jóságos természetének köszönhetően kikelt bármit, ami nem organikusan az övé. 
Új szót is tanultunk: péra. Így hívják a néprajzi lexikon és az állattenyésztéssel foglalkozó honlapok szerint a nősténybarmok, különösen kancalovak, tehenek nemi részének hüvelyét, táskáját, de ráértik a kecske micsodájára is. Nézegettük már ősszel, amikor azt kellett skubizni, duzzadt és vörös-e, s készen áll-e vajon a szabadon történő hágatásra, s nézegetjük most is, azt várva, hogy beesik a fartő, s megjelenik a nyúlós nyálka, az ellés közvetlen jeleként. Kicsit túlzásba is visszük a megfigyelést és az aggódást, olyannyira, hogy a könyvespolcról egyre gyakrabban kerül elő a messzelátó, amivel a hátsó udvart, azon belül is a kecskeól és az etetők környékét pásztázzuk, miközben akár napok, sőt hetek is hátra lehetnek még.
A remélés már csak ilyen: a higgadtsághoz, hűvös fejhez, józan észhez sok köze nincsen.

Pálfordulás

A szellem a palackban marad. Így kommentálhatnánk Ferenc pápának azt a szerdán megjelent apostoli buzdítását, amely sokak számára csalódást keltett: nem teszi lehetővé az Amazonas régiójában élő nős, családos férfiak számára a pappá szentelést, azaz marad a cölibátus a jelenlegi szigorú formájában. 
A konzervatívok ünnepelnek, a haladó szelleműek nem értik, mi történt. Múlt héten egy vatikáni bennfentes határozottan azt állította, hogy a pápa írásában igenis javasolni fogja, hogy egy apró lépést tegyenek a papi nőtlenség eltörlése felé vezető, amúgy hosszadalmas úton. Ha ez igaz, mi történt azóta? Azért sem könnyű választ adni, mert maga Ferenc pápa kezdeményezte azt a tavaly októberi szinódust, amelyen a jelenlévő papok és szakértők nagy többsége javasolta az Amazonas régiójára vonatkozó megoldást. Ha Ferenc nem tartotta volna fontosnak ezt a kérdést, össze sem hívta volna a tanácskozást.
Vajon a XVI. Benedek emeritus pápával kapcsolatos botrány miatt döntött így? A 2013-ban lemondott egyházfő is a szerzője volt annak a könyvnek, amely hevesen ellenezte a cölibátus szabályainak enyhítését. Igaz, az emeritus pápa később visszavonatta nevét a könyv borítójáról. Azért sem valószínű, hogy ez történt, mert Ferenc jól jött ki a botrányból.
Minden bizonnyal arról van szó, hogy a katolikus egyházfő el akarta csendesíteni az egyre hangosabb konzervatívokat, akik már nemtelen eszközöket is bevetettek a vele szembeni küzdelemben. Talán a pápa egyházszakadástól is tartott. Ennek a veszélye azonban nem múlt el, hiszen már-már kibékíthetetlenek az ellentétek a haladó szelleműek és a konzervatívok között, a német katolikus egyház vezetése például forradalmi változásokat követel. 
Nem kérdés azonban, a cölibátus szabályai változnak majd, a papi nőtlenség intézménye ugyanis egyre fenntarthatatlanabb a mai világban.

