Illetékkel büntetnek

Az illetékekről szóló törvényt ezzel a szokatlan jogi technikájú, rendkívül káros tartalmú és kifejezetten alamuszi jellegű értelmező rendelkezéssel egészítették ki 2020. január elsejei hatállyal: "Az illetéktörvény alkalmazásában alapítványnak a közhasznú jogállású alapítvány minősül." (1990. évi XCIII. törvény 102. § (1) bek. v. pont)

Ez azt jelenti, hogy az illetékfizetési kötelezettségek szempontjából csak a közhasznú alapítvány az alapítvány! Hogy miért is nem lehetett világosan, szabatosan, egyértelműen (és a joghasználók számára könnyen megtalálható rendelkezésben) az illetéktörvény által eddig az „alapítványoknak” címzett szabályokat „közhasznú alapítványokra” módosítani? Csak sejthető, hogy a törvénymódosítást követő tiltakozásokat próbálták a hatalmasok elkerülni egy olyan „csomagolással”, amit civil polgár legyen a talpán, aki elsőre megtalál és megért.

A 2017-es KSH Nonprofit statisztika szerint Magyarországon nagyságrendileg 20 ezer alapítvány szerepel a bírósági nyilvántartásban. Ezek négyötöde, tehát kb. 16 ezer civil szervezet nem közhasznú. Őket érinti közvetlenül az illetékterheket eredményező módosítás.

Ezek a kedvezmények a rendszerváltástól kezdődően, 1990-től (30 éve!) jártak a civil alapítványoknak. Generációk nőttek fel abban a „közcél”-paradigmában, amely szerint akár egyetlen rászorult személy is megalapozza az ő gondozására, gyógyítására, segítésére, támogatására szerveződő magánerők közérdekűnek minősítését. És ekkor még csak az egyes személyeket támogató alapítványokról szóltunk, és nem a hátrányos helyzetű csoportokat, rétegeket, bajban és nehézségekben érintetteket, sorstársakat stb. célzó közérdekű alapítványokról.

Most az történt, hogy a 30 éve irányt mutató civil értékeknek üzent újfent hadat a kormányzat, s mondta ki, hogy a magánalapítványokban nem a közcélok elérése érdekében az állami erőforrásokat kiegészítő jogalanyokat látja, hanem az állammal konkuráló, külső erőforrásokat mobilizáló, és ezeket az állam által ellenőrizetlenül felhasználni tudó ügyeskedőket. Ami nem véletlen: az orbáni politika által vezérelt állam évek óta tendenciózuson bünteti, sanyargatja, vegzálja a tőle függetlenül létező autonómiákat.

Milyen jogokat von el, és milyen fizetési kötelezettségeket terhel ez a módosítás az alapítványokra?

1. A teljes személyes illetékmentesség elvesztése, megvonása az alapítványoktól azt eredményezi, hogy nem lesz a jövőben semmiféle különbség a vállalkozások legkülönbözőbb jogcímű, egymás közötti vagyonmozgásainak illetékterhe, és az alapítvány és a támogatója, illetve támogatottja közötti vagyonmozgások illetékterhe között. Az adományozás és az alapítványi támogatás egész filozófiája megy a levesbe illetékszempontból, mert az állam számára közömbös, hogy egy vagyonmozgás mögött milyen cél áll: magáncél a cégek közötti vagyonmozgások esetében, vagy közérdekű cél az alapítványokba és azokból történő vagyonmozgások esetén. Az Államnak ez mindegy, sápot akar, adóztatja a közcélokra fordítandó és közcélokat szolgáló vagyonmozgásokat is.

A jövőben minden olyan illetékfizetési kötelezettség terhelni fogja az alapítványok 80 százalékát, ami eddig fel sem merült az alapítvány teljes személyes illetékmentessége miatt. Jó néhány olyan életszerű tényállás található, amelyek előadódhatnak az alapítványok mindennapi tevékenységében, működésében. Ilyen például a gépjárművétel, ingatlan tulajdonjoga vagy kapcsolódó vagyoni értékű jogok megszerzése, átadása, bővítése (iroda, telephely, alapítványi intézmény helye, raktár), öröklési és ajándékozási szerződések érvényesülése, a legkülönbözőbb közigazgatási eljárások és bírósági eljárások illetékei - ideértve a nemperes bírósági eljárásokat is, mint például a jogérvényesítés leghatékonyabb eszközét jelentő fizetési meghagyás (az ügyérték 3 százalékát kitevő illetékkel).

2. Külön a humán ágazatokat érintően van az illetéktörvényben olyan szabály, ami szerint „mentes az ajándékozási illeték alól a tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra alapítvány alapján történő vagyonszerzés.” (1990. évi XCIII. törvény 17.§ (1) a.pont) Ez érinthet az alapítványba bejövő és az alapítványból kimenő vagyonmozgásokat is; tehát a „tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti cél” sem teszi az állam számára vonzóvá és illetékkedvezménnyel ösztönzendővé a civil szféra vagyonszerzését vagy éppen vagyonfelhasználási támogatásait. Nem kis mértékű teherről van szó: 18 százalék az ajándékozási illeték mértéke. Például egy rászorultakat gondozó szociális célú alapítványnak az összegyűjtött adományok szortírozása, csomagolása, tárolása céljára ajándékozott raktáringatlan után ekkora ajándékozási illetéket kell fizetni. Miért terheli az Állam elvonással a humanitárius tevékenységet és azt a szociális ellátást, amit neki kellene nyújtania a polgárai számára? (Nem tárgya viszont ugyanennek az ajándékozási illetéknek a néhány éve bevezetett „vagyonkezelő” alapítványok vagyonszerzése. Ilyenek például az MNB alapítványai.)

3. Elvesztette 16 ezer jogalany az illetékmentességét a polgári jogi és közigazgatási jogi eljárásokban: ezek közül leggyakoribb a saját bírósági nyilvántartásuk illetékköltsége. Még a cégek alapításának is 0 forint az illetékköltsége (támogatandó az újonnan alakuló vállalkozásokat). Ehhez képest enyhén szólva is bizarr az új alapítvány alapítójára terhelt 10 600 forint eljárási illeték… A már bejegyzett adataik változás-bejegyzését kérő alapítványok is ugyanezt az eljárási illetéket kell fizessék. (Például új kuratóriumi tag, másik képviselő, vagy akár csak az egyik bejegyzett személy lakcímének változása okából.)

Ki aggódhatna itt a 30 éve szerzett civil jogok elvesztése okán? Biztosan csakis Soros… Na persze, hát ő is csak egy alapítvány! Könnyen lehet, hogy tényleg ezen morbid logika mentén nem támogatja illetékmentességgel az állam az alapítványok létrehozását és működését?

A szerző jogász