választás;Szlovákia;magyar pártok;

2020-02-19 10:15:00

Menyhárt József: A megosztottságunk politikai luxus

Kormányváltás várható a választás után Szlovákiában. A nagy kérdés az, hogy valamelyik magyar pártnak lesz-e beleszólása a koalíciós tárgyalásokba. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) esélyeiről Menyhárt József, az MKP elnöke nyilatkozott a Népszavának.

Tíz éve parlamenten kívüli pártként politizál a Magyar Közösség Pártja (MKP, korábbi nevén Magyar Koalíció Pártja), amely ezúttal nem egyedül, hanem a Magyar Fórummal és az Összefogás Mozgalommal együtt indul a február 29-ei szlovák parlamenti választáson. A három párt Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven egy választási pártot hozott létre, amelynek az öt százalékos küszöböt kellene megugrania. Ez a közvélemény-kutatásokon mért támogatottságukat tekintve (3,9%) nem lesz egyszerű feladat. „Szerintem a megosztottságunk politikai luxus. Lehetett volna erősebb is ez az összefogás, amennyiben a Híd kimondja, hogy a Smerrel nem akarnak tovább együttműködni” – mondta a Népszavának Menyhárt József. Az MKP és a Bugár Béla által 2009-ben létrehozott, a magyar kormánypártok által csak vegyes pártként emlegetett Híd-Most többszöri tárgyalás után sem tudott megállapodni a közös indulásról. Az egyik oldalon azt várták, hogy határolódjanak el a volt szlovák miniszterelnök, Robert Fico vezette Smertől (Irány), míg a másik oldalon azt kérték, hogy az ellenzéki, populista üzenetekkel kampányoló Igor Matovic vezette OĽANO-val (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) ne működjenek együtt.

„A Smer az elmúlt négy évben bizonyította, hogy egy maffiakormányt működtet, ahol az újságírókat úgy rendezik le, hogy megölik őket, és ehhez valaki mindig asszisztál” – utal az MKP pártelnöke a Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolására, ami meghatározó témája a választási kampánynak. A 2018 februárjában történt gyilkosság – melyben Smerhez közeli vállalkozók is érintettek – utáni tüntetések következtében Robert Fico kormányfőnek és Robert Kalinák belügyminiszternek is le kellett mondania.

Új koalíció Menyhárt azt mondja, az MKP a választások után egészen biztosan nem működik együtt a Smerrel, erről megállapodást is kötött a két szövetséges párttal. „Kormányváltás következik, az egyetlen kérdés az, hogy ki fog kormányt alakítani. Úgy gondolom, hogy az MKÖ bejut a parlamentbe, utána meg fogjuk találni a partnereinket.” - vélekedik Menyhárt a választási lista esélyeiről, melyen korábbi hidas képviselők is szerepelnek.        

Etnikai politizálás A pártelnök azt mondja, az elmúlt évek megmutatták, hogy Szlovákiában csak az etnikai politizálással lehetnek eredményesek a magyarok. „Képzeljünk el három pohár vizet, az egyikbe beleteszünk egy követ, a másikba beleteszünk egy pezsgőtablettát, a harmadikba pedig egy csepp tintát. Ezzel a példával körülbelül érzékeltetni lehet, hogy az etnikai politizálás a kő, amely Wass Albert-i módon marad, egyben van és olthatatlan” – magyarázza Menyhárt, aki szerint a szlovák pártok észrevették, hogy ha egy-egy díszmagyart felvesznek a pártjukba, azzal szavazatokat szerezhetnek a magyar közösségtől. A pártelnök a nemrégiben PS-Spolu (Progresszív Szlovákia - Együtt) Magyar Platformját hozza példaként, amely szerinte nem ad valós képviseletet a magyarságnak, ahogy egy-egy magyar politikus sem ad, aki szlovák párt színeiben politizál.

„A Híd vegyes politizálása is azt mutatja, hogy csak félmegoldások születtek az elmúlt 10 évben, és egy következő kormány simán el tudja törölni a kormányon elért eredményeket. Ez nem kritika, ezt mutatják a tények” – mondja a pártelnök. Hozzáteszi, hogy ők eddig önkormányzati és megyei szinten is erősek tudtak maradni, miközben a Híd csak országos szinten volt az. A pártelnök szerint presztízsértékű, hogy gazdaságilag egy-egy térségben mennyire vannak jelen a magyarok, és fontos, hogy Dél-Szlovákia a jövőben ne egy leszakadó régió legyen. „Fontos a nemzetpolitikának az az irányultsága, hogy megerősítse a térséget. Sokat köszönhet a felvidéki magyarság a Baross-programnak, de ugyanilyen fontos az óvodaprogram is” – jegyzi meg a pártelnök, aki vállalja, hogy az MKP a Fidesz stratégiai partnere, és ennek látható eredményei vannak.

Régiók önrendelkezése 2020. június 4-én lesz az első világháború végén aláírt trianoni békeszerződés 100. évfordulója, ami a szlovák választási kampányban is előkerült. Az ellenzéki szlovák pártok körében van némi félelem az MKP korábbi autonómiatörekvései miatt, de Menyhárt azt mondja, leendő partnereiknek nincs oka az aggodalomra: „Az autonómia a szlovákok körében területi önrendelkezést jelent” – hangsúlyozza a pártelnök, megjegyezve, hogy az MKÖ programjában szerepel egy önrendelkezési modell, amely tartalmazza, hogy biztosítani kell a kisebbségek kulturális, oktatási és mediális önigazgatását. „Ezért is elengedhetetlen az erős politikai képviselet, mert a nemzeti ügyeket egy őshonos közösségnél csak az adott politikai képviselet tudja biztosítani. Más helyettük nem fog sem érezni sem vérezni” – mondja Menyhárt, aki szerint egy térség csak akkor tud fejlődni, ha a javait a saját maga fejlesztésére tudja fordítani.