Tanácskozás a világvégéről

Davos hosszú éveken át a világgazdaság játéktere volt. Az idén azonban a gazdaság számára mellék-hadszíntérré vált, a központi színpadra pedig a klíma lépett fel. Ami meg mellékesen maradt, az a technológia, a mesterséges intelligenciakutatás mint verseny terület. Szó esett még a világ általános egyensúlytalanságairól is.
A klímaváltozást senki sem kérdőjelezi ma már meg, de azért sokan még mindig azt hiszik, hogy a klíma afféle természeti jelenség, amely megmutatkozik például a sarkvidéken, ahol olvadnak a jéghegyek és fogynak a jegesmedvék. De mindez ránk, magyarokra közvetlenül nem vonatkozik. Persze, a nagy melegben itthon is kiszárad a kiskertben a paradicsom, de ez valahogyan nem tűnik kozmikus katasztrófának. A mozikban itthon is egyszerre megy legalább egy tucat klímafilm, hol az atomtél, hol az olajhiány, hol az elsivatagosodás, hol a termékenység csökkenése vezet bennük a pusztuláshoz. A nagytőke felelősségéről azonban mintha kevesebbet hallanánk közben, a demokrácia állapotához pedig nem tudjuk kötni mindezt.
A világvégéről már évezredek óta beszélünk, az összefüggő képet azonban (még?) nem értjük. Jellemző, hogy Davosban az aktivisták által az világon meghirdetett pénteki  békemeneten kevesen voltak - pedig a felvonulóknak bizonyára nem kellett kifizetni a 20 ezer dolláros konferencia részvételi díjat. A kritikus tömeg viszont Davos főutcáján csak összejött. A kávézókat mind kibérelték reklámprezentációkra a multik, volt, ahol Greta Thunberget is plakáttal hívták volna be egy kávéra. Nem vártam többet - magyarázza az itt is előbukkanó Greta - a tudomány nem érdekel itt senkit. Azért tanultak valamit a nagyvállalatok - magyarázza Luisa, a mozgalom egy másik ismert arca. 
A pénteki klímamenetek persze nem egyszerűen tüntetések. Először is szervesen összenőttek a saját, tervezett médiaképükkel, másodszor ehhez hozzá tudták tenni, hogy valami az eddigiekhez képest másról, “újfajta mozgalomról” van szó. Harmadszor: a megmozdulás céljait másként kellene stilizálni. Ennyiben új ideológiáról is szó van. 
Davosban megjelent Soros is. Rajta kívül ilyen sokáig, ilyen idős ember ekkora rendezvényen nem szokott beszélni. Sorosnak nagyon nem tetszik ez a világ. Nem keveset beszélt az új ellenségekről, India, Brazília új vezetőiről, a kínaiakról, igaz, ezúttal meg sem említette az oroszokat. Valamit mindentől függetlenül tennie kellett, s mivel neki csak pénze van, megígért a "jó ügynek" egy újabb milliárdot. Egy egyetemi hálózatban szeretné felhasználni, ahogy Davosban fogalmazott, a “CEU-mon keresztül”. A támogatás a kritikai kutatásra menne, amit visszafogott lelkesedés fogadott. Közép-Európáról mint reménységről nem esett szó, megdicsérte a szardíniák mozgalmát, végül is a szeparatisták az olasz kemény jobboldalnak elég sok kárt okozhatnak. A leghatározottabb aktuális tiltakozó megmozdulásnak a hongkongit tartotta, de félt attól, hogy a radikálisok fizikailag szétverik a várost, és ezzel az egész világgazdaságnak óriási károkat okozhatnak. 
Merkel már korábban is gyakran elzarándokolt Davosba, és általában mindig azt mondta, amit a közönség hallani akart. Az idén tizenkettedszer beszélt, most főleg a közös nemzetközi vállalkozásokról. De közben alapvetőnek tartotta, hogy Németország minta maradjon, hiszen az ország 2022-ig felhagy az atomenergiával és '38-ig a szén felhasználásával is. Most igazán az utóbbira kell összpontosítania. Minden más érdektelen.
Az utóbbi időben sokan - különösen a progresszív oldalon - összekapcsolták a kétféle rosszat, a klímaválságot és a demokrácia szerkezeti bajait. Biztos, hogy ez megkönnyíti a világvége leegyszerűsítését, a konzervativizmust mint aktuális végső rosszat így együtt könnyebben felelőssé lehet tenni. 
Persze az alapviták Davosban is folytatódtak, és szó sem volt végső, biztos megállapodásokról. S a napi másfél tucatnyi kerekasztalon nem egyszerűen eltérő számokról beszéltek. Az európai bankárok itt is hittek valamilyen tervezésben, kiszámolhatóságban, ők jövőképet kerestek, míg az amerikaiak az ilyesmiben elviekben is kételkedtek. Persze mindkét oldalon inkább hitekről, mint biztos tudásról lehet csak szó.  
A davosi főszervezők egy levél közreadásáról is döntöttek, amelyet nagy nemzetközi cégekkel szeretnének aláíratni e vállalatok szén-dioxid kibocsátásának lenullázásáról 2050-ig. Ez persze még messze van, és azt sem tudjuk, ki hajlandó az ilyesmit ma egyáltalán aláírni. De azt hiszik, valami ilyesmi mégiscsak válasz lenne a mozgalmároknak, akik még mindig nem látnak igazi mozgást az üzleti csúcsokon. De ezzel még nem kerültünk közelebb a Blackrock, a világ legnagyobb energetikai beruházójának mostanában megfogalmazott alapkérdéséhez. Náluk szinte egy kézben szaladnak össze a világ legnagyobb szén és olaj készletei. A Blackrock most “felelős beruházási stratégiát" hirdet meg központi ügyeként. De mit jelent ez? Egy másik óriás, a Microsoft közben “karbon negatívról”, vagyis széndioxid lekötéséről beszél az atmoszférából. Ez olyan stratégia lenne, amely több gázt vonna ki, kötne le, mint amennyit párhuzamosan ugyanakkor kibocsátanak az atmoszférába. De hát a számítások itt sem egyértelműek.
A davosi állásfoglalások közben ellene vannak az egyeztetett bérpolitikáknak, miközben az OECD például kedveli a nemzetközi koordinációt. Ettől magasabb foglalkoztatottságot vagy alacsonyabb munkanélküliséget várna. Ezt a vitát a régimódi szocdemek meg több skandináv kormány a politikával kapcsolatos várakozásoknak hiszi, miközben maguk az északi országok sem követnek már egységes állami modelleket. Pedig tudjuk, hogy az egyenlőtlenség növekedése erősíti a társadalom polarizálódását és rongálja a globalizációt, és ez a trend rontja magának a kapitalizmusnak a hosszabb távú stabilitását. Egy holland nagyvállalat vezetője azt mondja egy davosi reggelinél, hogy aki most hallgat a klíma ügyében, az nem tartozhat a “davosi elithez”, és méltó a fiatalok megvetésére. De hát az elit tagságért formálisan is fizetni kell, és a tizenéves klímatüntetőknek amúgy is megvan a véleményük az egészről. 
Manapság megváltozik a sokszereplős játék geopolitikája. A nagyhatalmak mellett felértékelődnek a középhatalmak játékai - például Európában. Itt a csoportos versenyszámokban még mi is szóhoz juthatunk. Épp ezért szomorú, hogy ahol csak lehet, igyekszünk a jelenlegi szakaszból “kispórolni” magunkat. De összeállhatnak nem-európai projektek is, amelyekben távol-keleti vagy afrikai csapatjátékosokkal együtt a magyaroknak is oszthatnak rajtszámokat. S a magángazdasági játékosok között is változik a hangulat: ha nem is döntő mértékben, de vannak már iparágak, illetve tőkéscsoportok, akik úgy hiszik, hogy az ő játéktérük nem feltétlenül mellékes, és az ő ötleteik is számítanak. Mi meg közben azt hisszük, a kicsinység felment. A szerző szociológus